...Garfield elnök röviddel meggyilkolása előtt kijelentette, hogy bárki aki a pénzkibocsájtást ellenőrzi, ellenőrzi a nép gazdaságát és ügyeit. Thomas Jefferson figyelmeztetett bennünket száz évvel ezelőtt, hogy az emberek pénzét kibocsájtó központi bank nagyobb veszélyt jelent szabadságára mint fegyverben álló hadseregek.
Érdemes megjegyezni mennyi amerikai elnök elleni merénylet követte azok pénzkibocsájtás miatti aggodalmát; Lincoln a "greenback"-jeivel -- kamat nélküli pénz --, és Garfield nyilatkozván a pénz körüli gondokról.
Tizenkét éves korában a fiatal Edward Mandel House-nak agyhártya gyulladása volt és még jobban megnyomorította egy hőguta. Félig rokkant volt [agyilag] és betegségei egy furcsa keleties megjelenést adtak neki. Soha nem kezdett semmilyen foglalkozásba, hanem apja pénzét felhasználva a texasi politika "királycsinálója" lett, sikeresen megválasztván őt kormányzót 1893 és 1911 között. 1911-ben kezdte támogatni Wilsont és mögé állította a nagyon fontos texasi küldöttséget, mely biztosította jelölését.
1836-ban Andrew Jackson elnök, feldühödve a bankárok taktikájától, ahogyan megkísérelték rábeszélni, hogy újítsa meg az USA Második Bankjának engedélyezését, ezeket mondta : "Ti viperák ! Istenre mondom kitakarítlak benneteket innen. Ha a nép ismerné bank és pénz rendszerünk óriási igazságtalanságát, forradalom törne ki napkelte előtt."
A New York Times 1915. április 1-én jelentette, hogy báró Nathan Mayer de Rothschild keresetet nyújtott be, Ignatius Balla ellen könyve miatt, állítván, hogy a Waterloo történet nagyapjáról valótlan és becsület sértő. A bíróság megállapította a történet igaz, elutasította Rothschild keresetét és kötelezte a perköltség megfizetésére. A New York Times megjegyezte a cikkben, "Rotschild teljes vagyonát 2 milliárd dollárra becsülik."
Minden nap négy másik londoni bankház képviselői találkoznak az N.M. Rothschild Company irodájában, hogy megállapítsák az arany árát arra a napra. A négy bankház a következő, Samuel Montagu Company, 5. a londoni kereskedelmi bankok listáján, Sharps Pixley, Johnson Matheson, Mocatta és Goldsmid. A piramis pénz óriási áradata ellenére, mely a világot elárasztja, egyszer minden hitelnyújtás vissza kell hogy térjen alapozás végett, bármilyen piciny módon, a világ valamely bankjának arany tartalékához.
Francqui és Hoover belevetették magukat a lehetetlennek látszó feladatba, hogy Németországot ellássák élelmiszerrel az I. világháború alatt. Sikerüket megemlítette a Nordeutsche Allgemeine Zeitung 1915. március 13-i száma, mely megírta, hogy nagy mennyiségű élelmiszer érkezek most Belgiumból vasúton. Schmoller 1916-os törvényhozási, államigazgatási és politikai-gazdasági évkönyve mutatja, hogy egy millió font hús, másfél millió font krumpli, másfél millió font kenyér és 120 millió font vaj lett Belgiumból Németországba szállítva abban az évben. Egy hazafias angol nő, Edith Cavell, aki egy kis kórházat működtetett Belgiumban, írt a Nursing Mirror-nak 1915. április 15-én Londonba, panaszkodván, hogy a "Belgian Relief" szállítmányokat Németországba küldik a német hadsereg élelmezésére. A németek jelentéktelennek tartották miss Cavell-t és nem fordítottak rá figyelmet, de az angol titkos szolgálat megijedt és követelte, hogy a németek tartóztassák le mint kémet. Sir William Wiseman, az angol hírszerzés főnöke és a Kuhn, Loeb & Company egyik társa, attól félt, hogy a háború folytatása volt a tét és titokban értesítette a németeket, hogy miss Cavell-t ki kell végezni. ...
... 1916-ban német küldöttek újra kapcsolatba léptek londoni hivatalos személyekkel, tudatván velük, hogy nem hiszik Németország folytatni tudja a háborút, nem csak az élelmiszer hiány miatt, de pénzügyi nehézségek miatt is. További "rendkívüli segélyt" küldtek és Németország folytatta a háborút 1918. novemberig.
1932. decemberében számos megfigyelő előtt úgy tűnt eljött az idő, hogy Hitler a homályba sűllyedjen. Annak ellenére, hogy sikeres volt a választásokon, minden pénzt elköltött a szokásos forrásokból és nagy adósságai voltak. Könyvében "Aggression" Lehmann-Russbeldt elmondja, "1933. Január 4-én Hitlert meghívták egy találkozóra a berlini Schröder Bankba. Németország vezető gyárosai és bankárai átsegítették Hitlert anyagi gondjain... Viszonzás képpen Hitler megigérte megtöri a szakszervezetek hatalmát. ...
Az 1933. január 4-i találkozón jelen voltak a Dulles testvérek John Foster Dulles és Allen W Dulles...
...Schröder nagy összegeket költött az Angol-Német Baráti Társaságra, melynek eredményeképpen Hitler arra a meggyőződésre jutott, egy nagyszámú német-barát ötödik hadoszlopa van Angliában prominens politikusokból és bankárokból. A 30-as években Angliában a két eltérő politikai párt: a Háború Párt Winston Churchillel az élen, aki dühöngve Anglia Németország elleni hadba lépését követelte és a Neville Chamberlain vezette Megbékélés Párt. München után Hitler úgy gondolta a Chamberlain csoport volt túlsúlyban és Churchill csak egy kis bajkeverő. Mivel saját anyagi támogatói, a Schröderek, a Megbékélés Pártot támogatták, Hitler azt hitte nem lesz háború. Nem gyanította, hogy a Megbékélés Párt támogatói most, hogy Chamberlain elvégezte kötelességét Hitler rászedésében, félre söprik Chamberlaint és Churchill-t teszik meg miniszter-elnöknek. Nem csak Chamberlain, hanem Hitler is úgy jött el Münchenből, hogy hitte "Béke korunkban".
