A Véreskezű Szent
Antant küldöttség Kun Bélánál
Napjaink, 1989 május
Napjaink, 1989 július
Napjaink, 1989 augusztus
Napjaink, 1989 szeptember
1989 október

Jégkorszakok   Ujgur
Erdély História     Magyarok Eredete
A magyar nyelvről

Görgei Arthur :  Gazdátlan Levelek

Középkor
Vakolók
Nagy Francia Forradalom
Napóleon (az első világháború)
Kerekasztal
Első felvonás
Nagy Októberi Szocialista Forradalom
Bullitt küldetés
Német Nemzetiszocialista Munkás Párt
Vörös Szinfónia
Második felvonás

Coningsby
Állami felségjog az új világrendben

Thomas Jefferson :


De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.
Bolond kis eset. Sokszor sírni késztet:
Nyakig a szennyben, mindig akkor látom,
Mikor a hátam gyönge egy ütésnek
S bőröm egy garast sem ér örök áron.
Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért úgyis mindegy,
Ebsorsot akar, hát – akarja.
Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta.
Cigány-népek langy szívű sihederje,
Verje csak verje, verje.
Örök este és örök gálya,
Csak ott, ott fenn egy-egy toronyban
Lobban öröm örömre, lobban,
és mindenek fölött világlik
Rothschildék palotája.
Áldott inség: magyar élet,
Világon sincs párod néked,
Nincsen célod, nincsen véged,
Kinhalál az üdvösséged.
Urak, papok dölyfét,
Ím, eleget tűrtük,
Gyomrunkba a sok bánatot
Már eleget gyűrtük.
Grófék élik, mi érték,
Zsidó fölszedi bérét,
Barátságos a magyar világ
Nincsen egy barátom
S vércsillogva látom
Utolsó kurucnak
Érdemelt, csúf sorsát
Ott az árokpart alatt.
Nincsen Lengyelország,
Nincs hely a kurucnak
S jaj annak, ki megmaradt.
De jött egy kobor ivadék,
Rabló, szerencsés ritterek
Népe, akiknek sarj-során
Ma tán zsandár-miniszterek
Tobzódnak az Idő torán,
Igazi magyarság torán.
Ma gróf-sorban ők diktálnak,
De vannak, kik még emlékeznek
S ha kell, ki is állnak.
S aki kihull, megérdemelte.
Az ocsut az Idő nem szánja,
Aszott nemzetek, hült világok,
Tört életek miazmás vágya
Halálra-valók s nem kár értük.
Előbb itthon rendet
Csinálnának kuruc csapatok,
Ütvén grófot s nagy papot.
Én véreim, búsak, szegények,
Tudom én azt, hogy kell az ének,
Kell a zsoltár, kell a fohász,
Kell a hit, de ne higgyetek
Soha a papok istenének.
Hol vagy erős pogány sereg,
Hős Vata, bálványos berek ?
De ti, pogány ősöknek vérei
Nagy daccal mégse szálljatok Neki -
E kéz apáinkat halomra ölte
S Hadúr e népet akkortól veri,
Mikor hitének gyáva lett örökre,
Mikor e kéz erős hitünk kiölte.
Titokzatos messzeségben istent keres magyar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdélyben,
Zöld reménye foszlányai meghaltak a Felvidéken.
Fáj neki a teste, lelke, szíve tája, szemegödre,
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.
Egyre többen, egyre jobban,
irtsd a burzsujt megfontoltan;
aki gyönge anyámasszony,
az csak százhuszat akasszon,
ugy biz édes cimborám !
Nincs géppuskánk se templomunk !
Egy héten hatszor meghalunk !
Mert nekünk jaj ! jaj: széthuzunk
és pusztulunk ! és pusztulunk !
Mondd mit érlel annak a sorsa,
ki maga él, maga keres;
levesének nincs sava-borsa,
hitelt nem ad a fűszeres;
egy tört széke van, hogy begyújtson,
repedt kályháján macska ül,
ritmust lóbál az ajtókulcson,
néz, néz, s lefekszik egyedül ?