A pénzhatalom ármánykodásairól írottakhoz most álljon itt egy részlet Christian Georgievics Rakovszky, egykori párizsi szovjet követ, 1938. január 26-i vallomásából. Rakovszky Jagodával, Buharinnal, Karakánnal együtt a trockista perek vádlottja volt . Kihallgató: Gavril Gavrilovics Kuzmin (René Duval) . A jegyzőkönyvet Dr. Landowszky vette fel . Dr. Landowszky a II. világháború alatt Leningrád mellett életét vesztette és holttestét egy spanyol önkéntes megtalálta . A halott Landowszky ruhájában voltak Rakovszky kihallgatásának feljegyzései . Don Mauricio Carlavilla Spanyolországban a Sinfonia en Rojo Mayor című könyvben megjelentette a kihallgatási anyagot.
Rakovszky : ... Ha mindaz igaz, amit e tények fényében sejtünk, akkor úgy gondolom, akár azt is meghatározhatjuk, hogy kik voltak azok, akik a felhalmozás és az anarchia e szörnyű gépezetét, a Finánc Internacionálét, kieszelték . Szerintem ugyanazok, akik a Forradalmi Internacionálét létrehozták . Ez zseniális cselekedet volt . A kapitalizmus segítségével a legnagyobb fokú felhalmozást érték el és ez reménytelenségbe hajtotta és munkabeszüntetésekre késztette a proletáriátust . Ugyanakkor felállítottak egy szervezetet ami forradalmi célokra egyesítette a proletárokat . Nem kevesebb ez, mint a történelem legnagyszerűbb fejezetének megírása . Továbbá, emlékszik az öt Rothschild testvér anyjának kijelentésére ? ha fiaim úgy akarják, nem lesz háború . Ez azt jelenti, hogy ők és nem a királyok voltak a háború és béke urai . Fel tudja fogni e világrengető tényt ? Nem forradalmi funkció-e a háború ? HáborúKommün . Attól az időtől kezdődően minden háború egy óriási lépés volt a kommunizmus felé . Mintha egy titokzatos erő Lenin Gorkij előtt kifejezett, szenvedélyes vágyát akarta volna kielégíteni . Emlékezzen az 1905 és 1914 közötti időre ! Ismerje el, hogy a kommunizmushoz vezető erő három karjából kettő a proletáriátus befolyásán kívül állt ! Nem a III. Internacionálé vagy a Szovjetunió robbantotta ki és befolyásolta a háborút, mert akkor még nem is létezett . Az emigrációban küszködő kis bolsevik csoportok sem tudtak volna háborút provokálni és meg kevésbé befolyásolni, bármennyire is háborút akartak . Ez teljesen nyilvánvaló . A III. Internacionálénak és a Szovjetuniónak ugyancsak nincs lehetősége óriási tőkefelhalmozásra és a kapitalista termelésbeli, nemzeti vagy nemzetközi anarchia keltésére . Mármint, akkora felfordulás előidézésére, ami képes az embereket arra késztetni, hogy nagy mennyiségű élelmiszert pusztítsanak el, ahelyett, hogy a világ éhezőinek adnák és ami képes elérni, hogy a világ egyik fele trágyát állítson elő, a másik fele meg felhasználja" amint azt egyszer Rathenau megjegyezte . A proletáriátus nem tartja kezében sem a gazdaság, sem a háború erőkarját . De ő a harmadik kar, a látható erő, ami a végső csapást méri a kapitalista államra és hatalmába keríti . Igen legyőzi, de csak akkor, ha "Ők" megengedik neki.
Kuzmin : Újra azt kell mondanom, hogy mindaz amit ily szépen leírt, nem más, mint amit már annyiszor említettünk e végtelen beszélgetésben: a kapitalizmus természetes ellentmondása . És ha, mint állítja, a proletáriátus akarata és cselekedete mellett még valami más is közrejátszik, mutasson egy határozott példát !