Schröder sikere Hitler rászedésében megmagyarázná a II. világháború számos érthetetlen kérdését. Miért engedte Hitler, hogy az angol hadsereg eljöjjön Dunkirkből ? Tábornokai elkeseredett tanácsai ellenére Hitler megállt, ahhelyett, hogy megadta volna a kegyelem döfést az angol seregnek, mert nem akarta elidegeníteni feltételezett nagy számú angliai követőit. Ugyanezen okból nem szállta meg Angliát amikor lehetősége volt rá, gondolván nincs szükség arra, az Angol-Német Baráti Társaság kész békét kötni vele. ...
A New York Times 1944. október 11-én közölte : "Claude Pepper szenátor bírálta John Foster Dullest, ... és Hitler 1933-as anyagi támogatásáért. Pepper leírta az 1933. január 4-i Franz von Papen és Hitler közötti találkozót báró Schröder kölni otthonában és attól kezdve Hitler folytathatta menetelését a hatalomra."
McCumber szenátor megkérdezte Wilsont, Gondolja, hogy ha Németország nem követett volna el semmiféle hadi cselekményt vagy igazságtalanságot polgáraink ellen, beléptünk volna a háborúba ? Igen, úgy gondolom, válaszolt Wilson. Úgy gondolja mindenképpen beléptünk volna ? Igen válaszolt Wilson.
A munkások magas béreket kaptak és a farmerok a valaha látott legmagasabb árat kapták terményeikért. Ez a két csoport dollárok millióit gyűjtötte össze, amit nem tettek "Szabadság Kötvényekbe". A pénz gyakorlatilag a Wall Street csoport kezén kívül volt. Most azok visszakövetelték azt, tehát előidézték az 1920-21-es mezőgazdasági válságot.
McFadden : Talán tisztázhatom azt, honnan eredt a javaslat, mely a kamat elmúlt nyári megváltoztatásának döntését eredményezte ?
Adolph Miller kormányzó : A három legnagyobb európai bank képviselőket küldött az országba. Itt volt a Bank of England kormányzója, Mr. Montagu Norman, a német Reichsbank elnöke, Mr. Hjalmar Schacht és Rist professzor, a Francia nemzeti Bank helyettes kormányzója. Ezek az urak a new yorki Szövetségi Tartalék Bank képviselőivel tárgyaltak. Egy vagy két hét után eljöttek Washingtonba egy napra. ...
McFadden: Jelen voltak a tábla tagjai ezen az ebéden ?
Adolph Miller: Oh igen...
Mr. King: Mit akartak ?
Miller: ... Következésképpen szerettek volna egy könnyű pénzpiacot látni New Yorkban és alacsony kamatokat, mely megállítaná az arany Európából ideáramlását.
Mr. Beedy: Elértek valami megállapodást...
Miller: Igen
Strong képviselő: ...elérték, hogy a Szövetségi Tartalék Tábla csökkentse a kamatlábat és vásárlásokat tegyen a szabad piacon és megkapták az aranyat.
Mr. Steagall: Igaz, hogy ez a lépés megszilárdította az európai árfolyamokat és felborította a miénket ?
Miller: Igen, ez volt az, ami a lépés célja volt.
Roosevelt szerencsés körülményeknek köszönhette politikai pályafutását. Mint a haditengerészet helyettes minisztere az I. világháború alatt, régi iskolai kapcsolatai miatt közbelépett az eljárás megakadályozására egy nagy számú homoszexuális kör ellen a haditengerészeten belül, melybe beletartozott számos Groton-i és Harvard-i komája. Ez jó színben tüntette fel a Párizs és New York között utazgató buzi körökben, melyeknek feje Bessie Marbury volt ... Bessei a francia kormány kitüntetésének várományosa volt, de J.P. Morgan Jr. aki gyűlölte őt nővére megrontása miatt, felkérte a francia kormányt tartsa vissza a kitüntetést, amit az meg is tett. ... Bessie ugyancsak körébe vonta Eleanor Roosevelt-et, aki egy látogatás alkalmával elmondta neki, elkeseredetten keres valami elfoglaltságot "szegény Franklinnak", aki a tolószékhez volt kötve és nagyon búskomor volt.
Tudom mit fogunk tenni, kiáltott fel Bessie, indítjuk a new yorki kormányzó választásokon. Befolyása következtében elérték ezt a célt és Roosevelt később az elnök lett.
1927-ben a Szövetségi Tartalék kinyilvánított célja volt -- a külföldi központi bankok vezetőivel folytatott titkos tárgyalás után -- hogy nagy mennyiségű aranyat juttasson vissza Európába és módszerei ennek elérésére, az alacsony kamatláb, az állam kötvény vásárlás, mely óriási összegű új pénzt teremtett, felélénkítette a tőzsde spekulációt és előidézte annak összeomlását és az abból következő válságot.
Dr. Benjamin Anderson a new yorki Chase National Bank közgazdásza elmondta 1934-ben: "A Szövetségi Tartalék Bankok pénze az a pénz, amit azok teremtenek. Amikor kormány kötvényeket vásárolnak alaptőkét hoznak létre. A kötvényekért saját csekkjeiket adják, ezek a csekkek azután a kereskedelmi bankokba kerülnek, melyek azt a Szövetségi Tartalék Bankokban helyezik letétbe és pénz ami eddig nem létezett, most létezik.
Bulkley szenátor: Egyáltalán nem növeli a forgalomban lévő közvetítőt ?
Anderson: Nem.
Patman: Mr. Allen, amikor a Szövetségi Tartalék Szabad Piac Bizottsága egy millió dollár értékű kötvényt vásárol, Önök a pénzt amivel fizetnek teremtik, a nemzet hitele ellenében, nem de ?
Allen: Igen így van.
Patman: És ebben az esetben a nemzet hitelét a Szövetségi Tartalék Jegyek képviselik, ugye ? Ha a bankok tényleges pénzt akarnak, Szövetségi Tartalék Jegyeket adnak nekik fizetés képpen, nem ?
Allen: Ez megoldható lenne, de senki sem akar Szövetségi Tartalék jegyeket.
Patman: Senkinek sem kellenek azok, mert a bankoknak inkább a hitel kell mint tartalék.
