V.
„Hogy is volt csak ?”

Viktring, 1862. oct. 1.

„Ha Dembinski Szőreget elhagyni kényszerül, vagy ha ugyanezt önként teszi a végből, hogy Görgeivel Arad mellett egyesüljön :  akkor ezen egyesült két hadsereg — a két nap járóföldnyi távolságban Görgei után felénk nyomuló orosz hadsereg közeledésével semmit sem gondolván — egyesült erővel a Bánátban álló osztrákokra támad, a kiknek megsemmisülése ekkor bizonyos.  És mig az oroszok átkelését a Maroson Arad vára késlelteti :  addig az egyesült magyar hadseregnek szünet nélkül lejjebb lejjebb kell vala szoritnia az osztrákokat az ország legszélső szegletébe.  Itt az osztrákoknak nem marad egyéb hátra, mint Havasalföldre menekülni.

„Erre hadseregünk — hagyván utjokra az oroszokat — a Tiszán át a Bácskaságra tör, — innen Komáromnak veszi utját, csapatait ezen erősségből szaporitja, és igy folytatja tovább a harczot megujult erővel.

„Ha pedig ezen tervnek lényege — t.i. az osztrákok visszaszoritása — nem talál sikerülni :  az esetre a magyar hadsereg 50,000 emberrel Erdélybe vonul, a (Magyarország felőli) hegyszorosokat a lehető legkeményebben védelmezi, az Erdélyben talált ellenséget túlnyomó erővel megsemmisiti, — azután pedig az orosz hadierőt Moldovában és Havasalfödön támadja meg, — a mikor aztán, szerencsés siker esetében, a Porta is kénytelen felhagyni ingadozó rendszerével.”

Ezen idézetben Kossuth Lajos kormányzónak utolsó jelentékeny hadi conceptiója van elöttünk.

Lehetetlen ennek megfogamzania máskép, hanemha azon, a szövegben ugyan ki nem fejezett, de az irányban csak annál kézzel foghatóbban nyilvánuló meggyőződés nyomása alatt, miszerint valamennyi ott elsorolt magyar hadierők együttvéve sem voltak képesek az orosz főhadsereg hatalom-súlyának állni ellent.

Mert ezen haditervben, a mint láttuk — a Haynau alatt működő orosz-osztrákoknak sikeres elverése után a győztes magyar seregeknek, további támadásaik czélpontjául koránt sem az egészen közel érhető orosz főhad tűzetik ki, hanem (tessék erre jól figyelni !) legelsőbb is Jellasich túl a Tiszán, a ki Hegyes mellett julius 14-én szenvedett veresége óta egészen inoffensive viselte magát ;  későbbre pedig a még kevésbé támadólagos ostromzárdhad Komáromnál !

Egyébiránt ezen haditervnek alapeszméje (az oroszok elöl kitérve, az osztrákokat verni egyre) nem is Kossuth tulajdona és sem nem Aradról, sem nem Szegedről datálódik.

Már junius 26-án, tehát 5-6 héttel előbb, fejezém ki azt világos és határozott szavakkal én az utolsó ministertanácsban, melyben Pesten részt vevék ;  és sürgetőn ajánlá vezérelvül a magyarhoni haderők azontúli alkalmazásában.

Minden 1848-iki politikai hitsorsosom, a ki szükségét érzé annak, hogy azon ügyet, melyért küzd vala, ha már megmenthető nem volt, legalabb hát megbosszulva lássa :  velem együtt teljes szivből bánni kénytelen, hogy Kossuth Lajos az én pesti inditványom helyességét csak már Aradon birta átlátni, — csak azután már, miután ugyanő fegyvereink becsületét a legérdemtelenebb kezekre bizta vala — a Dembinskiéire !

