Időszámításunk szerint 1118-ban, Jeruzsálemben, Hugues de Payens, Godefroi de Saint-Omer és hét másik keresztes lovag megalapította a templomos lovagok rendjét. 1128-ban a pápa is elismerte a rendet, aminek szabályzata szegénységet, erkölcsi tisztaságot és engedelmességet írt elő. De mindezek csupán szép jelszavak maradtak, és a keresztes lovagok hamarosan önmaguk gazdagításához láttak és többek között pénzforgalmazással is foglalkoztak. Funck-Brentano : Le Moyen Age, 386.o.:
„Minthogy a templomosoknak minden országban voltak házaik, korunk nemzetközi bankárainak pénzügyi tevékenységét folytatták. Ismerték az adósságlevelet, a látra fizetendő rendelvényt, osztalékot rendszeresítettek, évjáradékot fizettek a letétbe helyezett pénz után, előleget folyósítottak, hitelt adtak, magánszámlákat vezettek, világi és egyházi földesuraknak elvállalták az adószedést.”
1305-ben V. Kelemen pápa Ciprusról Franciaországba rendelte a rend akkori vezetőjét, Jacques du Molay-t, hogy kihallgassa a lovagok istenkáromlásáról szóló híresztelések ügyében. Molay, hatvan lovag kíséretében, 150.000 arany forinttal és nagy mennyiségű ezüsttel érkezett Franciaországba, ahol Philippe le Bel (IV. "Szép" Fülöp 1268-1314) király 1307. október 31-én minden templomos lovagot őrizetbe vetetett és, némi kínvallatgatás után, 1310. május 12-én 54 vezetőt máglyára küldött, a rend vagyonát pedig a máltai lovagoknak adta. 1314 március 14-én Jacques du Molay is máglyán végezte. A rend ezzel természetesen nem szűnt meg, csak kissé szétzilálódott és mélyen homályba vonult, hogy a 18. században újra színre lépjen és XVI. Lajos lefejezésével bosszút álljon Jacques du Molay-ért.
Marco Polo leírása Kublaj kán papírpénzéről *:
„Most, hogy a császár városának fényességét Kendteknek részletesen leírtam, rátérek a pénzverdére, ami ugyanebben a városban van. Ez által bemutatom Kendteknek, miként lehetséges, hogy a nagy úr még annál is többet érjen el, mint amit már eddig elmondtam. Különben talán el sem hiszik, hogy igazat beszélek.
A császár pénzverdéje tehát Kambalukban van és a pénz készítési módjáról joggal gondolhatnák, hogy a nagy úr megtalálta az alkímia titkát. A pénz ekképpen készül :
Lehántják az eperfa kérgét és az annak belső oldalán lévő háncsból papírhoz hasonló, de fekete lapokat készítenek. Amikor e lapok elkészültek, különböző méretű darabokra vágják. A méretek különböző értékeket jelölnek, a legnagyobb tíz byzanttal lévén egyenértékű.
E papírszeleteket ugyanolyan hivatalos komolysággal bocsájtják ki, mintha színarany vagy ezüst érmék lennének. Az arra illetékes hivatalnokok minden egyes szelvényt aláírnak és lepecsételnek. Amikor mindez megvan, a kán kinevezett főhivatalnoka, a császári pecséttel, cinóbervörös színben lebélyegzi a pénzt és így az törvényessé válik. Ha valaki pénzt hamisít, azt halállal büntetik. A kán, ingyen, minden évben olyan óriási mennyiségű pénzt nyomat, hogy az egyen értékű a világ összes kincsével.
Ezzel a pénzzel egyenlíti ki minden számláját és királyságaiban mindenkit kötelez elfogadására. Bármily fontosnak is képzelné magát valaki, halál vár rá ha visszautasítja a kán pénzét. Bármerre is járjon az ember a nagy úr birodalmában, mindenütt azt látja, hogy a papírszeletek közkézen forognak és ugyanúgy bármit meg lehet értük venni, mintha arany- vagy ezüstérmék lennének. Mindemellett olyan könnyűek, hogy tíz byzant értéknyi nem nyom annyit, mint egy aranybyzant.
Ezen felül, minden, Indiából vagy más országból érkező kalmár csakis a császárnak adhatja el aranyát, ezüstjét, gyöngyeit, drágakövet. A kánnak 12 tapasztalt szakértője van arra a célra, hogy felbecsüljék az értéktárgyakat, amikért azután a császár bőkezűen fizet. A kalmárok örömmel elfogadják az összeget, mert, először is, senki mástól nem kapnának ilyen jó árat, másodszor, a kán azonnal fizet. A pénzért azután az egész birodalomban azt vehetnek amit akarnak és szállítani is könnyebb mint az aranyat vagy ezüstöt. A kalmárok évente többször fordulnak és összesen 400.000 byzant értéknyi árut hoznak, amit a nagy úr mind megvásárol. Tehát, a számára semmibe sem kerülő papírpénzzel olyan roppant mennyiségű drágaságot vásárol össze, hogy kincstára végtelen. Mindemellett, évente többször közzé teszik, hogy a pénzverde bárki aranyát, ezüstjét, drágakövét, gyöngyét jó áron megveszi. Az emberek szívesen eladják drágaságaikat, mert sehol máshol nem kapnának ilyen magas árat. Hihetetlen mennyiség gyűlik így össze, bár aki nem akar élni a lehetőséggel, nyugodtan teheti. Mégis, ily módon szinte az ország összes értéktárgya a kán birtokába vándorol.
