Egy hétbe tellett mire ideért 23.-i és 24.-i megtiszteltetése.  Én azonnal postára adtam Kendnek Miller százados okmányait, de úgy tudom, a posta mester a (posta)hivatalba érkezésük előtt zárolván (a százados) postáját, nem nyitotta meg és engedett utat nekik.  Az egybeömlesztő mód, ahogy a Kongresszusi Bizottság méltóztatott könyvtáramat átvenni, megakadályozott benne, hogy megtartsam törvényhozásunk jegyzőkönyveinek és okmányainak gyűjteményét, s talán testületeink hasznára lenne ha tudnák milyen okmányaim és jegyzőkönyveim voltak és most hol férhetnek hozzájuk.  Következésképpen csatoltam a katalógusom egy másolatát, amit kérem, hogy helyezzen el a tanácsi hivatalban, közhasználatra.  A tizen-nyolcadik és huszon-negyedik fejezetben találják ami őket érdekli.  A katalógus szerkesztése jelentősen megsérült a kiadás alatt, mert, bár megtartották a fejezet felosztásokat, a fejezeteken belül betűrendi sorba szedték a könyvekek, mintsem az időrendi és elemzési rendbe, ahogy én összeállítottam őket.  Egyes fejezetek kezdetén láthat vázlatokat, hogy mi volt az elgondolásom.

A hajózható vizek akadályoztatásáról szóló törvényjavaslat, a felvetett módosítási javaslatokkal együtt, nekem helyénvalónak tűnik.  Úgy gondolom az állam fenntarthatja magának a jogot, hogy a vizeket hajóútnak nyilvánítsa, és ahol a magán földbirtokos akadályozza ezt, kényszerítse az akadály eltávolításásra, és arra, hogy olyan állapotban hagyja a vizet ahogy azt a természet kialakította.  Én ezt igaz alapelvnek tartom, és ehhez Green ezredes módosítási javaslatai hozzá illenek.  Saját esetemben csak azt kérném, hogy a törvényhozás ne vegye el tőlem amit én építettem.  Kész vagyok bárhol, és bármely előírt időben, átvágni gátamat, hogy az akadályt — ha annak tartják — elmozdítsam az útból, és engedjem az érdekelteket, hogy a terület természetes adottságaival a legtöbbet kezdjék.  De remélem, hogy soha nem veszik el tőlem a csatornát, amit a saját földemen keresztül építtettem, húsz ezer dollárért, és ami egyáltalán nem akadály a folyó hajózásának útjában.  A fentebbi folyóparti tuladonosoknak (és nincsenek többen mint tizen-kettő vagy húsz) megengedtem, hogy ingyen használják, és nem áll szándékomban ezt az engedélyt visszavonni, ha csak tevékenységük malmaim működésébe nem ütközik, aminek van némi valószínűsége.

Amint mondja, doctor Smith kérdezteti, hogy a kormányzási elvekről melyik a legjobb alapvető könyv.  Egyik sem ér fel Montesquieu Review-jával, amit néhány éve Philadelphiában kiadtak.  Meg van az az előnye is, hogy a gazdaság-politikai elvekben is ugyancsak helytálló és kiigazító — és mindez csupán nyolc kötetben.  Chipman és Priestly Principles of Government-je és a Federalists sok tekintetben kiválóak, de alapelvek tekintetében nem hasonlíthatóak a Review-hoz.  Nincs kifogásom Mr. Carrhoz írt levelem közzétételéhez, ha ez előmozdítja a tudomány érdekeit, bár nem a közzététel szándékával íródott.