Rakovszky : Csak egyet akar ? Elmondok hát egy rövid történetet . "Ők" szigetelték el diplomáciailag a cárt az orosz-japán háború idején, miközben az Egyesült Államok Japánt pénzelte . Pontosabban Jacob Schiff, a Kuhn, Loeb bank vezetője volt a finanszírozó . E bank a Rothschild-ház ága . Schiff hatalma akkora volt, hogy elérte, az ázsiai gyarmatokkal rendelkező Egyesült Államok támogassa az idegengyűlöletre hajlamos japánok birodalmi törekvéseit . Európa máris érzi ezen idegengyűlölet hatásait . A hadifogoly táborokból a legjobban kiképzett forradalmárok érkeztek Pétervárra . Japán hozzájárulással, Amerika küldte őket oda, s ezt a finanszírozók eszközölték ki . A cár hadseregének megszervezett veresége eredményeként, az orosz-japán háború okot szolgáltatott az 1905-os forradalomra, ami, bár korai volt, majdnem sikerrel járt . De még ha nem is győzött, megteremtette a forradalmi előfeltételeket a 17-es diadalhoz . Többet mondok . Olvasta Trockíj életrajzát ? Emlékezzen kezdeti forradalmi korszakára ! Még fiatal ember, szibériai szökése után egy ideig londoni, párizsi, svájci emigránsok között él . Lenin, Plehanov, Martov és más vezetők csak mint ígéretes újoncot tekintik . De ő már az első szakadás alkalmával mer önállóan fellépni, próbálván egyengetni az újraegyesülést . Olvassa el az 1905-ös forradalom Sztálin által meg nem nyesegetett leírásait ! Például Lunacsarszkíjét, aki nem volt trockista . A forradalom alatt Trockíj a fő alak Péterváron . Ez volt a valós helyzet . Csak ő került ki megnövekedett népszerűséggel és befolyással . Sem Lenin, sem Martov, sem Plehanov nem nyert nagyobb népszerűséget . Ők csak tartják helyzetüket, vagy talán még visszább is csúsznak . Hogyan és miért emelkedett fel az ismeretlen Trockíj, egycsapásra nagyobb hatalmat nyervén mint a legrégebbi és legbefolyásosabb forradalmárok ? A válasz egyszerű: megnősült . Oroszországba érkezett vele felesége, Szedova is . Tudja kicsoda ő ? A Warburgokkal és Jacob Schiffel rokonságban és üzleti kapcsolatban álló Zsivotovszky lánya . Vagyis, ahhoz a csoporthoz tartozik, amelyik az 1905-ös forradalmat finanszírozta . Ez az az ok, amiért Trockíj egyszeriben a forradalmárok élére került . Ugorjunk most 1914-re ! Trockíj állt a főherceg elleni merényletet elkövetők mögött és az eset háborút provokált . Elhiszi, hogy a gyilkosság és a háború véletlen egybeesés, amint azt a cionista kongresszuson Lord Melchett állította ? Gondolja végig az orosz hadihelyzet alakulását e nem-véletlenségi" szempontból ! Olyan ügyesen szabályozták a szövetségesek cárnak nyújtott segítségét, hogy az illető országok követei azt öngyilkos követelések előterjesztésére tudták felhasználni . És az ostoba Miklós teljesítette is azokat . Rengeteg volt az orosz ágyútöltelékből, de még az sem tartott örökké . Megszervezett vereségek sorozata forradalomhoz vezetett . Amikor már mindenütt fenyegető volt a helyzet, a demokratikus köztársaság kínálta a megoldást (egy diplomata köztársaság, ahogy Lenin nevezte) . Ez azt eredményezte, hogy megszűnt a forradalmárokra leselkedő minden veszély . De ez még nem minden . Kerenszkíjnek, nagy vérveszteségek árán, elő kellett segítenie a további haladást . És ezt úgy kellett volna megtennie, hogy a demokratikus forradalom a határokon túlra is kiterjedjen . Sőt, ami még ennél is több, Kerenszkijnek teljes egészében át kellett adnia az államot a kommunistáknak . Trockij pedig csendben lehetőséget kapott, hogy markába kaparintsa az egész államgépezetet . Ez hát az igazsás a sokat dicsért Októberi Forradalomról a bolsevikok megragadták amit "Ők" átengedtek nekik .
Kuzmin : Azt meri állítani, hogy Kerenszkíj együttműködött Leninnel ?
Rakovszky : Leninnel, nem . Trockíjjal, igen . Helyesebben "Velük".