Patman továbbá: Készpénz valójában nem létezik és soha sem létezett. Amit mi pénz tartaléknak nevezünk, egyszerűen könyvelési hitel a Szövetségi Tartalék Bankok főkönyvébe vezetve.
Patman: ...teremtették a pénzt, nem ?
Eccles: Igen, a bankok pénzt teremtenek amikor kölcsönt folyósítanak vagy befektetéseket tesznek.
Patman: Honnan volt a két milliárd dollár kormány kötvények vásárlására ?
Eccles: Mi teremtettük azt.
Patman: Miből ?
Eccles: A hitel-pénz kibocsájtás jogából.
Patman: És nincs az mögött semmi kormányunk hitelét kivéve ?
Eccles: Ez a mi pénzrendszerünk. Ha nem lenne adósság rendszerünkben, nem lenne pénz.
Dewey: Mit fognak felhasználni annak megvásárlására ? Hitelt fognak teremteni ?
Az angolok, "fogjokat nem ejtünk," "felégetett föld" háborút folytattak, elpusztítván a farmokat és könyörtelenül a búrokat, akik meg akarták adni magukat. Ebben a háborúban vezették be a koncentrációs tábor intézményét, minthogy az angolok mindenkit összeszedtek és bebörtönöztek egészségtelen, láztól pusztított táborokba, akit a búrokkal rokonszenvezőnek tartottak, beleértve nőket és gyerekeket, kik ezrével pusztultak el. Ezt a népirtó politikát legközelebb a Rothschild pénzelte bolsevikok alkalmazzák majd, akik átvették a búr háború elgondolását és 1917 és 1967 között 66 millió embert gyilkoltak meg. Soha nem volt semmiféle közfelháborodás egyik szörnyűség miatt sem, mivel az ellenőrzött tömegtájékoztatás e rémtettek tárgyalását tabuvá tette.
A Kongresszus csak egyetlen tagja szavazott az USA első világháborús Németország elleni hadüzenete ellen, Jeanette Rankin. Ugyancsak ő volt az egyedüli képviselő aki a II. világháborúba való belépésünk ellen szavazott. Wilson lépésének ellenzőit gyakran összeverték és bebörtönözték. Eugene Debs hosszú börtön büntetést kapott. Charles Lindbergh egy a háborúbani részvételünket ellenző programmal indult a Minnesota-i kormányzó választásokon. A New York Times gyakran közölt elítélő cikket hadjáratáról. 1918. Június 9-én ezeket írta : "Clarence H Miller képviselő lázítóként ítélte el Lindberghet és a Pártokon Kívüli Ligát. »Mr. Lindbergh szerint a Szabadság Kölcsön csak egy eszköz, amit az uzsorások találtak ki. Megbocsájthatatlannak tűnik, hogy bárki, akinek ilyen nézetei vannak, az Egyesült Államokban szabad lábon lehessen.«" Harriso Salisbury a New York Timestól, megjegyzi, "átvizsgáltam feljegyzéseket és azok azt mutatják, hogy Charles K Lindbergh Sr.-t csőcselék követte 1918-as hadjárata során a minnesotai republikánus kormányzó jelölésért. A Párton Kívüli Ligával együtt összeesküvés vádjával letartóztatták; a Minnesota-beli Red Wingben vízfecskendőkkel oszlattak fel egy gyűlést, lerángatták a szónoki emelvényről, lincseléssel fenyegették és sortűz közepette menekült el a városból."
A Thurn und Taxis család nyolcszáz éven keresztül nagy tekintélynek örvendett Európában. Eredetileg a bergamói Tassoból származtak és később Brüsszelbe költöztek. Ők irányították a posta szolgálatot és a kémkedést a Velencei Köztársaságban és később a Habsburg Birodalomban. A mostani hercegnek óriási birtokai vannak Brazíliában; ő a Rolling Stones pénzügyi tanácsadója; Szt. Emmerans-i kastélya nagyobb mint a Buckingham Palota; 2,5 millió márka évi fenntartása. A család regensburgi ága szövetségben állt a Fuggerekkel és a Wesserekkel. Ők finanszírozzák ma a Pan-Európa Uniót, melyet a Habsburg trónörökös, Ottó főherceg vezet és a Mont Pelerin Társaságot, a Pan-Európa egyik ágát.
A leninisták amint Oroszországot elérték, gyorsan kimerítették a németektől kapott összegeket és a bolsevik hatalmi kísérlet újra kétségesnek látszott. Kihez fordulhatott volna Lenin, mint fehér házi barátjához ? Wilson nyomban elküldte Elihu Root-ot, a Kuhn, Loeb ügyvéd, volt külügyminisztert Oroszországba 20 millió dollárral a Különleges Háborús Alapból. ... Ez az orosz kötvényekről folytatott Kongresszusi Meghallgatásokon került napvilágra, HJ 8714. U5, valamint Congressional Record 1919. szept. 02.
Marx történelmi filozófiája azt állítja, a világ kizárólag csak a társadalom gazdasági szervezetén keresztül működik, az áruk termelésére és cseréjére alapozva. Azonban ez, a parazita világnézete, kinek egyedüli egyedüli gondja önfenntartásának megszerzése a gazdától. Az élet anyaghívői lecsökkentése az élelem valaki mástól való megszerzésére, megszünteti az ember szellemi életét, minden gondolatot, mert az anyaghívői elv nyiltan kizár minden más gondolatot és a hosszútávú szemléletet, egy bizonyos időn keresztüli befektetés elképzelését olyan haszonért, amely évekig vagy talán soha nem valósul meg. Az élősdi szemlélet csak a következő ételig terjed, vagy olyan helyzet megteremtéséig, amikor helyzetéből nem lehet kimozdítani mielőtt megkapná következő ételét. Ez a marxista rövid lejáratú szemlélet általánosan elfogadott tanná vált az amerikai üzleti iskolákban, különösen a Harvardon, melyet George F Baker és J.P. Morgan pénzelt. Az eredmény az, hogy az amerikai ipar, a rövid távú nézettől korlátoztatván, huszonöt év óta folyamatosan hanyatlik.
A nemzetközi bankárok által kivetett magas kamatok szintén arra kényszerítik az ipart, hogy a rövidtávú haszonra összpontosítson, csakhogy a kamatokat fizetni tudja.
