Napjaink

1989. július

MITOSZ ÉS SORS

A hitehagyott népnek sorsa szolgaság

Kelet Népe, Buenos Aires, 1968 augusztus, részlet.

„Vaknak kell lennie annak a szemlélőnek — írja Padányi a Vérbulcsu c. pompás korrajzában — aki a kor külpolitikai helyzetének ismeretében nem képes meglátni, hogy a magyar hadakozások nem össze-vissza zsákmányolások voltak, hanem egy rendkívül intelligens külpolitika három szomszédos birodalomban egy kb. másfél millió négyzetkilométeres terében rendezett akciói.”  Õseink e tekintetben egyszerűen azt tették, amit Nagy Britannia az európai kontinensen a “balance of power” — hatalmi egyensúly jelszava alatt ismert politikájával követett: azzal, hogy egy szomszédos hatalom veszedelmes kialakulásának megakadályozása végett felhasználva a szomszéd belviszályait, mindig a gyöngébb felet támogatva meg katonai beavatkozásával az esélyes erősebbel szemben.  A britek ezt természetesen a szabadság és az igazság fehér tógájában tették és ehhez nemcsak az érdekelt külföld, de saját szamaraink is tapsoltak; mert hiszen ezt a “művelt” angolok, és nem a mi barbár nomád őseink tették.

_________________

Õseink első látogatása Lombardiának, Észak-Itáliának szólt; lehet, hogy azért, mert a romjaiban is hatalmas római birodalom újjáébredése a nyugat-római egyház szervező erejével izgatta őket, de azért is, mert nemcsak a XX. század turistáit, de az 1000 év előttieket is vonzotta Itália szépsége és — mi tagadás benne — gazdagsága is.  Mert hogy őseink ilyenkor zsákmányoltak is, ezzel csupán egy világtörténelmi szokásnak hódoltak; de ezzel kapcsolatban nyugati mintájú embertelen tömegirtást még ellenségeink sem jegyeztek fel rólunk.  Mindenesetre nem a zsákmányolás volt az egyetlen és fő céljuk, mint később az Amerika őslakosságát, az aztékok aranyáért kiirtó conquistadoroknak.

Pannóniai uralmuk már 898-ban annyira szilárd volt, hogy innen indíthatták el felderítő csapatukat, mely a Brentáig hatolt.  A következő év tavaszán 5000 főnyi lovasuk Páviáig nyomult előre, de Berengár király 15.000 főnyi serege elől visszavonul és gyengeséget színlelve, szabad elvonulás ellenében felajánlja a szerzett zsákmány visszaadását.  Ez természetesen hadicsel volt, mert könnyű lovasságuk bármikor eltűnhetett volna üldözői elől.  A valóságban visszavonuló lovasságuk állandóan fárasztja és elbizakodottakká teszi Berengár nehézkes, részben gyalogosokból álló haderejét, amely a Brentán átkelt magyarok üldözése helyett végül fáradtan, kellő biztosítás nélkül éjjeli nyugvóra tért a Brenta másik partján.  A magyar vezér erre azt tette, amit tett 241 év múlva Batu tatár kán IV. Béla eleurópaiasodott feudális hadseregével: a magyar vezér éjnek idején seregének bal és jobb szárnyát átküldte az olasz tábor folyómenti alsó és felső oldalára, maga pedig derékhadával frontális támadással egyszerre három oldalról fogta közre a meglepett olaszokat.  Luitprand püspök szerint itt 20.000 olasz vérzett el.  A győztes magyarok itt teleltek át és bekalandozták egész Lombardiát.  Végre Berengár nagy pénzáldozattal hazatérésre bírta őket (899-900).  Figyelemreméltó, hogy őseink magatartása nem keltett különös és hosszú időn át táplált gyűlöletet, mert már Berengár utóda, II. Berengár a szövetségüket kérte és nyerte is el, akik két hadjáratban verik meg Bogar es Durcás vezérlete alatt II. Berengár ellenfelét, Burgundia királyát, II. Rudolfot (921-923-ban).

A németek feltehetően Árpád 907-ben bekövetkezett halálával elérkezettnek vélték az időt a fenyegető magyar hatalom felszámolására.  Nagy Károly támadó hadjáratának mintájára a Duna jobb és balpartján felvonuló és a Dunán velük úsztató hajóhaddal, összesen 100.000 főnyi haderővel indultak júniusban Magyarország ellen.  Õseink ragyogó felderítő és mozgósító szervezetét jellemzi hogy ezt a támadást már az országhatáron, a 48 esztendeje Bratislavának csúfolt Pozsonynál felfogják és először aug. 8-án a jobb parti, másnap a balparti hadoszlopot semmisítik meg, a hajóhadat pedig messzehordó taplós nyilaikkal felgyújtották.  A balparti csatában elesett Luitpold bajor herceg, a jobb partiban Ditmar salzburgi érsek, a hajóhad parancsnoka, Sighart herceg pedig futva mentette az életét Enssburgig, ahol Gyermek Lajos király — Ludwig das Kind — (899-911) várta a győzelmi híreket.  A magyarok a várőrséget színlelt megfutamodással kicsalták és szétverték.  A maradék csapat a királlyal Passauba futott.  E diadallal a magyarok országhatárukat már az avarok idején bírt Ober Ennsig tolták előre.  Annak a világnak az emlékét, amelyről az Ober Enssen túlról hazatért vitézeink meséltek, őrizték meg népmeséink az “Õperencián” túlon történteket.

Ezek a magyar hadivállalkozások 933-ig egy emberöltőn át egytől egyig győzelmesek és sikeresek; illetőleg egészen jelentéktelen esetekben sikertelenek.  Ilyen eset 904-ben történt, amikor ebédrehívás ürügye alatt a bajorok átcsalogatták Kusaly vezért és kíséretét s az étkezőasztal mellett rohanták meg és mészárolták le; valamint 913-ban, amikor a Burgundiából hazatérő fáradt sereget támad meg és semmisít meg Arnulf, fiatal bajor herceg, aki a pozsonyi csatában elesett apját, Luitpold herceget akarta megbosszulni — írja Padányi.

E sorozatos győzelmeiknek a titka nemcsak az Európában ismeretlen harcmodorában, az Európában ugyancsak ismeretlen bivalynyelvvel ragasztott lemezelt íjjuk kétszeres hordtávolságában rejlett; de az a tény, hogy hadjárataikban eljutottak Dél-Itáliába, Apúliába és Otrantóba, északon Brémáig (918) s az Alpokon át Tolosáig és Spanyolország északkeleti részéig, abban rejlik, hogy a nyugati állítólagos kultúrfölényt kerek egy évezreddel előzték meg a szárított hús és a tejpor készítésével.  Ily módon egy ősmagyar lovas bőrzsákjában 120 liter levesnek, vagy tejnek megfelelő élelmet vihetett magával.

Egy ilyen hadsereget a fölégetett föld taktikájával kiéheztetni és megverni semmiféle nyugati mintájú haderő nem volt képes; amit viszont a mi őseink, amikor már a keresztény királysággal átvett nyugati feudális magyar hadsereg az ősi támadó harcmodorral szemben védekezésre szorult, többször is megtett a támadó német erőkkel szemben.

____________

Az Arnulf herceg győzelmét követő történet a drámaíró tollára kívánkozik.  Arnulf nagyratörő tervekkel tért haza.  A Gyermek Lajost követő Konrád király uralmával elégedetlen, önállóságra törekvő és önmagát „Isten kegyelméből” Bajorország és a szomszédos tartományok hercegévé deklaráló Arnulf Konrád király haderejétől súlyos vereséget szenved és csodálatosképpen a „vérengzőnek” leírt hadi ellenfelénél, a nyugati határokat biztosító Kál vezérnél, a honfoglaláskori legnagyobb magyar vezér, Bulcsu apjánál talál menedéket.  A lovagiasság tehát nem volt Nyugat romantikus monopóliuma és úgy látszik, hogy az ú.n. “pogány” magyarok magasabb erkölcsi felfogással gyakorolták a menedékjogot Roosevelt vagy Eisenhower “keresztes” vitézeinél.

Arnulf több, mint két évet töltött Magyarországon emigrációban, ahol Kál vezérnek vendége s ahol meg is nősül !  Magyar fegyveres segítséggel és magyar feleséggel kerül vissza trónjára 917-ben, miután előbb 915-ben és 916-ban vezetnek Arnulf érdekében hadjáratot Konrád ellen, aki 917-ben sebeibe belehal.  Konrád utódául az erélyes Henrik szász herceget jelölte ki, akit “Madarász Henrik” néven ismer a történelem.  Henrik erélyes kézzel fog hozzá a feudális anarchiába züllött Németországban a belső rend és fegyelem helyreállításához és az egységes honvédelem kiépítéséhez.  Az egyre érezhetőbb központi hatalom nyomásával szemben Arnulf újra a magyarokkal köt szövetséget, akiktől Madarász Henrik 924-ben kilenc évi adófizetés ellenében kénytelen békét vásárolni.