Kuzmin : Képtelenség !
Rakovszky : Ön nem érti, éppen Ön !? Meglep . Ha Ön kém lenne és titokban akarná tartani kilétét, de közben az ellenséges erő parancsnokává válna, nem kinyitná-e a kapukat a támadók előtt ? Nem lenne-e hajlandó a támadással életét veszélyeztetni ? merthogy a támadók nem tudnák, az Ön egyenruhája csak álca . Higgye el, a szobrok és a mauzóleum ellenére, a kommunizmus sokkal inkább Kerenszkíj adósa mint Leniné.
Kuzmin : Azt akarja mondani, hogy Kerenszkij szántszándékkal defetista volt ?
Rakovszky : Igen, és ez előttem teljesen világos . Ne felejtse, hogy én mindebben részt vettem ! Még többet is mondok . Tudja ki finanszírozta az Októberi Forradalmat ? "Ők" finanszírozták, ugyanazokon a bankárokon keresztül, akik 1905-ben Japánt pénzelték . Mármint Jacob Schiff és a Warburg testvérek, a nagy bankár konglomeráció, a Szövetségi Tartalék öt tagjának egyike, a Kuhn, Loeb & Company; Guggenheim, Breitung, Hanau, Aschberg, stb . Véletlenül" ott voltam Stockholmban és közreműködtem a pénz átutalásában . Amíg Trockij meg nem érkezett, én voltam az egyedüli közvetítő a forradalmi oldalról . Hangsúlyoznom kell, hogy Trockíjt defetizmus miatt utasították ki Franciaországból . Ugyanakkor a szövetségesek szabadon bocsájtották, hogy Oroszországban lehessen defetista . Egy másik véletlen ? Ki intézte ezt ? Ugyanazok, akik Lenint sikeresen keresztül utaztatták Németországon . Igen Ők" intézték el, hogy Trockijt Kanadában szabadon bocsájtsák . Lenin útját Rathenau szervezte meg . Ha tárgyilagosan tanulmányozza a forradalom és a polgárháború történetét, csodás véletlenek egész sorára bukkanhat.
Kuzmin : Rendben van, fogadjuk el feltételezését, hogy nem minden a szerencse dolga volt, de milyen gyakorlati következtetést von le ebből ?
Rakovszky : Had fejezzem be történetemet és akkor mindketten levonhatjuk következtetésünket ! Pétervári megérkezésétől kezdődően, Lenin nyíltan elfogadta Trockíjt. Amint azt nagyon jól tudja, a két forradalom közötti időszakban nagy szakadás volt közöttük. Most mindent elfelejtenek és Trockij mint a forradalom diadalának kivívója emelkedik fel . Miért ? A titkot ismeri Lenin felesége, Krupszkája . Ő tudja valójában kicsoda Trockij . Ő volt az, aki rábeszélte Lenint Trockij elfogadására . Ha Lenin nem békül meg Trockijjal, akkor ott hagyják Svájcban . Ez már önmagában is komoly ok volt Lenin számára, de emellett tudta, hogy Trockij pénzzel szolgálhat és segíthet megszerezni a kolosszális nemzetközi segítséget . Ezt bizonyítja a zárt vonat is . Továbbá, Trockij munkájának és Lenin elszántságának volt köszönhető a teljes baloldali forradalmi tábor, a jelentéktelen bolsevik párt köré való egyesítése . Nem hiába, hogy a zsidó proletáriátus Bund-ja volt Trockij valódi pártja és ebből került ki a forradalmi csoportok vezetőinek 90%-a . Nem a hivatalos, jól ismert bund, hanem a titkos Bund, ami minden szocialista pártba beszivárgott és azok vezetőit jobbára befolyása alatt tartott.
Kuzmin : Kerenszkijt is ?
Rakovszky : Őt is és néhány nem-szocialista vezetőt is.
Kuzmin : Hogyan lehetséges ez ?
Rakovszky : Megfeledkezik a szabadkőművesség szerepéről a demokratikus-burzsoá forradalom első szakaszában.
Kuzmin : Őket is a Bund irányította ?
Rakovszky : Természetesen . Mint a legközelebbi fokozat, de valójában mint "Ők" alárendeltjei.