Sztálin államosított számos oroszországi külföldi befektetést, de a Standard Oil birtokaihoz nem nyúlt. Az 1928-1937 közötti öt Éves Terveket nemzetközi bankházak finanszírozták. A 20-as években Oroszországban üzletelő főbb cégek a következők voltak : Vacuum Oil, Internatianal Harvester, Guaranty Trust és New York Life. Mind e vállalatok Morgan-Rockefeller érdekeltségek.
Max Warburg 1938-ig Schacht helyettese volt a Riechsbankban.
Carter Field Baruch életrajzában megjegyzi : "Baruch közvetlenül az összeomlás előtt kiszállt a buliból. De mi késztette Baruchot arra, hogy eladja részvényeit ilyen kedvező időben és adómentes kötvényeket vegyen?" Field nem ad választ. Norman Dodd, aki akkor a Bankers Trustnál volt, elmondja, hogy Henry Morgenthau néhány nappal az összeomlás előtt bejött a Bankers Trusthoz és utasította a tisztviselőket három napon belül adjonak el minden kezelésében lévő részvényt, 60 millió dollár. A tisztviselők próbáltak hangot adni kifogásuknak, mondván ha néhány hét leforgása alatt adná el azokat nagyobb haszna lehetne, talán öt millióval is több. Morgenthau dühös lett és kiabálva ezeket mondta: "Nem azért jöttem ide, hogy vitatkozzam ! Tegyék amit mondtam!" Egy héten belül jött a Fekete Péntek.
Bár ezeket az emberek voltak a legbefolyásosabb pénzkölcsönzők az USA-bar., Jekyl szigetén csupán mint báró Alfred Rothschild küldöttei vettek részt, aki megbízta őket azzal, hogy készítsék el az USA központi bankját felállító törvényjavaslatot, a Reichsbank, az Angol Nemzeti Bank és a Francia Nemzeti Bank szervezetének mintájára. Mind e bankok a Rothschild-ház ellenőrzésében voltak.
A Rothschildok után a Warburgokat tartják a 19. 20. század legfontosabb nemzetközi bankár családjának. 1798-ban Marcus Gumpich két fia, Moses Marcus és Gerson megalapították az M.M. Warburg Társaságot Hamburgban. Simon von Cassel, egy 16. századi zálogkölcsönző leszármazottai voltak. Ugyancsak közvetlen leszármazottai voltak Abraham del Banconak, a leggazdagabb velencei bankárnak. Mikor északra költöztek, felvették a westfáliai város nevét ahol Cassel megtelepedett. 1814-ben a Warburgok voltak a Rothschildok első üzlettársai. Rokonságban álltak Európa vezető bankár családjaival, a kijevi Rosenbergekkel, a Szt. Pátervári Gunzburgokkal, a németországi Oppenheimekkel és Goldsmidtekkel. Moritz Warburg a Rothschildoknál volt gyakornok Párizsban és Olaszországban és később feleségül vette Charlotte Oppenheimet, kinek családja gyémánt kereskedő volt Frankfurtban. Öt gyermekük volt, kik mint "az öt Hamburgi" voltak ismertek; a legidősebb, Aby, megalapította a Warburg Intézetet; Max finanszírozta a német küzdelmet az első világháborúban és később a Náci rendszert; Dr. Fritz Warburg az első világháború alatt a német kereskedelmi attasé volt Stockholmban; Paul és Felix kivándorolt Amerikába és társult Jacob Schiffhez a Kuhn, Loeb & Companyban. Schiff Frankfurtban a Rothschild házban született. Paul megírta a Szövetségi Tartalék Törvényt és keresztül vitte azt a kongresszusban. Ő képviselte az USA-t Versailles-i béketárgyalásokon, míg testvére, Max, a német érdekeket képviselte.
Max Warburg emlékiratai kijelentik, a császár az asztalt verte és azt kiabálta "önnek mindig igazának kell lennie?" De azután figyelmesen meghallgatta Max véleményét a pénzügyekről.
Az M.M. Warburg Company bezárt a II. világháború alatt, de 1970-ben újra beindúlt. George Sokolsky megjegyezte a "We Jews"(Mi Zsidók)-ban, hogy Max Warburg cége még Hitler Németországában is mentesült az üldöztetéstől. Max 1939-ben áttelepült az USA-ba, nem akadályoztatván a zsidókra kiszabott állítólagos korlátozásoktól."
Az USA haditengerészeti titkos szolgálatának 1928. december 12-i jelentése megállapítja : Warburg, Paul. Német, USA állampolgárrá lett 1911-ben, a császár 1912-ben kitüntette, nagy összegeket kezelt amiket német bankárok juttattak Leninnek és Trockijnak. Van testvére Max, aki német kémhálózat főnöke."
(Donovan) Német kapcsolatai most meghívták, hogy megtekintse a Nürnbeg manővereket, mint a német tábornoki kar vendége. Elkísérte őket Spanyolországba is, hogy megszemléljék a polgárháború fejleményeit. Bár mint a fasiszták meghívott vendége volt ott, Donovan hamarosan a kommunista Lincoln Brigade kemény magja köré építi majd fel az OSS-t. Spanyolországban találkozott Kim Philbyvel, aki mint nácibarát újságíró todósított a polgárháborúról, egy póz, amit sikeresen megjátszott annak ellenére, hogy nem régiben vette feleségül Litzi Friedmannt, a fanatikus kommunistát és cionista provokátort.
A Lincoln Brigade 40%-a zsidó volt. Eléggé furcsán, a fasisztákat két marránó, Franco tábornok és anyagi támogatója, Juan March vezette. March fizette Franco spanyolországi visszatérését, a londoni Kleintwort-nál lévő $2 milliós hitelével.
Ernest Hemingway azt írta, "a spanyol polgárháború volt életünk legboldogabb időszaka." Az "Akiért a Harang Szól" hősét Robert Merrimanról mintázta, Moszkva egy ügynöke, aki 900 dolláros ösztöndíjat kapott a California Egyetemen. Hemingway írt és Archibald Macleish, Dashiell Hammett és Lillian Hellman támogatásával készített egy filmet, "A Spanyol Föld" hogy pénzt teremtsen a kommunistáknak. Hemingway 2750 dollárt adott a filmbe és teljes jogdíját felajánlotta. Bejárta Hollywoodot, hogy pénzt gyűjtsön a kommunistáknak, egy fáradozás, mely visszatérült amikor azok könyvét, "Akiért a Harang Szól" a hónap könyve klubba nevezték és egy több millió dolláros hollywoodi filmet csináltak belőle. Igy lehetett "művészeti sikert" elérni a 40-es években.
