‘Je suis le père de cette guerre’ (Én vagyok e háború attya).
— Izvolszky



„Egy Ausztria és Oroszország közötti háború a leghasznosabb dolog lenne a forradalom számára, de aligha valószínű, hogy Ferenc-József és Miklós felkínálja nekünk e lehetőséget,” — írta Lenin 1913-ban Gorkijnak.  Lenin nem tudta, hogy az emberiség ellen szövetkezők 1913 végére évszázados mesterkedéseik végkifejletéhez értek és már csak egy (minden háborúnak véget vető) háborúra volt szükségük, hogy megdöntsék Európa három császárságát és lerakják világállamuk alapjait.

Oroszország volt az utolsó jelentős állam aminek nem magántulajdonú központi bankja volt és bár beengedték az országba a pénzhatalom ügynökeit, elég rövid pórázon tartották őket.  Inkább saját polgáraikból csináltak gazdag embereket.  Az uralkodói hatalom ott tényleges hatalom volt és minthogy a birodalom teljesen önellátó lehetett ha akart, sziklaként állhatott a szervezkedők a világköztársaságának a útjában.  A kötelességét ellátó cár vezetésével Oroszországban oly gyors volt a társadalmi és gazdasági fejlődés, hogy 20-30 éven belül, a világ országait messze elhagyva, minden más nép irigységévé válhatott volna.  A pénzhatalom ezt nem nézhette tétlenül.

1914 tehát a most vagy soha pillanata volt a színfalak mögött settenkedők, de az általuk a királyság pusztulásának eszközéül használt, hódítási vággyal eltöltött osztrák harcias tábor számára is.  1917-re elkészült volna az orosz hadsereg átszervezése és felfejlesztése, aminek következtében annyira megváltozott volna az európai erőhelyzet, hogy az oroszok osztrák jóváhagyás szüksége nélkül és angol ellenzéssel szemben is elfoglalhatták volna Isztambult és elérhették volna régi vágyukat :  a Boszporusz és a Dardanellák ellenőrzését.

Ilyen helyzetben szó sem lehetett volna Szerbia elleni osztrák háborús kezdeményezésről és valószínű, hogy az orosz cár nem támogatta volna tovább a Habsburg Birodalom összeomlásával fenyegető rác uszítást és terjeszkedésivágyat.  Miklós cár 1914-ben is csak igen vonakodva járult hozzá az Ausztria-Magyarország elleni részleges mozgósításhoz.  Július 26-án pedig Szazonov, orosz külügyminiszter megjegyezte Szápáry, osztrák-magyar követtel folytatott beszélgetésében, hogy igen sokba kerül Oroszországnak a szerbek pártolása, kiket ő maga nem is kedvel, és ha Ausztria újrafogalmazná az ultimátumot, Oroszország támogatná azt.

Ferenc-Ferdinánd trónörökös tisztán látta, hogy az oroszok ellenzésével szemben lehetetlen a szerb ellenségeskedés és a balkáni helyzet keménykézzel való hosszú távú rendezése, így életében erélyesen letorkolta az Oroszországgal való összecsapással járó katonai lépés minden gondolatát.  Mindenképpen orvosolni akarta a horvát és bosnyák nemzetiségi és képviseleti bajokat is, melyek, különösen a magyar urak zsarnokoskodásának következtében, az ellenséges rácok felé taszították az ottani lakosságot.  Tehát a Grand Orient pontosan ezt az embert tette az 1870-óta gyülemlő európai feszültséget és gyűlöletet háborús kitöréssé robbantó szikra áldozatává.