Ez a 924-től 933-ig terjedő időszak jelenti a magyar hatalom tetőpontját a X. században.  Madarász Henrik ezalatt megszervezi hadseregét és amikor 9 esztendő lejártával a magyarok további követelését visszautasítja, a kilenc esztendő nyugalmi állapotában elbizakodott magyarok egy rosszul szervezett és kis katonai erővel végrehajtott 933-i, büntetésnek szánt sereget indított ellene, amely Merseburgnál vereséget szenvedett.  Az akcióra mindössze egy hadosztályt vetnek be és a vereség, bármennyit is emlegetik  a német tankönyvek, — írja Padányi — már csak azért is csekély jelentőségű.  Egy hatása azonban kétségtelenül van.  Negyven év óta ez az első magyar vereség nyílt ütközetben.  Ez a verhetetlennek hitt magyar presztízsnek nagyon árt, noha három és fél évvel később, 937-ben Bulcsu nagyszabású és nagyszerűen vezetett első európai hadjáratában a csorbát majd fényesen kiköszörüli.

Madarász Henriket fia, a még erélyesebb Ottó, a német történelemben Nagy Ottónak nevezett utód követi.  Azonnal erélyes intézkedésekbe kezd; emiatt is a Madarász Henrik alatt függetlenséget élvezett hűbéres hercegek sorra ellene fordulnak.  A magyarság, pontosabban a magyar külpolitikát jelentő Bulcsu teljesen tisztában van azzal, hogy mekkora veszélyt jelent magyar szempontból az, ha Ottó erős német birodalmat szervez.  Bulcsu és Lehel törzse tehát a lázadó hercegek akcióit fegyverrel támogatja.  Ez a támogatás 18 éven keresztül az Ottó féle konszolidációs program állandó zaklatásából áll.  A kilenc évi csendet tehát újra állandó magyar hadivállalkozások váltják fel, amelyek egészen Ottó végleges győzelméig, a császári hatalom megszilárdulásáig, 955-ig tartanak.  A küzdelmet Bulcsu 937-i nagy európai hadjárata vezeti be és a 954-955-i hadjárat, Bulcsu horka “második hun hadjárata” zárja le.  S hogy Ottó művét nem sikerül elbuktatnia, az nem rajta, s nem a magyar fegyvereken, hanem — mint ki fogom mutatni — a vele 954-ben szövetségben operáló Vörös Konrád árulásán múlott.

Ha a történész — írja Padányi — összesítő kimutatást állít össze magának e 18 esztendő magyar hadivállalkozásairól s ezt összeveti a német belpolitikában a császár és a német tartományurak között folyó küzdelem hullámzásaival, kénytelen meglepetve felfedezni ezeknek a látszólag értelmetlen hadjáratoknak következetes és intelligens tervszerűségét.  Ha a császár új támogatót kap akár Németországban, akár azon kívül, ez az új támogató a következő évben holtbiztosan kap egy pusztító magyar támadást.  A véres és pusztító események 18 esztendős halmaza mögött csupán két intelligens koponya munkál: a tehetséges és erélyes császáré, aki fáradhatatlanul minden csapás után újra és újra kezdve épít a németség érdekében; és a nem kevésbé tehetséges Bulcsu horkáé, aki ugyanolyan fáradhatatlanul rombolja ugyanazt a magyarság érdekében.  A szívós párharc során Ottó lassan, de állandóan tért nyer a lázadó hercegekkel és ezáltal közvetve a magyarokkal szemben is.  Hatalmának megszilárdulását jelenti, hogy lázadó öccse, Henrik is hűségére tér, miután feleségül veszi Bajor Arnulfnak magyar anyától, Bulcsu született Judit lányát és a Judittal kötött házasság alapján Henrik lesz a bajor herceg és így az addigi barátságos Bajorország élére is Ottó szász dinasztiája kerül.  Judit hercegnő, a magyargyűlölő Henrik felesége ilyképp afféle magyar Aida tragikus helyzetébe kerül és felettébb valószínű, hogy nagybátyjának, az augsburgi vereség után fogságba került Bulcsu vezérnek aljas kivégzése után ő lesz az, aki a magyar-német megbékélés céljából a quedlinburgi követjárást kezdeményezi.

Azonban 953-ban Ottó ellen újabb nagyarányú lázadás tör ki, mégpedig a saját családjában.  Ottó fia és törvény szerinti örököse, Ludolf sváb herceg egyre nagyobb féltékenységgel nézte nagybátyja, az említett Henrik herceg növekvő befolyását; elégedetlenségét még csak növelte apja új házassága, s amikor e házasságból fiúgyermek született, öröklési jogát látta veszélyeztetve és egyre élesebben fordult szembe apjával.  Vele együtt fordult el Ottótól annak veje, az említett Vörös Konrád is ;  harmadiknak ott voltak a bajorok, főleg Arnulf fia, Arnulf, Bajorországnak palotagróffá degradált jogszerinti ura.

Folytatás a következő számban

VÖRÖS CSEPEL ZÚGJON A HANGOD !...

A magyarországi “Figyelő” 1989. február 16-i száma “Nyilatkoznak az áldozatok” című cikkében a következőket olvashatjuk :  “Molnár Rudolf, a Csepel Művek Transzformátorgyár igazgatója : 'Grósz Károly amerikai útja után, a Schroeder Bankház hozta el hozzánk tavaly szeptemberben a norvég EB Corporation céget, amely egyébként tavaly óta 63 százalékban az ASEA Brown-Bovery konszern tulajdonában van.  Novemberben már a cég transzformátor részlegének vezetői jártak nálunk és úgy tűnik, teljes egészében meg kívánják vásárolni gyárunkat... A saját karrierem miatt nem aggódom, higyje el;  nem túl nagy élmény ma Magyarországon egy iparvállalat vezetőjének lenni.  De az itt dolgozó emberekért — miután magam is 30 éve vagyok a vállalatnál — felelősséget érzek.  Ők nem értenek máshoz, mint a trafóhoz, szeretném a jövőjüket biztonságban tudni.”

Csak érdekesség képpen megemlíteném, hogy Kurt von Schroeder báró volt az, aki 1933-ban hitelt nyújtott a Német Nemzetiszocialista Munkás Pártnak, amely nélkül az valószínűleg összeomlik és soha nem jut halalomra.

A cikk ezenkívül megemliti, hogy 45 másik vállalat között szó van a Láng Gépgyár eladásáról is.  Néhány oldallal később pedig egy érdekes hirdetés található a Konzumbank Rt. évi rendes közgyűléséről, melynek helye az MSzMP XIII. kerületi bizottságának konferenciaterme (Bp., XIII. Váci út 71.).  És még mondja valaki, hogy a kommunizmus nem mindig is a bankárok találmánya volt.  Azt azonban szeretném ntegkérdezni az illetékes elvtársaktól :  Mire volt jó akkor a háború utáni, az ötvenes évekbeli és az 1956 utáni tömegmészárlás és rémuralom, ha most az úgynevezett gazdasági és politikai átalakulás nevében mindent a háború előtti helyzetbe akarnak visszaállítani.  Nem hiszem, hogy az emberek ezért lövették volna magukat agyon a budapesti csatában, vagy a Corvin-közben.  A nevek nem tetszettek talán ?  Sarlós, Jenei, Corf, Claas, M.A.N, jobban hangzik, mint Hoffer, Weis, Chorin, Kornfeld, Mauthner ?  De vajon visszaadják-e az Új Rend és a munkásosztály nevében elvett kis birtakokat is ?

A jelenlegi eseményeknek talán az a magyarázata, hogy amikor a pénzhatalmak a világra zúdították a kommunizmus borzalmait,— mint ilyen forradalmaknál általában — egy olyan szellem is kiszabadult, amelyet nem voltak képesek teljes egészében markukban tartani és harminc évbe tellett, mire vissza tudták zárni a palackba.  Valaki valahol esetleg számítási hibát követett el, ami majdnem végzetesnek bizonyult számukra.  Valószínű, a budapesti csata is nagy szerepet játszott abban, hogy nem kerüllek a bitófára.  Mára úgy tűnik, sikerült rendezni soraikat és hamarosan szemétre dobhatják a kommunista pártot.  Újra űzhetik kedvenc csalárdságukat, a hitelnyújtást nem létező alaptőke ellenében kiállított csekkek útján, amit szokásos szemtelenségükkel még az újságba is kirnak :  “Egyben felkérjük azokat a részvényeseinket, akik jegyzett részvényeik teljes névértékét még nem fizették be, hogy a kötelezettségüknek, az eláírásoknak megfelelően, határidőre tegyenek eleget, annak érdekében, hogy a közgyűlésen szavazati jogukat gyakorolhassák.”