Kuzmin : A marxizmus növekvő hulláma ellenére, ami életüket és kiváltságaikat fenyegette ?
Rakovszky : Mind ennek ellenére . Nyilvánvalóan nem látták a veszélyt . Ne feledje, hogy minden vakoló azt látta, amit látni akart és számára kedvező volt . Szervezetük politikai hatalmaként foghatták fel, hogy tagjaik ott voltak a kormányokban . Emlékezzen rá, hogy akkoriban a szövetséges országok majdnem minden vezetője szabadkőműves volt . A vakolók számára ez hatalmuk megnyilvánulása volt és teljességgel hitték, hogy a forradalom megáll egy francia típusú, burzsoá köztársaságnál.
Kuzmin : Az 1917-es oroszországi helyzetet ismervén, nagyon gyermetegnek kellett lenniük ha ezt elhitték.
Rakovszky : Igen, és a mai napig is azok . A vakolók semmit sem tanultak a Nagy Forradalomból, amiben kolosszális szerepet játszottak . A francia forradalom, az Orléans-i nagymestertől kezdve, a szabadkőművesek nagy részét felemésztette.
Kuzmin : Azt akarja ezzel mondani, hogy a szabadkőműveseknek meg kell halniuk az általuk előidézett forradalom következtében ?
Rakovszky : Pontosan . Tudja, hogy én is szabadkőműves vagyok . Elmondok hát egy titkot, aminek felfedését minden vakolónak megígérik, de sem a 25. sem 33. sem a 90. sem pedig egyéb felső fokozatokon nem tárnak fel előttük . Nyilvánvaló, hogy erről nem mint szabadkőműves tudok, hanem mint olyan valaki, aki "Közéjük" tartozik . Minden szabadkőműves szervezet a kommunizmus diadalának előkészítésén dolgozik . Világos, hogy ezt különböző címek alatt teszik, és azt is láthatjuk, hogy mindig hármas jelszavuk szabadság, testvériség, egyenlőség" mögé bújnak . De, minthogy a kommunista forradalom célja a burzsoázia, mint osztály, fizikai elpusztítása, ebből az következik, hogy a szabadkőművesség valódi titka: a szabadkőművesség, mint szervezet, öngyilkossága . Magától értetődik, hogy ilyen célt titokban kell tartani és megérdemli, hogy rejtélyek rendszerébe burkolják . Ha egyszer átél egy jövőbeli forradalmat, ne mulassza el megnézni, micsoda képet vágnak a vakolók, amikor a forradalmárok vérpadra viszik őket . Hogy kiabálnak és követelődznek majd, hogy mekkora szolgálatot tettek ők a forradalomnak.
Kuzmin : És még ezek után is tagadja a burzsoázia veleszületett ostobaságát ?
Rakovszky : Mint egész osztályét, igen . De mint egyes személyekét, nem . A bolondok háza még nem jelenti azt, hogy az egész nép bolond . A szabadkőművesség is egy bolondok háza, csak szabadlábon. ... A polgárháborúnak köszönhetően felhagyhattunk az összeesküvői módszerekkel, mert kezünkbe kaptuk az államhatalmat és Trockij lett a szovjet hadsereg parancsnoka . Azelőtt a Vörös Hadsereg folyamatosan meghátrált a fehérek előtt és Szovjetunió a Moszkvai Fejedelemség területére zsugorodott . De ekkor, csodák csodája, egyszerre csak győzni kezd . Miért ? Megmondom . Mert amikor Trockij átvette a Vörös Hadsereg irányítását, kezébe került a hatalom megszerzéséhez szükséges erő . Egy győzelem sorozat csak növelte tekintélyét (most már lehetséges volt a fehérek legyőzése) . Gondolja, hogy igaz a hivatalos történelem, ami a rosszul felszerelt, fegyelmezetlen Vörös Hadseregnek tulajdonítja a győzelem kivívását ?
Kuzmin : De ha nem, akkor kinek köszönhető a siker ?