Ha a papírpénz elhasználódik — bár nem mintha éppenséggel túl könnyen elnyűvődne — birtokosa, három százalék fizetése ellenében, új szelvényre cserélheti. Ha egy méltóságnak, vagy bárkinek, tálca, öv vagy egyéb készítése céljából nemesfémre, drágakőre vagy gyöngyre lenne szüksége, a pénzverdétől, papírpénzért, kedve szerint vehet. Most hallhatták, miképpen lehetséges, hogy a nagy kánnak több kincse van, mint a világ összes királyának.”
Mindebből láthatjuk, hogy Kublaj kán, forgalombaköltéssel, kamatmentesen biztosította az ország kereskedelméhez szükséges pénzt. A külföldi kereskedők értéktárgyainak felvásárlásával pedig biztosította, hogy semmiféle más fizetőeszköz ne kerülhessen forgalom-ba, mert az a pénz romlását okozhatná. Minthogy Kublaj papírpénzét a Mongol Birodalmon kívül nem fogadták el fizetőeszközként, így biztosítva volt a tökéletes külkereskedelmi egyensúly, mert a kalmárok áruikért csakis árut tudtak elvinni az országból és nem pedig pénzt, ami által csökkenne a forgalomban lévő fizetőeszköz mennyisége és esnének az árak.
1276-ig Kublaj kán megfelelően irányította birodalmát és szigorúan kézben tartotta a pénzkibocsájtást. Eddig az időig soha nem fordult elő, hogy a szükségesnél több pénzt hoztak volna forgalomba. Élete vége felé azonban, Kublaj, kedvenc felesége és fia halála és valószínűleg háborús vereségei miatt, iszákossá és egyébként is uralkodásra alkalmatlanná vált. Sajnos senki sem váltotta fel idejében. Ennek következtében, különösen a Japán elleni háború idején, kezdték nyakló nélkül nyomtatni a pénzt. A kínaiak nehezményezték ezt és a mongol államvezetés ellenzésére jutottak. Kublaj pénzügyeinek intézője előbb egy Ahmad nevű muzulmán volt, akit a kínaiak 1282. április 10-én meggyilkoltak, mert végképp kiderült róla, hogy gazember. Egy Lu Shih-jung nevű kínai lett az utóda, aki eredetileg Ahmed kegyeltje volt, és a kínaiak neki tulajdonítják a pénzromlás előidézését.
Az európai írók által mindenféle vad tatárnak kikiáltott Kublaj csökkentette a szegények adóit, segélyt juttatott az özvegyeknek és árváknak, pénzt küldött a természeti csapást szenvedett területek lakóinak, rendeletileg korlátozta a robotot, gátat vetett a hivatalnokok és tisztek, kínaiak elleni túlkapásainak. Gazdasági rendszerében nagy hangsúlyt helyezett a földművelésre, és nyolc hivatalnokot nevezett ki paraszt gazdálkodást serkentő és segítő tervezetek kidolgozására. A birodalom különböző részein 58 gabonaraktárat építtetett az esetleg csapás sújtotta területek élelmezésére. Kifejezetten védelmezte a parasztokat és földjeiket. Az államilag támogatott mongol gazdasági rendszer szerint, minden 50 családnak volt egy falu vezetője, akinek a termelés serkentése és a szűzföldek feltörésének előmozdítása volt a feladata. Egy-egy községnek kötelessége volt iskolát felállítani a falu gyerekei számára. Az iskolában a gyerekeket megtanították írni, olvasni és a földművelés jó és hatékony módszereire. A közösségnek kötelessége volt gabonaraktárat fenntartani a csapás sújtotta családok, árvák, özvegyek és öregek támogatására. Orvosi akadémiát, csillagászati intézetet és az egész birodalomra kiterjedő postahálózatot szervezett.
Sajnos eddigre már a Kárpát-medencébe ülepedett germán hordalék uralkodott Magyarországon s az ő szivük a magyarok ellenségeihez és a római univerzális sötétséghez meg a feudális rabszolgasághoz húzott.
Megemlíteném még itt, hogy a Hindu Törvénykönyv is igen rossz szemmel nézte a pénzzel való mesterkedést és szigorúan bánt az efféle ármánykódokkal. A törvény 9.292. pontja kimondja :
„Minden csalók legveszedelmesebbike : a hamisságokat elkövető aranyműves. Az ilyet a maharadzsa vágassa miszlikre.”
* Bár Marco Polo talán nem is létezett, és semmi képpen sem járt Kínában, a Kublaj pénzéről szóló leírás helyes és szépen mutatja be az állami kibocsájtású mongól fizetőeszközt.