Aradon, augustus elején — keső volt már !  Junius végével — Pesten — lett volna idején, Kossuthnak a Haynau elleni föltétlen offensivát sürgetve ajánló eszmémet fölkarolnia, — önnön személyes tekintélyét, népszerüségét, egész szónoki hatalmát, ritka szellemi adománya minden hazafias kiáradását amaz eszme létesitésének, végrehajtásának szentelnie. — Azon napok, hetek alatt, midőn az orosz főhadsereg még a Sajó partján tétovázott, mialatt Haynau győztesen immár a Czonczóig nyomult vala ;  midőn semmi hatalom meg nem gátolhatá, 60-70,000 embert gyüjtenünk egybe a Komárom előtti erőditett táborban :  Kossuthnak szivós ragaszkodása azon Pesten kimondott határozatunkhoz, miszerint „kizárólag Ausztria ellen mérjünk csapást csapásra !” akkor válhatott volna végzetessé azon hadseregre nézve, melynek kesőbbi diadaljárata Szegedtől Temesvárig — még unokáinknak és ezek unokáinak is a szégyen és botránkozás pirját fogja szökkenteni arczába.

Különben nem a végett, hogy kifejtsem, mint alakultak volna a dolgok Komáromnál, — hanem csupán azért, hogy constatáljam, mikép álltak azok valóban Aradnál — idézém imént azon utolsó hadmiveleti tervet, melyet a kormányzó vagy önmaga készitett, vagy legalább az egyetlen elfogadhatónak látván, kébtségkivül magáévá tőn.

Dembinski helyeselvén ezen haditervet, még különösen is sürgeti Kossuthnál, hogy én a lehető leggyorsabban siessek Aradra, vele itt csatlakozandó.

Az erre vonatkozó első parancsolatot én augustus 5-én N.-Váradon veszem ;  a második már utban ér.  Hiven az utóbbihoz alkalmazkodva, augustus 9-én érek Aradra, és — csak itt értesülök róla, hogy Dembinski Szőregről nem Aradra, hanem Temesvár alá vonult !

Komáromtól N.-Váradig — julius 13-tól augustus 5-ig — katonáim 64 földirati mértföldet mentek 24 nap alatt, és — az orosz főhadsereg benső hadmiveleti térkörén keresztül rontván, 11 ütközetet, többnyire keményet vivtak vala.  Mindezek daczára Kossuth rendeleteihez hiven, a 17 mérföldnyi ujabb távolságot N.-Váradtól Aradra 4 nap alatt futtatám át velök ;  mert a vett parancsokból azt kelle következtetnem, hogy Dembinski egymagára aligha lesz képes, augusztus 9-kén túl Arad vára előtt — ezen kiinduló pontja előtt szándékolt közös offensivánknak — fentartani magát Haynau ellenében.

És most, Aradra érve, nagy megütközésemre azt láttam, hogy mindezen utóbbi erőfeszitések máris elértnek hitt czélja ismét ujabb két nappal továbbra van odázva, hahogy Dembinski, — megfoghatatlanképen — még tovább is megátalkodik, a maga részéről egyetlen lepéssel sem járulni hozzá a kitűzött csatlakozás közös eléréséhez.

Máskülönben csapataim augustus 10-én Aradról Temesvárra menet közben okvetlenül Dembinskinek egy kapcsoló csapatjával kell vala, hogy találkozzanak.

ők osztrákokkal találkoztak; — mert hiszen már előtte való este Dembinski hadserege megszünt lenni !

Dembinskit tegyük-e felelőssé ezen meghiusulásért Kossuth utolsó hadmiveleti tervének ?

Szerintem ez nagyon dőre cselekedet lenne.

Lehetett-e jobbat várni ezen ember notorius tehetetlenségétől — Haynau elszánt fölléptével szemben ?

De hát ha már ma talán szabad volna magához a kormányzóhoz intézni azon lelkiismereti kérdést :  voltaképen minő szándék inditotta őt arra, hogy az egész idő alatt, mig én N.-Váradtól Arad felé közeledtem, a déli hadsereg valódi helyzetét, különösen pedig azon veszélyt eltitkolja tőlem, mely épen a reám parancsolt egyesülést eme déli hadsereggel fenyegeté ?

Ha Kossuth Lajos, a helyett, hogy hadamnak egy részét csak augustus 9-kére rendeli Aradra, egyszerűen azt tudatja velem, hogy Dembinski Temesvárra vonul viszsza :  akkor az én három lovas hadosztályom egy éjjeli menet segitségével az összeköttetést Arad és Temesvár közt már 6-án biztosithatá, Augustus 1-én hatalmamban áll az osztrákok bal szárnyát — a melynek akadályozatlan föllépése Sz.-Andrásnál, a mint tudva van, a magyarok vereségét Temesvárnál eldöntötte — ellensúlyozni. — Augustus 10-én pedig már gyalog hadosztályaim is kéznél vannak, és ekkor aztán igazán — még pedig ugyancsak túlnyumó erővel — föl lehetett lépnünk támadólag az osztrákok ellen, mig az orosz főhadsereg előcsapatai még négy nap járó földnyi távolban időztek !