Rakovszky : 90%-ban "Nekik" . Ne feledje, hogy a fehérek a maguk módján, demokraták voltak . Velük voltak a mensevikek és a régi liberális pártok . Ezeken az erőkön belül "Nekik" mindig voltak embereik, akik, akarva vagy akaratlan, érdekeiket szolgálták ! Amikor Trockij megkapta a parancsnokságot, ezek az emberek módszeresen elárulták a fehéreket, mert ígéretet kaptak rá, hogy részt vehetnek az új szovjet kormányzatban . Majszky az ilyen emberek egyike volt és az ő esetében az ígéret valóra is vált . A szabotázsokkal egy időben, a szövetségesek megtagadták a fehérek utánpótlását és így azok sorozatosan vereséget szenvedtek . A polgárháború megerősítette Trockij helyzetét mint Lenin utóda és az öreg forradalmár most már meghalhatott . Ha Kaplan lövése után életben is maradt, betegágyából már nem kelhetett fel. ... Végül is Ők" látták, hogy Sztálint nem lehet államcsínnyel eltávolítani és történelmi tapasztalatuk azt sugallta, vele is azt kell tenniük mint a cárral . Ezen a ponton azonban volt egy kis bökkenő, mert egész Európában nem volt egyetlen támadó ország sem . Legalábbis nem olyan, amelyik földrajzilag és katonailag megfelelő helyzetben lett volna . Ha nem volt ilyen ország, hát csinálni kellett . Csak Németországnak volt megfelelő népessége és helyzete . Megértheti, hogy a Weimari Köztársaságot sem politikailag, sem gazdaságilag nem hódításra találták fel . Épp ellenkezőleg, invázióra volt előkészítve . Az éhező Németország láthatárán tehát felragyogott Hitler csillaga . A világ saját szemével láthatta üstököskénti felemelkedését, ami Versailles forradalmi-kommunista közgazdaságának volt köszönhető . A Versailles-i béke megtervezői nem Hitler diadalának előfeltételeit akarták megteremteni, hanem a kommunizmusét . A munkanélküliség és éhség eredményeként kommunista forradalomnak kellett volna kitörnie, de Sztálin létének köszönhetően mint a Szovjetunió és az Internacionálé feje ez nem történhetett meg . A forradalmi előfeltételek feszültségének azonban valahol le kellett csapódnia, így a német proletáriátus a nemzettszocialista forradalomhoz csatlakozott . Mindazonáltal, a forradalmi előfeltételek önmagukban még nem tették volna lehetővé Hitler diadalát és szükségessé vált, hogy a trockisták és szocialisták megosszák a tömeget . De még ettől is több kellett és 1929-ben, amikor a Nemzettszocialista Párt elégtelen anyagi forrásai miatt válságba került, "Ők" elküldték követüket Németországba . Még a nevét is tudom, az egyik Warburg volt az . A Hitlerrel folyatott közvetlen tárgyalások után a Nemzettszocialista Párt néhány év alatt több millió dollárt kapott a Wall Streetről és, Schachton keresztül, német bankároktól.
Kuzmin : Azok, akik Ön szerint világkommunizmust akarnak elérni, Hitlert fegyverzik, aki felesküdött az első szocialista ország elpusztítására ?
Rakovszky : Megint megfeledkezik Sztálin bonapartizmusáról . Emlékezzen, hogy Napóleonnal szemben ott álltak az objektíve forradalmárok: XVIII. Lajos, Metternich, Wellington és maga a cár is . Ismernie kell Sztálin imperialista országokról szóló tételét, miszerint Afganisztán és Egyiptom uralkodója objektíve kommunista, mert a brit királyság ellen küzd . Miért ne lehetne objektíve Hitler is kommunista, minthogy az autokrata Koba cár ellen harcol . Végül is, Hitler katonai ereje egyre nő és máris kiterjesztette a Harmadik Birodalom határait . A jövőben pedig még tovább fog terjeszkedni, mindaddig, amíg eléggé erős nem lesz Sztálin elpusztítására . Nem érzi a Versailles-i farkasok általános rokonszenvét, amint csupán halk nyüszítésre szorítkoznak ? Ez is csak újabb véletlen ? Hitler meg fogja támadni a Szovjetuniót és, mint 17-ben a cár esetében is, a katonai vereség majd lehetőséget ad Sztálin elmozdítására . És akkor újra fellobban a világforradalom lángja, mert a most alvó demokratikus országok Trockij hatalomra jutása után, a polgárháború idejéhez hasonlóan, segíteni fognak általános változás elérésében . Hitler támadni fog, Sztálint pedig megölik tábornokai .(1) Most mondja meg, objektíve nem kommunista-e Hitler ? Igen, vagy nem ?