Az angoloknak egy kettős ügynökük is volt, Wilhelm de Ropp báró, aki Hitler személyes bizalmasa volt angol ügyekben. ... Legközelebbi barátja Angliában F.W. Winterbotham volt, a légi felderítés főnöke. 1934. februárban de Ropp magával vitte Németországba Winterbithamot, ahol tárgyaltak Hitlerrel, Hessel és von Milch-el, a német légierő fejével. Winterbotham írja : "1934-re személyes kapcsolatot teremtettem az államfővel, Hitlerrel, Alfred Rosenberggel a hivatalos párt filozófussal és külügyi szakértővel és Rudolf Hessel, Hitler helyettesével. Hitlerrel való személyes találkozásomból tudomást szereztem alap felfogásáról, hogy az egyedüli remény egy rendezett világra az volt ha azt a három nagy hatalom, a Britt Birodalom egy nagyobb Amerika és egy új, nagy Reich irányítja. Úgy érzem elkeseredett békevágya nem volt blöff. (Dunkirknél) Hitler pontosan ugyanazt mondta tábornoki karának mint amit nekem 1934-ben; szükséges, hogy a nagyszerű civilizáció, amit Britannia a világnak adott továbbra is létezzen és csak azt akarja Angliától, hogy az ismerje el Németország helyzetét a földrészen."
Coburg grófja, Hitler egy közeli barátja három hosszú beszélgetést folytatott VIII. Edward királlyal trónra lépésekor, 1936 januárjában. Edward biztosította a grófot a III. Birodalom iránti rokonszenvéről. ... A történet Edward hirtelen trónfosztása mögött az volt, hogy tanácsadói felismerték nem lenne hajlandó a Németország elleni mozgósításhoz hozzájárulni. Egy elvált amerikai nőt hoztak a képbe és az elvezette Edwardot az ausztriai Rothschild kastélyba, míg "kissé gyenge" testvérét, Györgyöt megtették Anglia királyává.
Otto Stasser írta, Schröder egy titkos találkozón belegyezett, hogy "fizeti a számlát" (a Nácikét) és szavatolta adósságukat, melyért bőséges kamatot vágott zsebre.
Az "OSS, a Titkos Történet"-ben R Harris Smith kijelenti Ho Chi Minh a II. világháború alatt Kunmingben kapcsolatot teremtett Paul Helliwell OSS ezredessel és ő, mint ügynököt beszervezte. ... Austin Glass őrnagy, a Socony Oil egy vezetője fegyvereket küldött Ho-nak forradalmi küzdelméhez.
... Azután, hogy Ho túl volt a veszélyen egy különleges OSS egységet "Szarvas Csapat" küldtek 1945 novemberében Ho főparancsnokságára. ... A csapat egyik prominens tagja a magyar Deák Miklós százados volt, ma a Deak Pereira elnöke. ...
A franciákat megdöbbentette amikor megtudták, hogy "amerikai szövetségesük" képzi ki és fegyverzi fel a Viet Minh erőit. ... Az OSS a legújabb fegyverekkel szerelte fel Ho Chi Minh erőit és Giap tábornok hadseregének 200 válogatott emberét intenzív kiképzésben részesítette beszivárgásra és rombolásra. Ezek az emberek voltak azok, akik később az amerikai erők elleni támadásokat vezették. ...
Ho Chi Minh OSS kiképezte erői folyamatos támadásokat vezettek a francia gyarmati kormány ellen. John Foster Dulles kettős játékot űzvén találkozott Georges Bidaulttal és arra ösztönözte a franciák vessék meg a lábukat valahol. "Mi majd adjuk a támogatást", igérte. Amikor a francia erőket körbezárták Dien Bien Phunál, Bidault stratégiáját magyarázván a parlamantben, felolvasta Dulles igéretét. Dien Bien Phu 77 nap után elesett és a kormány megbukott. Le Figaro azt állította, hogy a külügyminisztérium, a Fehér Ház és a Kreml titkos megállapodást kötött francia Indo-Kina amerikai és szovjet zónára való felosztásáról, mint Kóreában. Akármiféle megállapodást is kötöttek az tény, hogy ma a szovjet hadsereg és haditengerészet használja a milliárdos Da Nang-i repülőteret és kikötőt, amit Lyndon B Johnson pénzelője, a Brown & Root épített.
Sok eunuchot, aki teherré vált a Világ Rend számára, könyörtelenül eltettek láb alól. Amikor Hiss, White és mások kongresszusi vizsgálatnak néztek elébe, számos ismerősük áldozattá vált. Egy ügyvéd, nevezett Marvin Smith, Hiss közeli barátja, kiesett egy ablakból. Laurence Duggan, Hiss és White bizalmas tanácsadója, tanúskodásra lett kiválasztva, amikor kiesett egy 12. emeleti ablakból. ... Sietségében, hogy az ablakhoz jusson, egyik cipője leesett lábáról és romokban hagyta irodáját ahogy végig küzdötte magát rajta. A verdikt, öngyilkosság. A kanadai diplomata, Herbert Norman és a Harvard professzor F.O. Matthiesen ugyancsak kisétált az ablakon mielőtt kapcsolatairól vallomást tehetett volna.
... Gilmant általában mint a Világ Rend alapítótagját tartják számon, mert Andrew Dickson White-tal és Timothy Dwighttal ő alapította 1856-ban a Yalen a Russel Trustot, hogy a Skull and Bones szervezetet pénzelje, melynek tagjai a vezető bábok Amerikában. W. Averell Harriman, George Bush al-elnök és William Buckley propagandista a National Review-tól, jellemző tagok. Norman Dodd, szintén Yale diák, elmondja : "Köztudott dolog volt az egyetemen, ha valaki a halálfejesekhez tartozott, annak nem kellett aggódnia élete sikeressége miatt."