Klapka tbnok, emlékirataiban egy levelemet közli :  kelt N.-Varádon 1849. augustus 14-én (orosz hadi fogságomból.)  Olvassa el Ön e levelet. — Kemény itéletet foglal az magában Kossuth felöl.  De valamint ezt akkor mély meggyőződésből irtam, ugy kész vagyuk őt azon perczben megkövetni, melyben engem ez itélet alaptalan és ennélfogva igaznagtalan voltáról meggyőz.

Itt én csupán annyit idézek ama levelemből :

„Miután az oroszok ellen vitt több rendbeli tisztességes ütközet után Tokajnál átkelék a Tiszán, kimondta az országgyűlés, hogy engem óhajt fővezérül.

„Kossuth titokban Bemet nevezte ki azzá.

„Az ország azt hitte, hogy én vagyok ; mert Kossuth jezuiticus feleletet adatott az országgyűlésnek” .....

Kussuth — irányomban mindenek felett csak azon mesterkedvén, hogyan tartson távol folyvást a hadi fővezénytől, de egyuttal önnön személyét az ellenem való irigykedés vádja elől telhetőleg mentesítse — bizton arra számitott, hogy győzni fog, az én közreműködésem nélkül ; és ugyanazért Dembinskinek Temesvárra hátrálását el is titkolta előttem a meddig csak lehetett.

Ha Bem győz, akkor ennek fővezérré törvénytelenül lett kineveztetése utólag igazolva lesz vala és Magyarország szemeinek okvetlenül a benszülött hadvezértől el, a jövevény felé kell vala fordulniok ; a jövevény pedig soha sem válhatott veszedelmessé Magyarország kormányzójának nyilvános hatalmi állására nézve.

Igy fejtem meg én a talányt.

Nem :  „győzni egyáltalán” volt a jelszó, — csupán :  „győzni idegen fővezény alatt ?”

De a jövevények nem birtak a feladattal.

Dembinski — a milyen vitéz volt, mint katona — mint hadvezér mindenkor csak másnapra való eszmékkel volt teli, de rögtön-bajban hirtelen tudni magán segiteni nem vala kenyere ; — a kétségkívül egyéb fénylő tulajdonok között mindig-éber lélek-jelenléttel is bíró Bem pedig csak akkor sietett elő Erdélyből, még pedig egyetlen egymaga, sereg nélkül, — gyámoltalan földijének segitségére, mikor már késő volt, s egyáltalán csak akkor, mikor már Erdélyben maga magán sem tudott segíteni ő is.

Ez utóbbi körülmény szolgáljon Önnek, tisztelt barátom, egyszersmind megfejtésül arra nézve, miérthogy nem akartam a tudvalevő haditervhez képest Erdélybe vonulni vissza, mi után nem sikerült az osztrákokat kivernünk az országból.

Kossuth maga az Erdélyben létező 40-50,000 főnyi ellenség leterítéséhez, s utánna a Moldvában és Havasalföldön veszteglő orosz haderőnek megtámadásához — a végből t.i. hogy a Portát velünk szövetkezni kényszeritsük — nem kevesebbet 50,000 emberünknél tartott sükségesnek, s ekkor is, nyilván fel kellett tennie azt, hogy Bem addig mégis csak föntartja magát a testvérhazában valahogyan.

Már pedig én Aradon — beletudván Guerlonde ezredesnek helyben talált tartalék hadosztályát — alig rendelkezhetém többről 30,000 embernél ; — Bem ekkor már fel adta volt Erdélyt ;  a déli hadseregre pedig egyátalán nem számolhattam többé, mert kezemben tartám Guyonnak eredeti levelét Kossuthhoz, miszerint a mondott hadsereg már augustus 9-én este feloszlásnak indult.

Átláthatja Ön, mikép mindezek után csupán 3 lehetőség állt előttem :

vagy egy reménytelen utolsó viadal az engem minden felöl környező ellenséges hadseregekkel,

vagy Orsova, —

vagy pedig — Világos. —