Megemlítem, hogy Jefferson elnök is alkotmányellenesnek akarta nyilvánítani a részvénytársasági vállalatformát, mondván, az ilyen cégek hajlamosak az államnál nagyobbra nőni és azt hatalmukban tartani.  Egy részvénytársaság csak abban az esetben lenne tisztességes dolog, ha minden részvényt egyenlően felosztanának a vállalat dolgozói között és amikor valaki meghal vagy kilép, részvényeit a cég kötelezően visszavásárolná.  De az államnak ebben az esetben is gondot kellene fordítania arra, hogy egyes vállalatok ne nőhessenek túl nagyra.  (Egy suszter elégedjen meg azzal, hogy a környék cipőit javítja és ne akarja, hogy az egész ország az ő cipőit hordja.)

A vállalati részvénytársaságoknak azonban legalább valamit gyártaniuk vagy szolgáltatniuk kell ahhoz, hogy haszonra tegyenek szert.  Egy banknak még ennyi sem szükséges.  A banknak jószerivel csak papírra és ceruzára van szüksége ahhoz, hogy milliós hasznot szerezzen;  mivel nem az alaptőkét, vagy a betéteket adja kölcsön, hanem az annak ellenében kiállított csekkeket, még hozzá — a törvény által engedélyezetten — többszörös összegben.  Minthogy mindig az az úr, aki a pénzt adja, a bankárok hamarosan meg fogják találni a módját (semmi kétség: a fejlődés nevében), hogy nemlétező pénzüket magánszemélyeknek is kölcsön adhassák azok valódi házai vagy földjei ellenében.  Ennek eredményét ismerjük a régi szép idők végrehajtásaiból.

Ha egy nép egyszer fejét a pénzhatalom igájába hajtotta, a történelem tanúsága szerint abból csak a legritkább esetben képes kiszabadulni, hacsak valami mindent elpusztító csapás nem következik be.  Ne feledjük, hogy az utóbbi századok háborúi — de a korábbiaké is — minden esetben visszavezethetők a nemzetközi pénzhatalomhoz.  Tehát ne nagyon örvendezzünk az efajta megújulásnak, mert esetleg hamar Róbert bácsi leveses kondérjainál, vagy a lövészárokban találhatjuk magunkat;  bár az utóbbinak kisebb a valószínűsége, mert ma már nincs szükségük háborúra;  hacsak ezek az árnyékban settenkedő szürke eminenciások össze nem vesznek egymás között.

Érdemes itt egy pillanatra egy érdekes párhuzamra kitérni.  Amikor az ókorban a nemzetközi pénzhalalom odáig jutott, hogy az i.e. 5. században a hazáját árulgató bábjuk, Pericles által Spárta ellen szított háborúval majdnem kiterjesztette hatalmát az akkor ismert egész világ fölé, egy Etiópiából kiinduló járvány, az i.e. 427-ben Athénra mért különösen súlyos csapással, keresztülhúzta számitásait.  Halotti máglyára került gazdag és szegény egyaránt.  Több, mint kétezer évbe tellett, hogy hatalmukat visszaállítsák és ma, amikor újra egy világhatalom elérése előtt állanak, egy másik járvány ütötte fel fejét, az embereik (inkább a bértömeggyilkos vagy sarlatán lenne a megfelelő szó) által mesterségesen előállított AIDS.  Minthogy azonban ennek kezelésére és megelőzésére léteznek módszerek, esetleg helyt adhatunk néhány szélsőséges feltételezésnek, miszerint az egészet a négerek és a buzik kiírtására kisérletezték ki.  Annyi bizonyos, hogy oltás útján terjedt el. (Lásd többek között a londoni The Times 1987, május 11-i címlapi cikkét!)  Talán egy isteni csapás az emberi őrültségen keresztül kivitelezve ?

Visszatérve az “átalakulás” kérdéséhez, meg kell emlitenünk a “reform” mellett a másik agyonhasznált kifejezést is.  Ez a “demokráciá”, ami a közfelfogásban népuralmat jelent (csak azt nem mondlák meg, hogy melyik népét?).  Fordításnál azonban a szószerinti jelentés helyett az értelemszerintit kell figyelembe vennünk.  Ebben az esetben a demokrácia jelentése csőcselékuralom.  Ezt jelentette görögül is, a már előbb említett Pericles és családja, az Alkmenidae idejében, függetlenül attól, hogy a történelem könyvekben derék emberként ábrázolt Periclest huszonegyszer választotta meg az elbutított tömeg.  A hatalom birtokosai, miközben szép szavakat szajkóztak, népüket rabszolgának adták el.  Akkor is, — akárcsak ma — a pénz hatalomátvételét a demoktácia lépten-nyomon való emlegetése és az adó folyamatos emelkedése jellemezte.

A magyarországi többpártrendszer bevezetésével kapcsolatban felmerül a kérdés :  miért nem megfelelő a munkástanács ?  Tudtommal legutóbb is egész jól működtek volna, ha fel nem koncolják vezetőit.  Ezzel szemben a pártokkal az a tapasztalat, hogy azokban valamiképpen mindig a szemét kerül a tetejére.  Ez bizonyára abból ered, hogy mint jelenleg is, általában felülről alapítják azokat.  (Egy alulról jövő változás életveszélyes az uralmon lévők számára;  ezért mindig el is fojtják.)  De ha már mindenáron többpárttendszert akarnak, akkor azzal együtt vezessék be a svájci gyakorlatot is.  Ennek lényege, hogy a lakosság 4 százalékának akarata elegendő ahhoz, hogy valamely kérdést népszavazásra bocsájtsanak.  Ennek köszönhető, hogy Svájc nem tagja az ENSZ-nek, nincs államadóssága és az adó a lehető legalacsonyabb.  Bármely képviselő visszahívható, ha a választók úgy itélik meg, hogy nem megfelelően tevékenykedik.  Persze egy ilyen rendszer nem az eseményeket a háttérből irányítók kedvére való, így lehát nem is nagyon beszélnek róla.

... VÁCI ÚT FELELJ NEKI !  MERT TIÉD A GYÁR, TE DOLGOZOL BENNE !