Kuzmin : Nem hiszek sem a mesékben, sem a csodákban .
Rakovszky : Ha nem akarja elhinni, hogy "Ők" képesek elérni amit valójában már el is értek, úgy is jó, de legyen felkészülve a Szovjetunió egy éven belüli megtámadására és Sztálin likvidálására . Ön azt mondja, ez csoda, vagy véletlen . Akkor hát készüljön fel egy csoda átélésére . De valóban képes-e megtagadni annak elfogadását, amit elmondtam, még ha csak feltételezésképpen is ? Csak akkor fog ebben az irányban cselekedni ha bizonyítottnak látja elbeszélésemet.
Kuzmin : Rendben van, beszéljünk feltételes módban . Mi az, amit mondani akar ?
Rakovszky : A JELEN HELYZETBEN NEM ÁLL ÉRDEKÜNKBEN A SZOVJETUNIÓ MEGTÁMADÁSA, MERT SZTÁLIN BUKÁSA A KOMMUNIZMUS PUSZTULÁSÁT EREDMÉNYEZNÉ . A KOMMUNISTA RENDSZER MEGTARTÁSA pedig ÉRDEKÜNKBEN ÁLL (még jelenlegi alakjában is), MERT AKKOR BIZONYOSAK LEHETÜNK BENNE, HOGY EGY NAPON KEZÜNKBE KAPARINTATJUK és VALÓDI KOMMUNIZMUSSÁ ALAKÍTHATJUK . Úgy gondolom ezzel pontosan meghatároztam jelenlegi álláspontunkat.
Kuzmin : Ragyogó, és mi a megoldás ?
Rakovszky : Először is biztositanunk kell, hogy Hitler ne támadjon .
Kuzmin : Ha tényleg úgy van amint állítja, és "Ők" tették Vezérré, akkor bizonyára hatalmuk van felette és engedelmeskednie kell .
Rakovszky : Úgy látszik nem fejeztem ki magam elég világosan . Az igaz, hogy "Ők" pénzelték Hitlert, de ez még nem jelenti azt, hogy felfedték előtte kilétüket és céljaikat . Warburg álnéven mutatkozott be és Hitler még csak nem is sejtette faját . Arról is hazudott, hogy kiknek a képviselője . Azt mondta Hitlernek, hogy Wall streeti köröket képvisel, akik azért akarják támogatni a nemzetiszocialista mozgalmat, mert ellensúlyozni akarják a francia kormány Amerikában válságot okozó pénzügyi politikáját.
Kuzmin : És Hitler ezt elhitte ?
Rakovszky : Nem tudjuk, de ez nem is számít . A mi célunk az volt, hogy háborút provokáljunk és Hitler háborút jelent . Érti már ? (2)
Figyelembe kell vennünk, hogy a kihallgatást Rakovszky kérte, a vallatások befejeztével, de még a tárgyalás előtt, ahol, őt kivéve, mindenkit halálra ítéltek . Rakovszky a háború során meghalt, de legalábbis eltűnt . A vallomás további részéből kitűnik, hogy Rakovszky, aki Parvusz ügynöke volt, az utolsó szalmaszálat megragadva beugratta Sztálint, ugyanis azt javasolta neki, hogy Lengyelország felosztására alapozva kössön megállapodást Hitlerrel . Láthattuk ez mire vezetett . Ha viszont Lengyelországgal köt megállapodást, akkor az összeesküvők saját zsírjukban sülnek meg . Utólag persze könnyű okosnak lenni, de aki egy ország vezetését vállalja magára és világuralomra törekszik, annak hivatali kötelessége, hogy saját korában legyen okos.
A trockisták irtása mellett, Sztálin a nemzetközi kommunista hálózatot felhasználva Spanyolországban máris forradalmat robbantott ki az ország megkaparintására .
1. Ezért vágatott volna rendet a tisztikar között ?
2. A Plain-Speaker Publishing Co. [43 Bath Rd. London W4] által 1968-ban megjelentetett Red Symphony 26-38. oldaláról