For 350 years, sovereignty — the notion that states are the central actors on the world stage and that governments are essentially free to do what they want within their own territory but not within the territory of other states — has provided the organizing principle of international relations. The time has come to rethink this notion.
350 évig a felségjog volt a nemzetközi kapcsolatok meghatározó alapelve — a fogalom miszerint az államok a nemzetközi szintér központi szereplöi, és a kormányok lényegében azt tehetnek saját felségterületükön amit akarnak, de más államokén nem. Elérkezett az idő, hogy újra mérveljük ezt az elgondolást.
The world's 190-plus states now co-exist with a larger number of powerful non-sovereign and at least partly (and often largely) independent actors, ranging from corporations to non-governmental organizations (NGOs), from terrorist groups to drug cartels, from regional and global institutions to banks and private equity funds. The sovereign state is influenced by them (for better and for worse) as much as it is able to influence them. The near monopoly of power once enjoyed by sovereign entities is being eroded.
A Föld több mint 190 országa együtt él egy nagyobb számú, erős, felségjog nélküli szereplővel — nagy vállalatoktól a kormányon kívüli szervezetekig (NGOk), terrorista csoportoktól kábítószer kartellokig, helyi és globális intézményektől a bankokig és magán vagyonalapokig —, mik legalább is részben (gyakran többnyire) önállóak. A független államot (így vagy úgy) legalább annyira befolyásolják e szervezetek mint amennyire az hatással van rájuk. A független egységek egy koron majdnem teljes hatalma omladozik.
As a result, new mechanisms are needed for regional and global governance that include actors other than states. This is not to argue that Microsoft, Amnesty International, or Goldman Sachs be given seats in the UN General Assembly, but it does mean including representatives of such organizations in regional and global deliberations when they have the capacity to affect whether and how regional and global challenges are met.
Ennek következménye képpen új szerkezetre van szükség a helyi és a földátfogó irányításban, ami az államok mellett más szereplőket is magába foglal. Nem arról lenne szó, hogy Microsoft, Amnesty International, Goldman Sachs helyet kapjon az ENSz általános ülésén, hanem arról, hogy az ilyen szervezetek képviselői részt vegyenek a helyi és földátfogó dötéshozatalban amikor módjukban áll, hogy befolyásolják miként és hogyan oldjanak meg helyi és globális kérdéseket.
Moreover, states must be prepared to cede some sovereignty to world bodies if the international system is to function. This is already taking place in the trade realm. Governments agree to accept the rulings of the WTO because on balance they benefit from an international trading order even if a particular decision requires that they alter a practice that is their sovereign right to carry out.
Mi több, ha azt akarjuk, hogy a nemzetközi rendszer müködjön, az államoknak hajlandóknak kell lenniük, hogy világszervezetek javára lemondjanak felségjoguk egy részéről. A kereskedelem területén ez már így is van. Kormányok beleegyeznek, hogy elfogadják a Kereskedelmi Világ Szervezet (WTO) döntéseit, mert előnyükre van, hogy egy nemzetközi kereskedelmi rendszer tagjai, még akkor is ha egy bizonyos döntés szükségessé teszi, hogy változtassanak a gyakorlaton ami felségjoguk.
Some governments are prepared to give up elements of sovereignty to address the threat of global climate change. Under one such arrangement, the Kyoto Protocol, which runs through 2012, signatories agree to cap specific emissions. What is needed now is a successor arrangement in which a larger number of governments, including the US, China, and India, accept emissions limits or adopt common standards because they recognize that they would be worse off if no country did.
All of this suggests that sovereignty must be redefined if states are to cope with globalization. At its core, globalization entails the increasing volume, velocity, and importance of flows — within and across borders — of people, ideas, greenhouse gases, goods, dollars, drugs, viruses, e-mails, weapons and a good deal else, challenging one of sovereignty's fundamental principles: the ability to control what crosses borders in either direction. Sovereign states increasingly measure their vulnerability not to one another, but to forces beyond their control.
Mindez azt feltételezi, hogy a felségjogot újra kell értelmezni ha az államok meg akarnak bírkózni a globalizációval. Magvában a globalizáció magával vonja az emberek, eszmék, üvegház gázok, áruk, dollárok, kábítószerek, vírusok, géplevelek, fegyverek, és még sok más, növekvő mértékű, sebességű és fontosságú áramlását, kétségbe vonván a felségjog egyik alapvető elvét : a határokon ki- és befelé átmenő forgalom ellenőrzését. Független államok egyre inkább nem egymással, hanem befolyásukon kívül eső erőkkel szemben számolnak sebezhetőségükkel.
Globalization thus implies that sovereignty is not only becoming weaker in reality, but that it needs to become weaker. States would be wise to weaken sovereignty in order to protect themselves, because they cannot insulate themselves from what goes on elsewhere. Sovereignty is no longer a sanctuary.
A globalizáció tehát magába foglalja, hogy a felségjog a valóságban nemcsakhogy gyengül, hanem hogy gyengülnie kell. Az államok jobban tennék ha biztonságuk érdekében gyengítenék a felségjogot, mert nem szigetelhetik el magukat a máshol történtektől. A felségjog többé már nem menedék.