AZ ANTIKRISZTUS

Isten fogalma meg van hamisítva, az erkölcsiség fogalma szintén,— a zsidó papság nem állt meg itt.  Izrael egész történelme használhatatlanná vált :  el vele !—  Ezek a papok elkövették a bizonyítás meghamisításának a csodáját, ami előttünk van a Biblia jórészében :  minden hagyomány, minden történelmi valóság páratlan semmibevételével átfordították a saját nemzeti multjukat vallási szövegre, vagyis azt a Jahve elleni bűnösség büntetésévé és Jahve iránti jámborság és engedelmesség jutalmazásává írták át.  Ennek a történelmi hamisitásnak legszégyenletesebb tettét sokkal kínosabban éreznénk, ha az egyházi évezred történelmi értelmezése nem tenne bennünket majdnem feledékennyé a történelmi becsületesség kívánalmai iránt.  És a filozófusok támogatták az Egyházat :  az “erkölcsi világrend” hazugsága ellepi az egész fejlődéstörténetet, még a legmodernebb filozófiáig is.  Mit jelent az “erkölcsi világrend”? hogy létezik egyszer s mindenkorra egy isteni akarat, miszerint az embernek mit kell és mit nem kell cselekednie;  hogy egy nemzet vagy egy egyén értéke aszerint mérendő, hogy mennyire engedelmeskedik vagy nem engedelmeskedik Isten akaratának;  hogy Isten akaratának uralkodó hatalma ki van fejezve az engedelmesség mértéke szerint való jutalomban, vagy ellenkező esetben a büntetésben;  ami demonstrálva van az egyén vagy nemzet sorsában.  A valóság ehelyett a szánalomra méltó hazugság helyett ez :  egy parazita tipusú emberfajta, aki az élet minden egészséges formájának a kárára virul, a pap, meggyalázza Isten nevét, a társadalom helyzetét, melyben a pap határozza meg a dolgok értékét, “Isten országának” nevezi;  az eszközöket pedig, melyek által ilyen állapot létrejön, vagy állandósul, “Isten akaratának” nevezi;  hidegvérű cinizmussal lemér nemzeteket, történelmi időszakokat, egyéneket aszerint, miszerint azok mennyire fogadták el a papok uralmát, vagy mennyire álltak ellent neki.  Figyeljük meg őket munkájuk közben :  a zsidó papok kezében Izrael történelmének nagy korszaka a rothadás korszakává vált :  a Szétszóratás, a balszerencse hosszú évei át lettek változtatva egy örök büntetésre, e nagy korszak miatt;  ez olyan korszak volt, melyben a pap még semmi sem volt.  Szükségleteik szerint Izrael történelmének hatalmas alakjait vagy siralmasan megalázkodó bigotokká, vagy “istentelen emberekké” alacsonyították le.  Minden nagy esemény értelmezését az “engedelmesség vagy az engedetlenség Isten iránt” hülye formulájává egyszerűsítették le, (vagyis a pap hatalmának a megtartására), ezt ismerni kellett és e célból egy “kinyilatkoztatás” szükségessé vált.  Egyszerű szavakkal :  egy nagy irodalmi hamisításra lett szükség;  egy “szent könyv” lett fölfedezve, közzétéve minden papi pompával, a bűnbánat napjaival és siránkozásokkal a hosszú évek “bűnössége” felett.  “Isten akarata” már évekkel azelőtt meg lett állapítva :  a teljes rossz a nemzetnek a “szent könyvektől” való elidegenedésben rejlett...  “Isten akarata” már ki lett nyilatkoztatva Mózesnek...  Mi történt ?  A pap, pedánsul és aprólékosan, le az adományokig, melyeket a népnek fizetnie kellett neki (azt sem felejlve el, hogy a húsok legízletesebb falatjait a pap kapja meg, mert ő is húsevő);  megállapította egyszer s mindenkorra, hogy mit akar birtokolni :  mi az “Isten akarata”...  Mostantól az élet minden dolga úgy lett rendelve, hogy a pap mindenütt nélkülözhetetlen;  az élet minden természetes eseményénél :  a születésnél, házasságnál, betegségnél, halálnál, — nem szólva az “áldozatról” (étkezések előtt) megjelenik ez a szent parazita, természetellenessé tenni ezeket ... a saját kifejezése szerint :  “megszentelni” ezeket... Meg kell érteni ezt :  minden természetes szokás, minden természetes intézmény (állam, igazságszolgáltatás, házasság, a betegekről, szegényekről való gondoskodás), mindenfajta az élettől kívánt szükséglet, röviden :  minden önmagában értékes teljesen értéktelenné válik, az értékkel szemben ellenségessé válik a pap parazitizmusa által (vagy az “erkölcsi világrendje” álta):  ide szankció kell, egy érték visszaadó hatalom szükséges, mely tagadja ezekben a dolgokban a természetellenességet és így lesz képes csak értékeket teremteni... A pap leértékel, megszentségteleníti a természetet :  csak ilyenképpen tud ő létezni.  Az engedetlenség Isten iránt, ami most a pap szerint a “bűn” nevét kapta, ez lett a “Törvény”;  az eszközök az “újra kibékülve Istennel” módszer, mint ahogy ezt várni lehetett, olyan eszközöket jelent, melyek által a papnak való alávetettség még inkább biztosítva van :  egyedül a pap “vált meg”, ... Lélektani szempontból a “bűnök” nélkülözhetetlenek a pap számára a papok által szervezett társadalomban :  ők a hatalom valódi birtokosai;  a pap a bűnökből él, szüksége van neki a “bűnök megbocsájtására”... A legfőbb törvény :  “Isten megbocsájt a megtérőnek” — nyilt szóval :  aki aláveti magát a papnak.

Az ilyen talajon, ekként meghamisítva, amikor az egész természet, minden természetes érték, minden valóság ösztönzi az uralkodó osztály legmélyebb ösztöneit ellene, ekkor jelenik meg a kereszténység, a valóság halálos ellensége, amilyen még nem volt e világon.  A “szent emberek”, akik csak papi “értékeket” tartottak értéknek, papi beszédeket minden dologra, egy olyan következetességgel, ami félelmet keltő;  elválasztotta magát minden más erőteljestől e földön, nevezve az ilyen “szentségtelennek”, “világiasnak”, “bűnnek” — ez a társaság egy olyan formulát termelt ki ösztönével, ami logikus volt az önmegtagadás határáig :  mint kereszténység megtagadta a zsidó valóság utolsó megmaradt formáját :  a “szent népet”, a “kiválasztott népet”, a zsidó valóságot önmagát.  Az eset kiváló :  a kis forradalmi mozgalom, melyet a názáreti Jézus nevével védjegyeztek, ez újra zsidó ösztön — más néven papi ösztön, mely a létnek még elvontabb formáját találta fel és a világnak egy még valótlanabb szemléletét, ami egy szervezett Egyház kereteiben lett megalkotva.  A kereszténység cáfolja az Egyházat...

Nem tudom meglátni, hogy mi ellen volt ez a forradalom irányítva, melynek elindítója, Jézus meg van értve vagy félreértve, ha ez a forradalom nem a zsidó Egyház ellen volt — itt az “Egyház” pontosan abban az értelemben értendő, amilyenben értjük ma is.  Ez a forradalom a “jó és igaz” ellen volt, “Izrael szentjei” ellen, a társadalmi hierarchia ellen, nem ezek korrupciója ellen, hanem osztály, kiváltság, rend, társadalmi forma ellen;  hitetlenség volt a “magasabbrendű emberekben”, Nem-et kiáltva minden ellen, ami pap és teológus volt.  De a hierarchia, amely kérdésessé vált, hacsak pillanatnyilag is, az volt az alap, melyen a zsidó nemzet folytatta létét a “vizek” közepén— a nehezen elért utolsó lehetőség a megmaradásra, politikai létének alapja :  egy ez ellen való támadás volt a legmélyebb nemzeti ösztön ellen, az élethez ragaszkodó legkeményebb nemzeti akarat ellen, ami csak valaha is létezett ezen a földön.  Ez a szent anarchista, aki felriasztotta az alacsonyt, a kivetetteket, a “bűnösöket” egy Chandala a judaizmuson belül ellenezve az uralkodó rendet— olyan nyelven, mely — ha az evangéliumoknak hihetünk, — még ma is Szibériába vezetne;— egy politikai bűnöző volt, amennyire politikai bűnözők lehetségesek voltak egy abszurd, nem-politikai társadalomban.  Ez az, ami őt keresztre feszítette :  “Meghalt a saját bűnéért”— minden alap hiányzik arra, bármennyire is erősítgetik a papok, hogy a mások bűnéért halt meg.

Az aztán más kérdés, hogy ő tudatában volt-e minden ilyen ellentételnek, — bárha csupán érezve volt ilyen ellentétel.  És itt első ízben érintem a megválló lélektanát. — Megvallom, kevés olyan könyv van, amely oly sok nehézséget állít számomra, mint az Evangéliumok.  Ezek a nehézségek teljesen mások, mint azok, melyekkel a német elme tanult kíváncsisága ünnepelte egyik felejthetetlen diadalát.  Az idő, a távoli múlt, amikor én is, mint minden fiatal tudós, a kifinomult nyelvész ravasz unalmasságával élvezte az összehasonlíthatatlan Strauss munkáját.  Ekkor húsz éves voltam :  most már túl komoly vagyok erre.  Mit törődöm én a “hagyomány” ellentmondásaival ?

Hogy lehet a szentek legendáit egyáltalán “hagyománynak” nevezni !  A szentek története a legkétértelműbb irodalom, ami csak lélezik :  tudományos eljárásokat alkalmazni rájuk, amikor semmi más följegyzés nincs, már elvben is helytelen — csupáncsak tanult semmitevés...