A világháború azonban még a merénylet után is elkerülhető lett volna ha Berchtold osztrák-magyar külügyminiszter (a harciasok nagy megelégedésére) nem akarta volna kész helyzet elé állítani Európát, ha az osztrák gyűlölettől elvakult orosz katonai körök nem akartak volna mindenáron a német kardot csörgető Ausztria-Magyarország ellen háborúzni és ha Anglia tisztességesen és nyíltan kijelentette volna Németország elleni háborús szándékát.[1]  (Persze ha Anglia és Ausztria sorozatosan nem fúrta volna meg a Boszporusz felé irányuló orosz törekvéseket, soha nem alakult volna ki világháborúval fenyegető helyzet.)  Amint tudjuk, mindez nem így történt, sőt, bizonyos körök az ultimátum előtt biztosították Ausztria-Magyarországot Anglia semlegességéről.

1914. július 30-án a Miklós nagyherceg hadsereg-főparancsnok által vezetett, szláv történelmi küldetéstől mámoros katonai csoportnak és Szazonovnak sikerült rábeszélnie II. Miklóst a teljes mozgósításra.  Ennek következtében az Osztrák-Magyar Királyság, Franciaország és Németország is mozgósított, és Európára rászabadult négy évi vérontás.  Látható, hogy Ferenc-József, Vilmos és Miklós békét akart, és mindhárom birodalomban vezérkari tisztek voltak azok, akik a fegyveres lépés mellett kardoskodtak (Conrad, Januskevics, Moltke).  Paléologue, pétervári francia követ úgyszintén sokat tett a háború elkerülése ellen.

A német vezérkar tehát kapva kapott az orosz és a francia harci készülődés alkalmán és 1914. augusztus 4-én Belgiumon keresztül Moltke útnak indított 83 hadosztályt Franciaország végérvényes elintézésére.  A Város hitsorsos pénzemberi láthatóan támogatták a németeket, mert az angol hadba lépés ellen szólaltak fel.  Az ő céljuk az volt, hogy megbuktassák a cárt és zsidókat korlátozó rendszerét, és Németország győzelmével ez biztosítva lett volna.  (Német rokonaikkal mindig is jól megvoltak.)  The Times-t befolyása alatt tartó Kerekasztal Társaság (Lord Roberts, Curzon, Balfour, Lothian, stb.) kieszközölte az angol hadüzenetet.  Ők Isten adományának tartották a Brit Birodalmat és nem tudták elviselni, hogy Németországnak is flottája és gyarmatai legyenek, és Bagdadba vasutat építsen.  (Később, Izrael ügyén, sikerült rávenniük a zsidókat, hogy Amerikát is belerángassák a háborúba.  Ez, az amerikai pénzemberek nagy örömére volt, mert ők — Bernard Baruchal az élen — már 1915-óta csatlakozni akartak.(2))

A Párizs előtt kialakuló válságos helyzetet látván, Miklós nagyherceg saját szakállára felhagyott a kidolgozott haditervvel és öngyilkos támadást indított a poroszországi arcvonal ellen.  Miklós félkészületlen seregei óriási veszteségeket szenvedtek, de Franciaország megmenekült, mert a németek kénytelenek voltak csapatokat küldeni a keleti hadszíntérre és így nem maradt annyi erejük, hogy át tudják törni a francia ellenállást.(3)

A háború következő két évében emberek millió pusztultak el anélkül, hogy egyik fél is döntést tudott volna kicsikarni.  A nyugati front teljesen megállt, csak a sírásók dolgoztak szüntelenül.  Keleten a németek sikereket értek el, elfoglalták Lengyelországot és jelentős orosz területeket, de nem tudtak döntő csapást mérni a cár hadaira, mert, kiváló hadvezetésnek köszönhetően, az mindig kisiklott kezeik közül.  Sőt, 1916-ban Bruszilov tábornok egész a Kárpátokig jutott mire német csapatoknak sikerült felmenteniük az osztrák sereget.