24.-i (1816. január) levelemben leírtam Kendnek mire alapozom a Kollegium törvény két cikkelye elleni kifogásomat.  Kend legutolsó levele új fényt vet ezek egyikére, hogy a járási iskolák beindulása valószínűleg népszerűtlenné teszi ezt a törvényt az országban.  Csak is tapintatlan és durva eljárás okozhatja ezt.  Elképzelésem szerint a végrahajtás eképpen lehetne :  ipso facto nyilvánítsák a megyét járásokra felosztottnak, egyelőre a milicia kapitányságok határai mentén.  Előzetesen felkérvén a kapitányt, hogy hívjon össze teljes összeállást, valaki menjen el és ismertesse az egység tagjai előtt a törvény célját, bocsájtsa szavazásukra, hogy alapítsanak-e iskolát vagy sem, és hol legyen a legközpontibb és legalkalmasabb hely erre;  szervezze meg, hogy összejöjjenek és építsenek iskola épületet;  vegye számba az iskolás korú gyerekeket és azokat akik meg tudják fizetni a tandíjat.  Valószínű, hogy a fizetőképesek el tudnának tartani egy közös tanítót, míg a fizetésképtelenek ingyen oktatást kapnának.  Ha hiány lenne, a megyétől csak oly kis támogatásra lenne szükség, hogy senki sem panaszkodna — különösen, hogy az egész megye részesülhetne, ha szükséges, ugyanabból a forrásból.  Ha a kapitányság úgy dönt, szavazással, hogy nekik nem kell iskola, akkor ne legyen iskolájuk.  A felsoroltak előnye lenne, hogy a megyei választású tanácsnok kötelességévé válna, hogy tevékenyen részt vegyen az iskoláztatatás szorgalmazásában.  Ha azonban az a szándék, hogy az Állami kormány vegye kezébe ezt a feladatot és biztosítson iskolát minden megyében, akkor töröljék ki a törvényből ezt a kitételt.  Azt soha nem akarnám, hogy a megye rosszabb helyzetbe kerüljön mint az Állam többi része.  De ha úgy gondolják, hogy ezeket az elemi iskolákat jobban igazgatja majd a kormányzó és a tanács, az irodalmi alap, vagy a kormány bármely más általános hivatala, mint a szülők minden egyes járásban, akkor olyasmit feltételeznek ami minden tapasztalatnak ellent mond.  Próbáljuk meg ezen alapelvet egy lépéssel tovább vinni, és úgy módosítsuk a törvényt, hogy a kormányzó és a tanács igazgatásába kerüljön minden farm, minden malom és szatócs üzlet.  Nem, Uram, a jó és biztonságos kormányhoz nem az vezet, ha mindent egy valakire bízunk, hanem ha felosztjuk a kormányzást sokak között — mindenkihez azt a hivatalt utalván amihez tehetsége van.  Bízzuk az országos kormányra a nemzet védelmét és külföldi és szövetségi kapcsolatait;  az Állami kormányokra a polgári jogot, a törvényeket, a rendőrséget és az Államot általánosan érintő dolgok igazgatását;  a megyékre a megyéket érintő dolgokat, és minden egyes járásra a járást közvetlenül érintő ügyek intézését.  Akkor lesz minden a legjobban igazgatva, ha a nagy országostól, összes alárendeltségein keresztül, elválasztjuk és tovább felosztjuk e köztársaságokat, mígnem minden ember farmjának igazgatása a saját kezébe kerül — kinek-kinek kezébe adván amire saját szemével felügyelhet.  Mi tette tönkre az ember jogait és szabadságát minden valaha is létező kormányban ?  Minden gondoskodás és hatalom egy testületbe való általánosítása és központosítása;  legyenek azok oroszországi vagy franciaországi kényúrak, vagy velencei arisztokraták.  És mindenképpen azt tartom, hogy ha a Mindenható nem azt rendelte, hogy az ember soha ne legyen szabad (és istenkáromlás ilyesmit hinni), akkor ennek titka abban találtatik, hogy az embert tesszük a rávonatkozó fennhatóságok letéteményesévé -- már amennyire el tudja látni őket --, és mesterséges eljárással csakis azt utaljuk magasabb és magasabb hivatalnokok rendjéhez amit nem tud ellátni, fordított arányban egyre kisebb és kisebb hatalmat ruházván a mindinkább kiskirályivá váló megbizottakra.  A járások elemi köztársaságai, a megye köztársaságok, az Állam köztársaságok, és a Szövetségi köztársaság, a fennhatóság lépcsőzetét alkotnák, mindegyikük a törvényre alapozódván, az oda utalt hatalom részét tartván kezében, és a kormányzat tényleges alapvető kiegyensúlyozásának és ellenőrzésének rendszerét képezvén.  Ahol minden ember részesül járás-köztársaságának irányításából, vagy a felsőbbek valamelyikéből, és érzi, hogy a kormány dolgainak részese — nem csak évente egyszer a választáskor, hanem minden nap —, amikor az Államban egy olyan ember sem lesz aki ne lenne kisebb vagy nagyobb tanácsai valamelyikének tagja, szívét is hamarabb kitépeti mintsem, hogy hagyja, hogy hatalmát elragadja tőle valami Cézár vagy Bonaparte.  Milyen erősen kitapintható volt e szervezésnek erőnye az embargó* esetében ?  Éreztem amint az új angliai községek a lábam alatt megingatják a kormány alapjait.  Az ottani Államokban egy olyan ember sem volt aki ne lendült volna teljes erejével cselekvésre;  és, bár az összes többi Állam köztudottam a lépés mellett volt, szervezettsége képessé tette ezen önző kisebbséget az egész Szövetség felülbírálatára.  Mit tehettek volna a déli, nyugati és belső megyék ?  Ha megye-gyűlést hívnak össze, a bírósági épületek körülött lézengő részegesek mentek volna el, mert a távolság miatt a rendes és szorgalmas emberek általában nem tudtak volna megjelenni.  A ténylegesen összegyűltek jelleme adta volna meg a gyűlés közvélemény szemében bíró súlyát.  Mint Cato, aki minden beszédét azzal fejezte be, hogy "Carthago delenta est", én is azzal a végzéssel zárom vélekedéseimet, hogy „a megyéket járásokra kell osztani".  Tegyük ezt először csak egy céllal, és utána majd meglátjuk mi minden másra is azok a legjobb eszközök.

Isten megáldja Kendet, és a mi vezetőinket, adjon nekik bölcsességet — merthogy biztos vagyok benne, a szándékuk meg van —, hogy körül bástyázzanak benünket az egy kormányba korcsosulással szemben, és a kormány hatalmának egy kézbe (néhányba, magas-születésűekébe, vagy többe) való központosulásával szemben.

* Az 1807-es (december 22) Embargo Törvény, az angol, semleges hajózást korlátozó rendelkezésre, és Napóleon kontinentális rendszerére válasz képpen.