Amivel én törődöm, az a megváltó lélektani tipusa.  Mert az Evangéliumokban benn lehet bármennyire megcsonkított és idegen elemekkel túlterhelten is :  mint ahogy Assziszi Ferenc is meg van őrízve a legendákban e legendák ellenére.  Nem az igazság afelől, amiket cselekedett, beszélt, ahogyan valóban meghalt;  de az a kérdés, hogy tipusa elképzelhető-e egyáltalán, vagy csak a “hagyomány” adta át számunkra.  A kisérletek, hogy a “lélek” történelmét kivonjam az Evangéliumokból, számomra egy útálatos lélektani frivolitásnak látszik.  Renan úr, a lélektan bohóca, Jézus tipusában kisajátította a két leginkább nem alkalmazható fogalmat ebben az esetben :  a géniusz és a hős fogalmát.  De ha valami nem evangéliumi, az a hős fogalma.  Pontosan az ellenkezője minden vitatkozás ellenére az érzés önmagában;  itt a küzdelem ösztönné válik;  az ellenállásra való képtelenség itt erkölccsé válik.  “Ne állj ellen a gonosznak”— az Evangéliumok legmélyebb értelmű mondása, bizonyos értelemben a kulcsa is;  áldottság a békében, a gyengédségben, az ellenségesség képtelenségében, vagyis képlelenség az ellenségeskedésre...  Mit jelent az Evangélium :  “jó hirek”?  Igazi élet, örök élet megtalálva, — nem megigérve !  Itt van, benned van, mint egy élet szeretetben élve, csökkentés vagy kizárás nélküli szeretetben, távolság nélkül.  Mindenki az Isten gyermeke,— Jézus nem igényel semmit egyedül a maga számára— mint Isten gyermeke, mindenki egyenlő mindenki mással... Hőst csinálni Jézusból !  És még rosszabb félreértés ez a szó :  “géniusz”!  Egész fogalmunk, a “szellem” kultúrális fogalmának semmi jelentősége nem volt abban a világban, melyben Jézus élt.  A biológia tudósának a precizitásával beszélve, egy egészen más kifejezésnek van itt helye :  ez a szó :  “naív”.  Elismerjük a tapintás érzésének beteges érzékenységét, ami minden érintéstől borzadállyal húzódik vissza, bármely szilárd tárgynak a megfogásától.  Fordítsd le ezt az élettani állapotot legvégső logikájára, — mint minden valóság elleni ösztönös gyűlölet, mint menekülés a “megfoghatatlanba”, az “elképzelhetetlenbe”, mint ellenszenv minden forma iránt, minden térbeli és időbeli fogalommal szemben, minden szilárd dologgal szemben;  minden, ami szokás, intézmény, Egyház;  mintha otthon lenni egy olyan világban, amely semmiféle valósággal nincs megzavarva, csupáncsak egy “belső világ”, egy “valódi világ”, egy “örök világ” ... “Az Isten országa benned vatt.” ...

Folytatás.

TURÁN

Pócs Lajos
1985. október 23. New Zealand.

A zsidóság a cionizmus eszméje alatt egyesült, kulturális és anyagi különbözőségek ellenére;  akkor a magyar Turánizmusnak is meg kell tennie ezt az egyesítést !  Sőt :  a magyar fajvédő turánizmus több, mint a zsidó cionizmus, mert ez utóbbi csak a zsidókat egyesítette, míg a magyar Turánizmus nemcsak a magyarságot, hanem a magyarsággal rokon, többi turáni néppet, a többi turáni fajú rokonnépekkel is egyesülni akar !  E ténynél fogva, mivel a világ lakosságának közel 60 százaléka turáni, — messze, messze túlhaladja a cionista, kommunista-szláv, fasiszta germán és a polgári demokrata angolszász népeket.

Nekünk, magyaroknak nem adhat fajvédelmet az idegen ideológiájú kommunizmus, a germán fasizmus, a polgári demokrácia, sem a Vatikán !  Azok csak a kibocsájtónak adnak védelmet— a cionizmus a zsidóságnak, a kommunizmus a szlávoknak, a fasizmus a germánoknak, a polgári demokrácia az angolszász népeknek;  sőt a 2. világháború után megalapított,— az angolok által okosan létrehozott Commonwealth népközösségnek.  Látod, te ostoba magyar (elnézést érte, hiszen vannak kivételek is), az angol népközösségbe tümörülnek az angolul is beszélő volt angol-gyarmati államok, melyek között turániak is vannak.  Akkor miért nem tömörülnek az azonos fajú, azonos multú, azonos tőből fakadt népek, a TURÁNIAK ?  Az angol királyi pár,— a következő királyi pár sorra látogatja a fekete és barnabőrú népközösségi államokat és ott összeölelkeznek azok vezetőivel;  akkor egy mindennapi magyar nem ölelkezhet össze a világ legősibb és azonos fajú népével ?  Micsoda rövidlátás ez a magyarság részéről !  Micsoda nagyképűség vagy elfogultság !  Ki előtt röstelled ?  Az angolok előtt, vagy például a skótok előtt, akik itt New Zealandban összeházasodtak a jómódú maoriak közé, holott fajilag semmi közük sincs a maoriakhoz.  Ha az angoloknak vagy a franciáknak lenne ilyen faji kapcsolatuk az ázsiai (turáni) népekhez, akkor már régen Pekingben, Tokióban, Islamadban, Ankarában lennének és megszerveznék a Turáni Világ Közösséget !  Egy szegény és kis állam, melyet közel 500 éve elfoglatva és kifosztva tart a germán és a szláv, annak a kis és pusztulásra itélt kis állam magyar polgárainak derogál faji és baráti közösséget kötni a hatalmas ázsiai rokon népekkel.  Ez már nem is sznobizmus, hanem öngyilkosság és őrültség !  A magyar nép öngyilkos nép, aki “germán lélekmérgezésben” fog elpuszlulni.  Most a szlávok mérgezték meg a magyarságot a lehetetlen marxizmussal, mely a szláv leányanya és a sváb-germán apa-szülte Kádár János alatt odafejlődött,—a magyar ostobaság miatt — hogy az előbbi kis enyhülés alatt a minisztertanács hivatalos ujságja, a Magyar Hírlap 1988. november 19-i számában, annek mellékletében az “Elvetélt Nemzedék” című cikkben van bőr a képükön közölni, hogy “Hazánkban 1956. június 1. óta — az állami statisztika szerint — mintegy NÉGYMILLIÓ KETTŐSZÁZEZER legálls abortuszt hajtottak végre.” Ilyen a világtörténelemben sehol, semmikor nem történt meg egy nép életében, még megközelítő arányokban sem !  Majd az alábbiakban a következőket írja a fenti újság :  “Egyrészt népességünk a nyolcvanas években hozzávetőleg százezer fővel csökkent, — kissé hatásvadászón fogalmazhatunk úgy is, hogy békeidőben Győr eltünt a térképről, vagy fél Don-kanyarnyi emberveszteséget szenvedtünk el.”

Ez a hivatalos négy millió,— mely úgylehet, hogy a valóságban ötmilliós,— érvényes jogszabály, engedély alapján, állami kórházakban, állami orvosok közreműködésével történt !  Engedékeny törvényhozói ma is élnek odahaza, a végrehajtó szervekkel együtt !  Ezek az orvosok magyarok, zsidók, germánok és szlávok;  de látatlanban lehet mondani, hogy az “idegen fajú nemzetiségiek” járnak elől bennük elsősorban.  A “törvényhozók” pedig 100 százalékosan nemzetiségiek, kiknek célja a magyar nép tönkretétele !  Az idegen fajú Cseszmanek-Kádár János ezért és hasonló magyar pusztításért kapta a szlávoktól, az oroszoktól a legmagasabb szláv-orosz és kommunista kitüntetést :  a Lenin Rendet !  A magyar-pusztításban részt vett a kormány minden tagja, így a szlávokon és a zsidókon kívül a germán Münich, Lázár, Trautman és a többi germán.  Róth-Rákosi és Cseszmanek-Kádár kormányok szinte nemzetiségiekből álltak és ha akadt bennük magyar fajú, az valami jelentéktelen miniszteri tárcát kapott;  de az irányítás mindenkor az “idegen fajú nemzetiségiek” kezében volt és van ma is, amikor a germán Grósz Károly a pártvezető és a kormányelnök !  De ezek mellett bűnös a magyar nép is, mert senkit sem kényszerítenek abortuszra, de mindenki autót, házat, weekend-házat, külföldi utazást akar.  Egy cirkusz, egy szomorú cirkusz a mai helyzet otthon :  sem nem kapitalista, sem nem kommunista, sem szocialista.  Az emberek a bizonytalanságban vergődnek.  Ma pénzt akarnak otthon és nem gyereket.

De térjünk vissza az ŐSVALLÁS-ra és a Turánizmusra.  Páll úr azt írta nekem, hogy a magyarokat nem érdekli a Turánizmus.  Ezen nem csodálkozom, mert az emigráció át van itatva a germán szellemmel, amely germán faji felsőbbségen alapul, amelyet átvett az 1940-es nemzedék.  Csak nem akarják egyes magyarok meglátni, hogy ez a germán felsőbbségi tudat a germánoknak szól, és nem a magyaroknak.  A magyarok fejében befészkelődött egy ostoba gondolat, miszerint Európa egyszer meghálálja a magyaroknak, hogy az oroszokat föltartotta Budapesten 2-3 hónapig.  Ez ábránd !  Hol van hála ma ?  Hol van hála Nyugaton ?  Azok mindennap felmérik a helyzetet és mindig csak a maguk előnyét nézik !  Ha például hálásak lettek volna a zsidók az őket befogadó népeknek, akkor már kétezer év óta nem lennének.  A magyar ember ?  Olyan hálás a befogadó nép felé, hogy még a talpát is megcsókolná, ha azok engednék.