1917 elejére azonban teljesen megváltozott helyzet.  Az orosz hadsereget átszervezték, jól felszerelték és az új harci módoknak megfelelően vezették.  Kevesen tudják, hogy 1917-re Oroszországban olyan, Sikorszky tervezésű négy motoros bombázókat állítottak hadrendbe, amilyeneket világ csak 25 év múlva látott.  A nemzetközi pénzhatalom természetesen nem hagyhatta, hogy a cár diadalt arasson és szétzúzza Németországot.  Merthogy a titkos mesterkedések által elért, küszöbön álló (április 6) amerikai hadba lépés már biztosította háború kimenetelét, így hozzáláthattak Oroszország elleni tervük végrehajtásához.

 

1. A német kormány, ammennyire tőle tellett, szerette volna megtudni, Anglia közbelép-e vagy sem.  A német követ megkérdezte Grey külügyminisztert, hogy Németország, Ausztria és Franciaország, Oroszország közötti háború esetén Anglia semleges maradna-e.  Grey megtagadta a választ.  Ez olaj volt az orosz és francia harciaskodók tüzére.  Mikor Grey végül is a német követ tudtára adta az igazságot [hogy Anglia, Franciaországgal kötött, korábbi titkos megállapodásához hűen, Németország ellen hadbalép], már túl késő volt :  Oroszország már mozgósított és a cár nem volt hajlandó visszavonni a mozgósítási parancsot.
Mi más lehetett Grey célja, minthogy Németországot háborús tőrbe csalja ['lure to attack'].

Vilmos császár talán magát és népét akarta tisztára mosni, de amit emlékirataiban írt megfontolásra érdemes (10. fejezet):
    „Amikor csapataink 1914-ben előnyomultak, észak Franciaországban és a belga határ mentén angol katonai kabát lerakatokat találtak.  A környékbeli lakosok elmondása szerint az utolsó békeévben kerültek oda.  Az 1914 nyarán fogsába esett angol katonák legtöbbjének nem volt nagy kabátja.  Kérdésre válaszolva elmondták, Maubeuge, Le Quesnoy, stb. lerakataiban vannak kabátjaink.
    Tudomásomra jutott, hogy a nemzetközi Grand Orient páholy célkitűzései fontos szerepet játszottak a királysági központi hatalmak ellen irányuló világháború előkészítésében. ... 1917-ben a Grand Orient páholyai nemzetközi találkozót tartottak. Ezt követőleg egy svájci tanácskozásukon a következő tervezetet fogadták el :  Ausztria-Magyarország feldarabolása, Németország demokratizálása, a Habsburg-ház feloszlatása, a német császár trónfosztása, Elszász-Lotharingia Franciaországhoz való visszacsatolása, Galicia és Lengyelország egyesítése, a pápa(ság) és a katólikus egyház megszüntetése, az állami egyházak felszámolása.”

2. Mert ha Németország győz, nem lett volna aki megfizesse az angol és francia adósságot.  Bernard Baruch 1915-ben úgy gondolta, az Egyesült Államok jóval hamarabb csatlakozni fog a szövetségesekhez mint ahogy az valójában történt.  Ugyanebben az évben az ifjabb J.P. Morgan határozottan közbelépett nehogy a francia kormány béke ajánlattal forduljon a németekhez.

3. A Párizs előtti érthetetlen német elakadással kapcsolatban Ludendorff megemlíti, hogy esetleg a Marne-i csata idején szabadkőműves bűbájosok megbabonázták Moltkét.  De talán igazabb lehet az a feltételezés, hogy von Kluck azért változtatott irányt, mert szigorúan Clausewitz tantételét követte, miszerint az ellenség legerősebb pontját kell a támadás céljául tenni.  Clausewitz ezen tétele a mozgásban lévő frontra vonatkozik.  Ostrom alkalmával Clausewitz a gyenge pont támadását javasolja.  Egy nemzedékkel később, fia elmondása szerint, Brauchitsch belebetegedett, hogy Hitler átkaroló hadműveletet akart amikor ő Moszkva előtt, a hadászati tantétel szerint, a szemben álló hadsereg közvetlen elpusztítását szándékozta.  Ő is vesztett.