This was demonstrated by the American and world reaction to terrorism. Afghanistan's Taliban government, which provided access and support to al-Qaeda, was removed from power. Similarly, the US' preventive war against an Iraq that ignored the UN and was thought to possess weapons of mass destruction showed that sovereignty no longer provides absolute protection.
Jól érzékeltette ezt a terrorizmussal szembeni amerikai és világ reakció. Afganisztán el-Qaeda-nak támogatást és hozzáférhetőséget biztosító Taliban kormánya elmozdíttatott hatalmából. Hasonlóan, az Egyesült Államok ensz-et figyelmen kívül hagyó és feltételezetten tömegpusztító fegyverek birtokában lévő Iraq elleni megelőző háborúja megmutatta, hogy a felségjog többé már nem feltétlen menedék.
[De jó ! A Taliban kormány nem terrorizálta se az Egyesült Államokat, se más országot; az el-Qaeda-ról a mai napig sem tudjuk, hogy mennyire vett részt a világ kereskedelmi központ elleni támadásban; Iraq tömegpusztító fegyvereinek még mindig semmi nyoma, a gyilkos gázokat, ami volt neki, azt meg Amerikától vette. S a KKT nagy értelmű és kitanult elnöke egy ilyen földátfogó világrendet szorgalmaz. Mi ez, ha nem önkény abszolutizmus az erősebb jogán ?]
Imagine how the world would react if some government were known to be planning to use or transfer a nuclear device or had already done so. Many would argue — correctly — that sovereignty provides no protection for that state.
Necessity may also lead to reducing or even eliminating sovereignty when a government, whether from a lack of capacity or conscious policy, is unable to provide for the basic needs of its citizens. This reflects not simply scruples, but a view that state failure and genocide can lead to destabilizing refugee flows and create openings for terrorists to take root.
The NATO intervention in Kosovo was an example where a number of governments chose to violate the sovereignty of another government (Serbia) to stop ethnic cleansing and genocide. By contrast, the mass killing in Rwanda a decade ago and now in Darfur, Sudan, demonstrate the high price of judging sovereignty to be supreme and thus doing little to prevent the slaughter of innocents.
Conditions needed
Our notion of sovereignty must therefore be conditional, even contractual, rather than absolute. If a state fails to live up to its side of the bargain by sponsoring terrorism, either transferring or using weapons of mass destruction, or conducting genocide, then it forfeits the normal benefits of sovereignty and opens itself up to attack, removal or occupation.
A felségjogról alkotott fogalmunk tehát feltételes, sőt szerződés szerinti, kell legyen, mint sem feltétlen. Ha egy állam nem tartja be az alkuban vállaltakat — terrorizmust támogat, tömegpusztító fegyvereket használ vagy ad át, népet írt — akkor feladja a felségjog elfogadott előnyeit és támadásnak, elmozdításnak vagy megszállásnak teszi ki magát.
[S hogy ki az aki nem tartja be ezt a globális kényszer alkut, ki a terrorista, ki fenyegeti a világ békességét, használ/gyárt tömegpusztító fegyvereket azt a KKT dönti el]
The diplomatic challenge for this era is to gain widespread support for principles of state conduct and a procedure for determining remedies when these principles are violated.
A kor diplomáciai feladata széleskörű támogatást nyerni államvezetési alapelveknek és egy orvoslás meghatározási eljárásnak ha ezeket az alapelveket megsértik.
[Mármint, hogy a KKT előáll ezekkel az államvezetési alapelvekkel és azokat rátukmálja a nemzeti államokra. Ha nem, akkor jön az ensz nato világrendőrség.]
The goal should be to redefine sovereignty for the era of globalization, to find a balance between a world of fully sovereign states and an international system of either world government or anarchy.
A cél az kell legyen, hogy a globalizációs korra értelmezzük át a felségjogot, hogy egyensúlyt találjunk egy független államokkal teli világ és egy világkormány vagy an-archia nemzetközi rendszere között.
The basic idea of sovereignty, which still provides a useful constraint on violence between states, needs to be preserved. But the concept needs to be adapted to a world in which the main challenges to order come from what global forces do to states and what governments do to their citizens rather than from what states do to one another.
Szükség van a felségjog alapelgondolásának megőrzésére, ami még mindig hasznos eszköz az államok közötti összetűzés megfékezésében. Azonban a felfogást egy olyan világra kell alkalmazni amiben a rend fő kihívása nem abból ered amit országok egymás ellen tesznek, hanem amit földátfogó erők államok ellen és kormányok polgáraik ellen.
[Ha egy kormány esetleg úgy rendelkezik az országban élő egyes illetőkkel szemben, hogy az a KKT-nek, ensz-nek nem tetszik, akkor jön a világ rendőrség.]
Richard Haass is president of the Council on Foreign Relations and the author of The Opportunity: America's Moment to Alter History's Course.
Richard Haas a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa (CFR) elnöke és „The Opportunity: America's Moment to Alter History's Course” című könyv szerzője.