Mindig eszembe jut Kassák Lajos író, festő;  egy forradalmi ember, aki nem volt kommunista, sem szociáldemokrata, de mégis baloldali ember volt, aki “Egy ember élete” című könyvében jegyezte meg, amikor az első világháborús özvegyek filléres nyugdíjakat kaptak, azokra jegyezte meg :  “hogy mi mindent lehet csinálni a magyar néppel”:  miközben papírtalpú bakancsokban és ritkaszövésű ruhákban harcolnak a honvédeink a jeges-havas Kárpátokban !  A magyar ember hátán fát lehet vágni, “rá is lehet tenni”, azt is eltűri !  Ha egy átlag magyarnak a nemzetiségiek bűneiről beszél az ember, a magyar ember hümmög-hámmog, majd azt mondja :  hát igaz, de hát Istenem, azok is emberek.  A mérgesebbje meg hozzátesz egy zamatos “..... meg az Istent !”  Fölhigult a faj, az egykori erős magyar faj a belelepített tótokkal és svábokkal.  Ha egy erős és zamatos tokaji borba gyönge és savanykás csiger-bort keverünk, akkor egy zagyvalékot kapunk, mely sem erős, sem ízes, hanem ihatatlan kotyvalékká válik.

Itt kint az emigrációban is az előbbieknek, ezer és ezer magyar van, akik a Turánizmus hívei, csak össze kellene fogni őket.  De hogyan ?  Amikor nincs pénzünk Turáni lapot és folyóiratot alapitani — egyelőre.

Az emigrációs “magyar” sajtó szinte kivétel nélkül elutasítja a turánista cikkek közlését.  Ebben vezet a piros-fehér-zöld nemzeti szinű ill. szinekkel dekorált “Szittyakürt” és a “Kanadai Magyarság”, a kékujság, melyben az átkos emlékű Habsburg-utód és más magyarellenes cikkek jelennek meg.  De nem csak a többnyire nemzetiségiek szerkesztésében és tulajdonában lévő sajtó utasítja el, hanem még a volt turánista Papp Kálmán is levette az eladási listájáról a “NAP FIAI”-ban, melyet Papp Kálmán szerkesztett és adott ki;  a “Tanulmányok a Magyar Jelen és Jövő Érdekében” című 60 oldalas tanulmányt, mely a Turánizmus és a Magyar Nemzeti Vallás kérdését tárgyalta.  Mások egyszerűen megtagadták, vagy pénzt kérnek a közlésekért, mint dr. Endrey Antal, a keresztény szellemű “Nemzeti Ujság” szerkesztője és kiadója teszi.

Otthon Magyarországon a Horthy-vezetés alatt gróf Bethlen István közel tízéves miniszterelnöksége idején, 1923-tól kezdve betiltatott minden Turáni Társaság és minden jobboldali mozgalom működését.  Betiltották a Turáni Vadászok, az Ébredő Magyarok és a MOVE mozgalmakat.  Ez volt vitéz nagybányai Horthy Miklós korszaka alatt.  Megszünt a Finn-Észt és a Török Intézet.  Ma Németországban egy olyan egyén vezeti a Kőrösi Csoma Társaságot, amely nem közöl Turáni cikkeket és nem közli a “MAGYAR TURÁNI NEMZETI-DEMOKRATA PÁRT” működéséről szóló “BEJELENTÉS”-t.  Ugyancsak nem közli a szóbanforgó bejelentést egy Svédországban megjelenő magyar folyóirat kiadója, valamint egy Bécsben múködő, magyar nyelven működő Társaság, amely még az Ausztriában megjelenő magyar nyelvű ujságok és folyóiratok nevét és címét sem volt hajlandó megadni.  Az európai magyar (?) nyelvű emigráció az előbb tárgyaltak alapján ismét ráállt a német vonalra :  a Habsburgok vagy Németország vonalára !

De mindezek velejárói, sajnálatos velejárói a magyar fajvédő Turánizmusnak mindaddig, amíg az “idegenek” szerepet kaphatnak a magyar életben.  Ma szinte mindent előlről kell kezdeni, amit a turánisták az 1910-es években elértek.  Minden kezdet nehéz.  Milyen nehéz egy ember születése, világra jövetele;  de a kezdet átmegy a fejlődési szakaszokon és eléri a felnőtt kort;  ez minden dologra vonatkozik.  A Tutánizmust nem is kell hajtani előre, mert az kényszerül előre menni az események miatt.  Ennél a ténynél csak az a baj, hogy esetleg már későn, a történelmi időben már késő lesz, tekintettel az igen fölgyorsult világpolitikai eseményekre.  Magyarországnak nincs egyetlen barátja sem Nyugaton :  és ha nem akar megsemmisülni, akkor muszáj még idejében a turáni Keletre fordulnia :  mert mi nem hagyjuk elveszni Magyarországot a betelepített “idegenek” miatt.  Az István király és később a Habsburgok által betelepített svábok, germán-osztrákok, szlávok és zsidók miatt.  Mi turáni magyarok élni akarunk és élni fogunk egy független, szabad Nagymagyarországon !

Az Idegeneket hozzásegítjük a kivándorlásukhoz szükséges útlevelekhez és segélyhez, hogy régi, eredeti hazájukba visszatérve, ott jól érezzék magukat nem mint az általuk szidott és elárult Magyarországon;  továbbá;  azok a magyarok, magyar fajúak, akik jobban szeretik az “idegeneket”, mint saját fajtájukat és hazájukat, ezeket ugyancsak el kell látni útlevéllel, hogy “szeretteik” között élhessenek.

Mi nem fogjuk bömbölni összejöveteleinken, és nem fogjuk hirdetni, hogy “Egyedül Vagyunk”, mint tették a Horthy korszakban, hanem az igazságot hirdetjük, hogy NEM VAGYUNK EGYEDÜL, hanem velünk van a hinduk kivételével az egész Azsia, mely nem más, mint a TURÁNI KELET !

Az óriási turáni Ázsia nem fog hozzánk, Magyarországhoz levett kalappal jönni;  hanem nekünk, magyaroknak, Magyarországnak kell oda zarándokolni;  a mi magyar szentföldünkre, ahonnan származtunk többségünkben.  Tehát “Előre” magyarok, a magyar megváltás, a magyar jövő felé :  a TURANIZMUSHOZ !  A mi jelszavunk :  ELŐRE

Epilógus-Utószó :  Kedves Honfitársak !  Nézzétek meg, hogy kik vezetik a körülöttünk levő államokat;  mindkét német államot :  németek;  Ausztriát :  német osztrákok;  Csehszlovákiát :  szlávok;  Lengyelországot :  szlávok;  Romániát :  románok;  Jugoszláviát :  szlávok;  Szovjelúniót (Oroszországot):  szlávok;  Görögországot :  görögök;  Törökországot :  törökök... stb. (Példa—Palesztinában, a mai Izraelállamban a cionista zsidók, akik még az őslakos palesztiniaiakat sem tűrik meg;  hát még idegen vezetést !  Bár a zsidóság Izrael államon kívül mindenütt “nemzetköziséget” hírdet, de nem Izraelben !)

És ki vezette és vezeti Magyarországot ?  Négyszáz (400) éven át a germán-német Habsburg-i Ausztria;  1920-tól az önálló Magyarországot Horthy Miklós kormányzó, akinek mindenkori kormányaiban ott voltak a germánok, szlávok és zsidók és elvétve magyar fajúak.

A vesztes 2. világháború után :  Róth-Rákosi, de volt még szláv és germán minisztere is, majd az 1956 dicső szabadságharc után — melyet az oroszok az USA Eisenhower német származású elnöke engedélyével levertek — jött a szláv-germán-pár gyermekeként született Cseszmanek-Kádár János;  és most a germán Grósz Károly Magyarország vezetője és teljhatalmú ura, aki összekötő kapocs a habsburgi germánság felé, melyet bizonyít az a tény, hogy az átkos Habsburg ivadék személyesen tartott előadást Budapesten.  De hol vannak a magyarok saját hazájukban ?  Magyar vezető, magyar vezetés ?  Elvétve itt-ott, inkább balekoknak, semmint olyanoknak, akik beleszólhatnak az ország vezetésébe.  Négymillió-kettőszázezer gyerek pusztult el abortusz révén az anyaméhben, miközben a szomszédos szláv és román államok népessége fölfelé növekszik, a magyar pusztulás arányában !

De hol vannak a magyarok ?  Az élelmiszert, az ennivalót a magyar paraszt és földmunkás állítja elő;  a háborúkban melyek többnyire idegen érdekekért folytak, a magyar honvéd vérzett és pusztult, miközben a Körút és kapcsolt részein papírtalpú bakancsokkal és ritkaszövésű katonaruhákban seftelt a “nélkülözhetetlen” kereskedővilág.