... Brown & Root bejuttatta emberét, Lyndon B Johnsont a Fehérházba. A Bechtel csoport is betette emberét, Ronald Reagent a Fehérházba. Reagen 1980-as kortes gazdája George Pratt Schultz, a Bechtel elnöke és Caspar Weinberger, a Bechtel alelnöke és általános tanácsadója volt. Egyikük a külügyminiszter, a másikuk a hadügyminiszter lett. ...
... A müvészetek terén a new yorki műkereskedők a meghatározók, akiket pedig a Modern Müvészetek Múzeuma befolyásol amit a Rockefeller család alapított és irányít. ... Olyan nagy a hatalmuk, hogy üres sörös dobozokat vagy egy kőcsomót több ezer dollárt érő műtárgynak nyilváníthatnak. Kettős célt érnek el ezzel. Egyrészt elpusztítják a nép alkotó életét, másrészt népszerűsítik kedvenc propagandistáik műveit. ...
... Ez magában foglalta a létező legértékesebb bolsevik okmányok gyűjteményét, többek között egy lista az eredeti körzetekről, amit egy ajtónállótól vettek $200 ért. A Times megjegyezte a szovjet kormánynak nincsenek példányai ezekből a ritka okiratokből. A Times 1941. június 30-án megírta a bolsevikok engedélyezték Hoovernek, hogy 25 kocsi rakomány anyagot kivigyen az országból egy olyan időben, amikor a menekülők csak a rajtuk lévő ruhát vihették magukkal. ...
A Hoover gyüjtemény tartalmazza a német haditanács titkos adattárának teljes anyagát, egy ajándék Ebert elnöktől; Mata Hari naplóját és hatvan ritka kötetet a cár magán könyvtárából. ... A Time megjegyezte, hogy a Hoover Intézetben van 300 zárt gyűjtemény, melyet soha senkinek nem engedtek megvizsgálni.
Az önálló paraszt nagy veszélyt jelent a Világ Rendre, mert magának termel és termékeit tőkére lehet váltani, mely függetlenséget biztosít neki. Szovjet-Oroszországban a bolsevikok azt gondolták teljes hatalmat értek el a nép fölött; megdöbbenve látták, hogy a kistermelők, kulákok, makacs önállösága fenyegeti terveiket. Sztálin megparancsolta az OGPU-nak foglalja le a kulákok minden állatát és terményét és éheztesse ki őket. A Chicago American 1935. február 25-én a következő főcímmel jelent meg : HAT MILLIO ELPUSZTUL A SZOVJET ÉHINSÉGBEN. A parasztok terményeit lefoglalták, ők és állataik éheznek. Hogy elvonják a figyelmet erről a rémtettről, később azt állították a németek és nem a szovjetek voltak azok, akik megöltek hat millió embert. ...
A kommunista párt, a parasztok és a munkások pártja, kiirtotta a parasztokat és rabszolgává tette a munkásokat. Sok zsarnoki rendszer a kisparasztot találta legnagyobb akadályának. A francia Terror Uralom nem az arisztokraták ellen irányult, kik közüll sokan rokonszenveztek azzal, hanem kisparasztok ellen, akik nem voltak hajlandók gabonájukat átadni a forradalmi tribunusoknak az értéktelen nyugtákért. (Az elkobzott földekre alapozott váltó, a forradalom fizetőeszközeként, assignatus) Az Egyesült Államokban az alapítványok ma hasonló háborút folytatnak az amerikai farmer kiirtására. A hagyományos formula, föld és munka átalakult, mert a farmernak szüksége van vásárlóerőre, hogy a szükséges ipari termékeket megvehesse. Tőke szükséglete miatt a farmer különösen ki van téve a Világ Rend kamatláb manipulációinak, amely tönkreteszi. Ugyanúgy mint a 30-as évek elején a Szovjetunióban, amikor Sztálin kötelezte a kulákokat, hogy adják fel kis földterületeiket és dolgozzanak a termelő szövetkezetekben, az amerikai kis farmerok hasonló jellegű végnek néznek elébe arra kényszerítve, hogy feladják földjüket és a nagy mezőgazdasági szovjetekben, avagy trösztökben alkalmazottá legyenek. ...
Ortega a huszadik század legelképesztőbb jelenségéről, az élősdiségről mondott véleményt, amely a Világ Renden keresztül jöhetett létre. Az 1815-ös Bécsi Kongresszus volt az, ahol a patkányokat kiengedték a zsákból, nem is meglepő, hogy a bécsi közgazdasági iskola az alapvető eszközzé vált, melyen keresztül a Világ Rend politikai és pénzügyi hatalmát fenntartja. A Napóleon legyőzése után felemelkedő oligarchia mely egyetlen nemzethez vagy életfilozófiához sem tartozott azért szerezhette meg a hatalmat, mert tudta hogyan győzze le ellenfeleit : Európa republikánusait és individualistáit. Ugyanakkor, az emberiség javáért küzdőknek fogalmuk sem volt, hogyan harcoljanak a jól álcázott ellenséggel szemben vagy hogyan azonosítsák azt, mert az oligarchia tagjai az emberi fejlődés visszamaradottjai voltak, kik képtelenek bármely társadalom alkotó tagjává válni és csak a közösségre tapadva, élősködve tudják létüket fenntartani. Hihetetlen, de mint jelt értelmezték e feltűnő különbséget, miszerint ők lettek kiválasztva az emberiség uralására. Kezdetben nem több mint ártalmatlan ábránd, ez az önámítás a felsőbbrendűség bizonyítékává alakult át. Biológiai egyediségük élősdi életmódjuk fő előnyükké vált céljaik elérésében. Kidolgoztak módszereket, melyek segítségével a világ bármely részén azonnal felismerik egymást. Eldöntötték, hogy mint jól képzett, elszánt falanxok, együtt cselekszenek mit sem sejtő áldozataikkal szemben. Teljes mértékben felhasználták el nem kötelezettségi és állampolgári hűtlenségi elveiket, mi valójában nem volt más, mint el nem múló gyűlölet és utálat a jelenlétüket megtűrő nemzetekkel, fajokkal és vallásokkal szemben. A minden más csoportot irányító hűség és erkölcsi kötelesség alóli szabadság taktikai előnyükké vált azokkal szemben, kiknek rabszolgává tételét, vagy elpusztítását tervezték.
Az összeesküvők tudták, egyetlen nép sem fogja sokáig eltűrni parazita életmódjukat. Fel kellett tehát állítaniuk egy programot, ami által hatástalaníthatnak és legyőzhetnek minden kormányt, felekezetet és csoporthűséget és utána új világrendjükkel helyettesíthetik őket, mely majd bármiféle elkorcsosulás engedélyez, feltéve, hogy a befogadó nép hajlandó eltűrni az élősdi jelenlétét. A régi erkölcs kötelességre és állampolgári felelősségre volt alapozva, hogy az egyén tartsa el családját és támogassa nemzetét. Az új moralitás a felszabadítás teológia, elsöpörte az állampolgár minden kötelességét. Most már csak egyetlen kötelesség volt : engedelmeskedni a Világrendnek. Az új erkölcs az embert állattá tette, mert erre volt szükség a Világrend parazita életmódjának fenntartásához.
A társadalom helyébe a társadalom látszata lépett. Ezentúl csak egy bűn volt szigorúan büntetve: a Világrenddel szembeni, bárminemű ellenállás. Gyilkosság, nemi erőszak, természetellenes nemi élet, gyújtogatás, rablás, vérfertőzés, iszákosság, kábítószeresség mind megbocsájtható, mint kisebb eltévelyedés, amennyiben a Világrend zavartalanul létezhet. Egy korábbi bűn, a hazaárulás, teljesen megszűnt, mert nem kellett többé hazafias hűség.
Ezen új "türelem" ellenére ami már önmagában is forradalom volt minden nép vele született erkölcsi szabályai ellen sok polgár továbbra is ellenállt a világrend rabszolgásításának. Az oligarchia éhínségeket, zavargásokat, forradalmakat, háborúkat idézett elő a bajkeverők eltüntetésére, de egy egyetemesebb zabolára volt szükség. Ezt a kábítószerekben találták meg. ... A uszadik században az alapítványok elkezdték Amerika és Európa lakosságát szerekkel kábítani -- az utolsólépés a Világ Rend trónra ültetésében. ...
Az elmúlt ezer év minden összeesküvői társaságának a parazitizmus hegemóniája volt egyetlen célja. Bharati Dharma azt tartja, a világ egy rend avagy cosmos kozmosz és nem káosz és nem csak úgy össze lett dobva. Az élősdiség egzisztencialista filozófiája az állítja, az ember csak úgy, minden terv vagy program nélkül, belepottyant a világba. Ez a parazita felfogása, aki csak egyetlen küldetést lát maga előtt, gazdát találni vagy elpusztulni.
Az élősdi tagadja, hogy a világegyetemnek rendje van és így nyugodtan felállíthatja saját világrendjét, aminek semmiféle szerves kapcsolata nincs a világegyetemmel. A parazita uralma kizárólag a gazdán való helyzetének fenntartását szolgálja. A gazda az élősdi mindensége. Azon túl nem ismer és nem is akar ismerni semmit. Geoffrey LaPage írja a Parasitic Animals-ban : A paraziták egyes fajtái az emberiség és civilizációja, legnagyobb ellenségei közé tartoznak. LaPage leírja az élet egyik alaptörvényét, miszerint az élősdi mindig kisebb és gyengébb mint a gazda és mindig álcázza magát és céljait, hogy parazita küldetését véghaz vehesse.
LaPage megjegyzi, hogy a parazita biológiai változást okozhat és bemutat bizonyos fajtákat, melyek a gazda szaporító mirigyeiben elváltozásokat okoznak. Ma ugyanezt látjuk, amikor az élősdi uralom, a fiatal nemzedékek nem nélküliségre és természetellenes nemiéletre való áttérítésével, a gazda szaporítórendszerének megváltoztatását keresi hogy hatástalaníthassa a férfi és a nő megkülönböztető nemi jellemzőit. Ez, a parazita általi kasztráció klasszikus példája.
A természetes vilárendet, ami a mindenség megváltoztathatalan törvényeire volt alapozva, Földön egy időre a parazita természetellenes rendje váltotta fel. ... A parazita rend kifejlesztette a Freudi psychologiát, hogy a gazda, élősdi lerázására tett, nem szűnő próbálkozásait hatástalanítsa. A parazita kivetésére tett bármely lépést reakciósként ítélnek el. Mint agresszió, ellenségessé és elidegenedés határozzák meg ezeket, és törvény ellenesnek nyilvánították.
... A természet egy másik törvénye, hogy . A civilizáció hanyatlásának és bukásának nevezzük ezt a folyamatot.
LaPage megállapítja, hogy a parazita nem külön faj, hanem olyan, ami különleges életformát, élősködést, vett fel. A vírusok jellegzetes paraziták. A szifilisz vírus együttesét kongresszusnak nevezik.
1960-ban a könyvtár, most már mint Hoover Intézmény Háborúról, Forradalomról és Békéről, Wesley Glenn Campbell vezetése alatt állt, mai napig is ő vezeti. Campbell Ontarióban született, 1946-ban szerzett diplomát a Harvardon, 1948-ban doktorátust és öt évig ott tanított a Gazdasági Tanszéken. A Kerskedelmi Kamara közgazdásza volt 1951 és 1954 között, az Amerikai Vállalkozási Intézményé 1954 és 1960 között, amikor a Hoover Intézmény vezetője lett. Ő az igazgatója a Hoover Belga-Amerikai Oktatási Alapítványának és a roppant titkos Mont Pelerin Társaságnak, mely nem hoz nyilvániosságra közleményt találkozóiról.
A Hoover Intézmény jelenlegi csillaga Milton Friedman, akinek a javára írják Csíle, Izrael, USA és mindazon államok gazdasági katasztrófáját, melyek bevezették "monetarista" elképzeléseit. Friedman "monetarizmusa" nem más mint a régi jó bankár svindli, kamatozó adósság-pénz végtelen teremtése, mely állandóan emelkedő adót tesz szükségessé csupán a kamatok fizetésére. ...... Ő és jobbkeze, Murray Rothbard, befolyásolnak egy "nagy pénz" "konzervativ" csoportok szorosan összekapcsolódó hálózatát, melybe beletartozik a Heritage Foundation, a Mont Pelerin Társaság, Cato Intézmény, Ludwig von Mises Institute és az American Enterprise Institute, mely bankett összejöveteleket tart, mindig látható eredmény nélkül. Tanítójuk a néhai Ludwig von Mises Ausztriában született, az "Osztrák Közgazdasági Iskola" alapítója, aki 1946-tól haláláig a New York Egyetemen tanított. Az Intézményt ma özvegye, Margit Herzfeld vezeti, akinek Reagen elnök egy férje tiszteletére adott vacsora alkalmával ezeket mondta : "Nem is tudja milyen gyakran forgatom férje könyveit mielőtt döntéseket hozok." Még a mai napig sem tudja.