Kié az élvezet és a haszon Magyarországon ?  Az idegeneké !  A magyar dolgozhat (ha kap munkát), a háborúban harcolhat és pusztulhat külső idegen érdekekért, és az országon belüli idegenek jólétéért !  Hol vannak a magyarok ?  A Magyar Érdek ?  “Magyarország a magyaroké!”  Ezért kell a MAGYAR VEZETÉS :  melyet csak a Turánizmus valósíthat meg :  ÖRÖKRE ——

REFLEXIÓK A KÍNAI FORRADALOMRÓL

(TIME, 1989. jún. 5. 76. old.)  (Angolból fordította Páll János)

Amikor a történelemben a legnagyobb globális demokratikus ébredését éljük át, nehéz nem érezni azt az ujjongást, amit Wordsworth érzett, amikor a francia forradalomról így elmélkedett :  “E hajnalon boldogság volt élni, — De fiatalnak lenni maga a mennyország volt.”  Természetesen Wordsworth később ráfizetett erre.  De erről később lesz szó.  Most az ujjongás ideje van.

A Kínában történt meglepő felkelés miatt természetesen.  De ez csak a legutóbbi esemény a demokrácia menetelésében, amely a Fülöp Szigeteken és Kóreában kezdődött és csodálatos arányokat öltött.

—— Litvániában a szovjet által beállított kommunista ellenőrzés alatt lévő egykori bábkormány a Szovjetúniótól való függetlenségre szavazott.

—— Magyarországon a kommunista párt két szárnya harcol egymással, hogy vajon az elkövetkező többpárti választásokkor a kommunisták hat év alatt fognak kibukni (ez a kemény vonal véleménye), vagy hamarabb (ez a mérsékeltek véleménye).

—— Lengyelországban a Szolidaritás elsöprő választási győzelme új lelket öntött a lengyel népbe és megbénította a kommunistákat.

—— Argentína a közeljövőben tanúja lesz a hatalom első átadásának egy nép által választott elnöktől egy másikra — 1922 óta.  Jóllehet egy peronistát választottak, s ezzel az argentínok újra bebizonyították, hogy a demokrácia a népek engedélye, hogy hülyeséget kövessenek el.

—— Csílében a 15 éves diktatúra referendumot tart maga felől és veszít;  ezzel újból bebizonyítva, hogy a demokrácia engedély a népek számára, hogy felvilágosulva cselekedjenek.

—— Lengyelország nemcsak hogy szabad választásokat fog tartani a képviselőház felső házában e hónapban, de a Szolidaritással kötött, figyelmet nem keltő megállapodásban hat év múlva népi választással elnököt is fognak választani.

Ilyen események láttára nehéz visszatartani az örömöt és azt a kiváltságot érezni, hogy a demokrácia új hajnalhasadásakor élhetünk.

Beismerem, hogy én is érzem ezt a Wordsworthféle ujjongást egyszer, kétszer.  Noha Yuri Andropov portréja díszíti irodám falát (meleg visszaemlékeztető arra, amikor Az Ellenség nézett le rám).  Hidegháborús vagyok, aki azonban nem sajnálkozik a hidegháború elmúlásán.  Ez a hidegháború egyszerűbbé tette a gondolkodást egy “négy láb jó, két láb rossz” (Az Animal Farm jelszava) féleséggel.  De az egyszerűbb még nem jelent jobbat.  A hidegháborúnak nem lehet jobb kimenelele számunkra, minthogy megnyerjük azt és nekünk, öreg hidegháborúsoknak itt az ideje, hogy átgondoljuk Amerika szerepét a világban, bármi legyen is az.

De az ujjongás kicsit már sok.  A legáltalánosabb vélemény az, melyet jelentsenek Kínából, vagy a Szovjetúnióból, vagy Magyarországról, vagy Litvániából, hogy ha egyszer a szabadság geniejét kiengedik a palackból, azt már nem lehet visszakényszeríteni a palackba.  Ez pedig csalóka szentimentálizmus !  Az a fölfogás, hogy ha egy nép megizlelte a szabadságot, azt nem lehet többé kicsavarni a kezükből, olyan óriási tévedés, amit megbotránkoztató még hallani is.  Gondoljunk csak erre az évszázadra.  Oroszország megizlelte a szabadságot 1917 februárjában, de októberben már elveszítette azt 70 évre.  A weimári Németország megízlelte a demokráciát 14 évig;  Hitlernek és rohamosztagainak csak néhány hónapjába került elsöpörni azt.  (Ha Hitler nem kezdett volna el háborút, ez a szabadság akkor sem állott volna a németek rendelkezésére, mint előtte.)  A magyarok is kiengedték ezt a géniet 1956-ban.  Néhány nap és 5000 orosz tankkal Kruschev visszaszorította azt.  Huszonegy évvel ezelőtt a csehek is szabadságot izleltek egy délutánra.  Mondja ma valaki egy csehnek, hogy a “prágai tavasz” visszafordíthatatlan !  Semmi sem visszafordíthatatlan !

Azt elismerem, hogy a szabadság szellemét nem lehet örökre elfojtani.  Elnyomás és kiírtás azonban képes elnyomni a szabadság utáni vágyat évtizedekre, néha generációk idejére;  de elkerülhetetlenül visszatér egyszer.  Ez az a lecke, amit a kínai, a szovjet, a litván, a lengyel és a magyar földrengésekből megtanulhatunk.

Az elmúlt évtized bebizonyította, hogy a 40-es és 50-es évek klasszikus totális teóriája elhibázott volt.  Ez a teória, alapulva Sztalinon és Hitleren, mint példaképeken, azt a majdnem ésszerű feltételezést termelte ki, hogy a modern totalitarianizmus, magas technológiával és mechanizált erővel párosítva nem csak képes elnyomni a szabadságot, de meg is tudja semmisíteni.  (Sztalint egykor modern Dzsingisz kánhoz hasonlították, telefonnal a kezében.)  Ez a klasszikus teória uralkodott el az agymosott koponyákban, teljesen rabszolgásítva a terror és manipulációk által.  Megrendítette a társadalmat, annak fenntartóit (családot, vallást és szakszervezeteket), elpusztította, meghagyva egy szétzüllesztett egyént, rabszolgává téve egy mindenható állam által.

De nem így van egészen.  Megtanultuk, hogy a totális diktatúra terrorizálhat egyéneket és megrendíthet polgári társadalmakat, de nem tudja megváltoztatni az emberi természetet.  A szabadság utáni vágyat el lehet nyomni, de az mindig visszatér.

De azt mondani, hogy a szabadságot nem lehet örökre elnyomni, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet sokszor igen hosszú időre elnyomni.  És az egyén szempontjából, életidejét tekintve, ez ugyanaz, mint örökre.  Igen sok szovjet polgár élt és halt meg ebben az évszázadban, akik sohasem ismertek szabadságot.  Igen, a Prágai Tavasz elnyomása nem szüntette meg a csehek vágyát a szabadság után, de összetörte egy egész generáció életét.

Senki sem tudja, hogy a kínai forradalom hová fog vezetni hosszútávon.  De a tény, hogy egymillió ember kiment az utcára a szabadságért, — némelyek a Szabadságszobor mását hordozták,— a szabadságot vágyakból nem lehet elérni.

A szabadság utáni vágy az emberi természet velejárója.  De ugyanúgy az a hatalom utáni vágy is.  És a hatalom türelmetlen a szabadsággal szemben.  A mai kínai forradalomban ez a kettős küzdelem a lényeg.  Egy akarat sem abszolút.  Minden győzelem csak ideiglenes.

Éljen a Szabadság !  De mivel annak napja emelkedőben van, ne feledjük, hogy nem lehet örök száműzetésbe kergetni.  De azt se feledjük el, hogy erőszakkal mindig el lehet nyomni bárhol a világon !—

A PIROSBETŰS BIBLIA

(Saturday Magazine, 1989, május 13. M23 old.)  Kivonat.

Robert Funk bibliakutató 1985 márciusában alapított egy kutatóintézetet “The Jesus Seminar” néven Sonomában, Kaliforniában.  Ez a szervezet különböző országokból bibliakutatót gyújtött egybe azzal a céllal, hogy tisztázzák egyszer s mindenkorra, hogy Jézus valójában miket mondott és kiderítsék azt is, hogy a négy evangélium írói miket adtak a szájába (de a valóságban Jézus nem mondta ezeket.)  Ezért elhatározták, hogy egy új bibliát adnak ki, melyben Jézus valódi, eredeti kijelentéseit piros betükkel nyomtalják ki, míg a szájába adott szövegeket feketével.  De lesznek közbeeső rózsaszínű és szürke betűs részek is.  Ezév őszén ez a csoport Torontóban fog gyűlést tartani mintegy 120 szakemberrel és folytatják a kutatásokat és a vitákat;  sőt szavaznak is a felmerült kérdésekről.

“A hívek ismerete a bibliát tekintve a teljes tudatlansághoz van közel”— mondta Funk egy interjúban, “Silány magazinok és könyvek rémísztgetik a tudatlan hivőket.  Rádió és TV-prédikátorok pedig csak általánosságokat mondanak nekik.”

“ Ezekkel ellentétben a Jézus Szeminárium felvilágosodásra szólítja fel a híveket.  Azok számára működik, akik a tényeket előbbre helyezik a meséknél, a történelmet a képzelődésnél, a tudományt a babonáknál, amikor Jézusról és az evangéliumokról van szó.”

Ez a Jézus Szeminárium kiadott már egy bibliát “Jézus példabeszédei :  Vörösbetűs kiadás” címen és 1991 előtt más kiadványokat is tervez.  A fundamentalisták — akik a biblia minden szavát szószerint fogadják el minden vizsgálat nélkül,— természetesen hevesen támadják ezeket a bibliakutatókat;  eretnekeknek nevezik őket, akik “aláássák az alapvető keresztény tanokat”.  Pedig a bibliakutatók már jónéhány felfedezést tettek és fogadtak el, mint például:

—— A Miatyánk nevű imádság nem Jézustól származik (kivéve néhány kifejezést), hanem a korai egyház szerkesztette azt össze;

—— Jézus sohasem igérte meg második eljövetelét és egy új korszak kezdetét;

—— Az Újszövetség nyelve, mellyel leírják Isten jövőbeli királyságát, mitikus és jelképes csak és az embereknek nem kell hinniük egy Második Eljövetelben és egy Új Korszakban.

Noha nem volt szavazás arról, hogy Jézus egy új vallást szándékozott alapítani, melynek ő lenne a központi alakja, de az ilyen gondolatok minden megbeszélésüknél felmerültek.  Legtöbbjének az az egybehangzó véleménye, hogy Jézus nem szándékozott egy új vallást alapítani.

“A legtöbb társunknak az a véleménye, hogy Jézus a judaizmusnak valamiféle reform mozgalmát szándékozta megindítani.  Biztos vagyok abban, hogy nem gondolt egy új vallás alapítására, melynek központi alakja ő lett volna.  Jézust ez megbotránkoztatta volna.”

“Mi szigorú pontossággal kutatjuk ki, hogy Jézusnak melyek voltak bebizonyíthatóan a beszédei, szavai és melyek nem.  A kérdések feltevésénél néha szent dolgokat is kell érintenünk, melyek már majdnem a hittagadást súrolják.  Ezzel sok ellenségeskedést provokálunk ki.”

“A velünk ellenkezők sok csúnya levelet irnak az újságok szerkesztőihez.  Egy helybeli asszony ki akar kergetni bennünket a városból.”

Michael Steinhauser, egy másik bibliakutató szerint ez a csoport szeretné kitisztázni a valóságot a képzelt dolgok közül.  “Mi egy akadémiai módszert akarunk kifejleszteni, melynek segítségével a bibliakutatóknak a jövőben nem kell az egész területet újra végigkutatniuk.”  Steinhauser úgy jellemzi az Új Szövetséget, mint egy nem-történelmi könyvet, hanem mint egy “feltámadás utáni okmányt”, melyet a kezdeti keresztény közösségben írtak meg.  “Amit Jézus mondott és amit sikerült már kinyomoznunk, az elég kevés.  Jézus szavai változtathatók, a korai egyház meg is tudta változtatni azokat”— mondta Steinhauser.  “Így például Máté passiójának az elején — ha összehasonlitjuk Mátét Márkkal — kiderül, hogy Máté olyan szavakat adott Jézus szájába, melyeket ő sohasem mondott.  A korai egyháznak szokása volt Jézusnak tulajdonítani olyan mondásokat, melyeket ő nem mondott.”  “A hivők megértésének az a kulcsa, hogy úgy fogjuk fel az Új Szövetséget, hogy az kultúrálisan és időtartamban korlátozott és kondicionált.  Azok olyan időkben voltak írva, amikor a történelmet másként értelmezték az emberek, mint manapság.”  Steinhauser hite nem csökkent ezen vizsgálatok miatt :  “Sok tekintetben biztosabbnak érzem magam hitemben, mivel ismerem a meglévő problémákat”— mondta Steinhauser.——

____________

Szóval ismét játszadoznak, az Isten nevében szavazgatnak.  Ez régi szokásuk.  325-ben Jézust, majd 50 évvel később a Szentlelket is istenné szavazták.  A bibliát is hasonló szavazgatásokkal állították össze.  Most, két évezred távlatából fogják komoly arccal megszavazni, hogy mit mondott, vagy nem mondott Jézus.  Az a személy, akitől vagy akiről semmi korabeli írás vagy adat nincs.  Ugyanilyen “komoly tudományos” szinten e hittudósok a Hófehérke meséjét is boncolgathatnák.  Mondjuk :  piros, vagy fehér cipőben táncolt-e ?——

Port Credit, 1968 január 21.

GONDOLKOZZ !  II. (32.)

Ha semmi sem történik, nehéz dolog történelmet írni.  Jelenleg minden csendes Izraelben.  Már rég elmúlt a honfoglalás gyönyörű időszaka, amikor mindenki vérgőzös mámorban úszott az örömtől, mert hont foglaltak és minden őslakót legyilkoltak.  Majd e dicső korszakot követte a furcsa korszak.  Mert legtöbbször a kiírtottak megszállása alá kerültek.  Ha jól emlékszem, jelenleg éppen nincsenek idegen megszállás alatt.  Szabadon, jólétben és bőségben élhetnének e Kánaánban... ha nem volnának papok.

A történelem tanulsága szerint a papi uralom mindig kegyetlen járom volt a nép nyakán.  Ez a korszak sem volt kivétel.  Már Jehovát is megutálták önmaga és papjai miatt.  Az írás szerint :  “...engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.”  Mondja Jehova önmagáról, és én hiszek neki.

“Összegyűlének azért Izraelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez... És mondának néki :  Ime te megvénhedtél, és a fiaid nem járnak utaidon;  most azért válassz nekünk királyt, akit itéljen felettünk, mint minden népnél szokás.”  Naivan gondolván, hogy ha a vezetőnek a nevét megcserélik, akkor minden jóra fordul.  Értelmi szintjükre jellemző, hogy az általuk megutált Jehova prófétájától, Sámueltől kérték, hogy saját fiai helyett nevezzen ki nekik királyt.  Sámuel igyekezett megmenteni fiai hatalmát.  Az írás szerint :  “Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd... és könyörge Sámuel az Úrhoz.”  Szóval mindent megtárgyalt Jehovával, majd még egy utolsó kisérletet tesznek a hatalom megtartására.

Jehovát szószerint idézve, Sámuel hosszan ecseteli a királyság szörnyűségeit :  “Elveszi legjobb szántőföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja.  Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjakat és szamaraitokat és a maga dolgát végezteti azokkal.” stb. stb.  Tehát szörnyű sors vár reájuk.  De elfelejti hozzáfűzni Sámuel, hogy e szörnyű elnyomás nem szükségszerű, mert Jehova rendes embert is választhat királlyá.

A szent beszéd már nem segít.  A nép jobb életet akar.  A papi, illetve Jehova uralkodása helyett még e szörnyűnek festett királyság is vonzónak tünt.

“A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának :  Nem !  Hanem király legyen felettünk.”  Természetesen nem várhatjuk el, hogy egy egyszerű pásztornép istene végtelen tudással rendelkezzen.  Így amit a nép Sámuelnek mondott, azt ő nem is hallotta.  Külön kellett neki elmondani :  “És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, MEGMONDTA AZOKAT AZ ÚRNAK.”

Miután Sámuel tolmácsolásában Jehova isten is megtudta népe követelisét, rájött, hogy engednie kell :  “És mondá az Úr Sámuelnek :  hallgass a szavukra és adj nekik királyt...”  Sámuel közölte velük az isteni döntést;  hazaküldte a véneket és megindult a király személyének keresésére.

“És volt egy ember Benjámin nemzetségéből, kinek neve vala Kis... És volt neki egy Saul nevű fia, ifjú és szép;  őnála Izrael fiai közül senki sem volt szebb;  vállától felfelé magasabb volt az egész népnél.”  Lehet, hogy a feje üres volt, de magas is volt, ő volt a legszebb, tehát majd megfelel királynak.  Ráadásul eddig is szamarak őrzésével foglalkozolt.

“És elvesztek vala Kisnek, a Saul atyjának szantarai, és mondá Kis Saulnak, az ő fiának :  Végy magad mellé egyet a szolgák közül, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.”

Elindult tehát Saulunk, hogy megkeresse az elveszett szamarakat.  És a végén... talált megának egy királyságot egy országnyi szamárral.

Darvasi