16 éves korában Arthur Burns pártfogásába vette Milton Friedmant. Közgazdasági alapgondolataik a "Bécsi Iskolából" indúltak ki, melyet Karl Menger és Eugen von Bauwerk alapított. Menger volt von Hayek, Eric Voegelin és Fritz Machluys tanítója. Ebben az időben Bécset a Rothschild Ház befolyásolta, mely az 1815-ös Bécsi Kongresszus óta kezében tartotta a nemzet adósságát. A Rothschildoké voltak a tyroli ezüstbányák és a vasút. Erzsébet császárnő legközelebbi barátnője volt Julie de Rothschild báró, Albert, a Ház osztrák ága fejének tetvére. Richard Coudenhove-Kalergi gróf, aki a Pan Europai Uniót alapította, Wagner után kapta nevét, akinek tanítványa volt Gustav Mahler. Mahler tanulmányait Albert de Rothschild báró fizette. Coudenhove-Kalergi apja szoros barátságban állt Herzl Tivadarral a cionizmus alapítójával. Kalergi így ír emlékirataiban, "1924 elején üzenetet kaptunk Louis de Rothschild bárótól; egyik barátja, Max Warburg Hamburgból, olvasta könyvemet és meg akart ismerkedni velünk. Nagy meglepetésemre Warburg spontán felajánlott 60.000 arany márkát nekünk, hogy a mozgalmat átsegítse az első éveken. ... Max Warburg, aki a legkiemelkedőbb és legértelmesebb ember volt akivel valaha is találkoztam, elvi kérdést csinált e mozgalmak finanszirozásából. Egész életében őszintén érdeklődött a Pan-Európa iránt. Max Warburg úgy szervezte 1925-ös amerikai útját, hogy bemutathasson Paul Warburgnak és Bernard Baruchnak."
A Friedman-Burns hálózat sarokköve a Mont Pelerin Society, közgazdászok egy titokzatos csoportja, mely két évenként találkozik, de nem bocsájt ki megállapítást vagy javaslatot. Ezen állítólagosan konzervativ pénzgazdászok először a svájci Mont Pelerinben jöttek össze 1947-ben, hogy ellenezzék a balos állampárti közgazdászokat, kik ötven évig befolyásolták az ágat. Vezetőjük Frederick von Hayek volt...... Ő Ludwig von Mises követője volt, aki Henry Hazlitt, a Mont Pelerin egy másik alapótójának tanára is volt. Hazlitt a Newsweek 1961. szeptember 25-i számában beszámolt az alapító ülésről a jelenlevők között felsorolván Jacques Rueff-et Franciaország gazdasági igazgatóját, Pedro Beltrant, Peru elnökét, Luigi Einaudi szenátort, 1901 és 1935 közötti turini közgazdasági professzort, az olasz nemzeti bank 1945 és 1948 közötti kormányzóját, aki 1948 és 1955 között Olaszország elnöke volt; Dr. Ludwig Erhard-ot, Németország gazdasági miniszterét, a Világbank elnökét; Wilhelm Roepkét, Erhard gazdasági tanácsadóját; Trygve Hoff-ot Norvégiából; Müller-Armack-ot és William Rappard-ot Németországból; Ludwig von Misest, Frank Knight-ot, Milton Friedmant és Henry Hazlitt-ot.
1962-ben a Mont Pelerin Társaság a belgiumi Knokke-ben találkozott bejelentvén, hogy a társaság nem tesz formális lépést, nem hoz határozatot és nem keresi a nyilvánosságot. 1970-ben a társaság Münchenben jött össze, ahol Milton Friedmant elnökké választották. Jelen volt Wesley Campbell és Martin Anderson a Hoover Intézménytől. 1974-ben a társaság 300 tagja Brüsszelben gyűlt össze, ahol Milton Friedman és védence Murray Rothbard tartott előadást. Rothbard-ot a Cato Intézet támogatta. .......
1980-ban a Mont Pelerin Társaság a Hoover Intézetben találkozott, ahol 600 tag és meghívott jött össze. Ralph Harris meghívott előadó volt. Mint Margaret Thecher közgazdasági irányítója 1979-ben a Nagy Kereszt Bárója címet kapta. Max Thurn gróf a társaság örökös titkára szintén beszédet mondott a találkozón. .....
A Szervezeti Enciklopédiában a következők találhatók a Mont Pelerin Társaságról : Edwin Feulner pénztáros Box 7031, Alexandria, Va; Dr. Max Thurn titkár Elizabethstrasse 4, Vienna. Feulner a Heritage Foundation elnöke, 1969 és 70 között a védelmiminiszter bizalmas tanácsadójaként szolgált; 1940 és 44 között Phil Crane adminisztrációs aszisztense; 1965 és 67 között a Hoover Intézet közkapcsolati munkatársa; 1979 óta a londoni Európai Stratégiai és Védelmi Tanulmányok Intézetének elnöke.
A Kalergi gróf által alapított és a Rothschildok és Warburgok által finanszírozott Pan-Európai Unió célja az Európa fölötti oligarchikus ellenőrzés visszaállótása volt. E cél eléréséhez szükséges volt, hogy erejétől megfosszák és legyőzzék az erős republikánus áramlatokat, melyek a 14. századi renaissanceból indúltak ki, mely az emberi szellemre és a szabadságra helyezvén a hangsúlyt, az emberiség történelmének legnagyobb kulturális kibontakozását hozta létre. Ez az individualizmus azonnal nacionalizmusban fejeződött ki; republikánus szelleme az emberek élete fölötti örökletes és kötelező ellenőrzés és diktatúra megszüntetésének volt szentelve, legszebb kifejezését az Egyesült Államok alkotmányában érvén el, ami egy felkelés eredménye volt.