None Dare call it Conspiracy

ÖTÖDIK FEJEZET
AZ INTÉZMÉNY INTÉZMÉNYESITÉSE

A bennfentesek I. világháborút szító, színfalak mögötti tevékenységének elsőszámú célja az volt, hogy utóhatásként világkormányt állíthassanak fel.  Ha országos monopóliumot akarunk, az ország kormányát kell hatalmunkban tartanunk, ha világmonopóliumot akarunk, akkor világkormányt kell kezünkben tartanunk.

Woodrow Wilson és árnyéka, Mandel House, a Népszövetség alakjában létrehozandó világkormány reményével utazott Európába, az 1918 november 11-i fegyverszünet után.  Azonban a tárgyalásokon kiderült, hogy mindkét fél egyformán bűnös volt a háború kirobbantásában és hamar megkopott a nemes indíttatás fénye, és Wilson "14 pontjának" ragyogása.  Az amerikai utca népe kezdett felocsudni és ellenszenv és kiábrándultság lett úrrá a közhangulaton.

Az amerikaiak semmi esetre sem akartak a kétkulacsos európaiak világkormányához csatlakozni, kiknek a titkos szerződésekbe rejtett különleges megállapodás volt a szakterületük.  A díszvendég úgymond kisétált, mielőtt felszolgálhatták volna a mérgezett vacsorát.  Amerika nélkül pedig nem lehetett világkormány.

A kialakult közhangulat miatt a szenátus nem fogadhatta el a szerződést ami ilyen internacionalista elkötelezettségekkel terhelte volna meg az országot.

Philip Dru :  Administrator című 1912-ben megjelent könyvében, House politikai elgondolásait fektette le.  Felvázolt egy némileg képzeletbeli tervet, ami Karl Marx álma nyomán, szocialistává tenné Amerikát.  Bemutatott egy összeesküvést, amely olyan elnököket juttat hatalomra, akik elfedték valós véleményüket és szándékaikat.  House leírja, hogy az összeesküvőknek be kell férkőzniük az elnökjelölő szavazásokra és biztosítaniuk kell, hogy csak olyan személyt jelöljenek, akinek nézetei az övékkel azonosak.  A választásoknak szemfényvesztő színjátékká kell válniuk.  Az elképzelés szerint a demokrata és a köztársaság pártot is a világkormány előmozdításának eszközeként kell felhasználni.

1919-ben House Párizsba utazott, hogy az angol titkostársaság, a Kerekasztal, tagjaival tanácskozzon olyan szervezet létrehozásáról, aminek az lenne a feladata, hogy meggyőzze Amerika, Anglia és Nyugat-Európa polgárait a világkormány kiválóságáról.  A mézes madzag természetesen a béke lenne.

A Kerekasztal társaság az arany és gyémánt mágnás Cecil Rhodestól ered, aki egész életében egy új világrendről ábrándozott.

Rhodes életrajzírója, Sara Millin, nyíltan kimondta :  „A világ kormányzása volt Rhodes vágya.”  Quigley megjegyzi :

„Az 1890-es évek közepén Rhodes legalább évi egy millió fontot keresett, de olyan bőkezűen költött titokzatos terveire, hogy bankszámláját rendszeresen kimerítette.”

Az Amerikai Rhodes Ösztöndíjak című könyvében Frank Aydelotte bemutatja Cecil Rhodes végrendeleteit, melyek világosan mutatják, hogy világkormányt célzó összeesküvés elkötelezettje volt :

„Cecil Rhodes 24 és 46 éves kora közötti, hét végrendelete (48 éves korában halt meg) egyfajta szellemi önéletrajzot alkot.  A legismertebb az első, a Titkostársaság hagyaték, és az utolsó, ami a Rhodes Ösztöndíjat alapította.  Első végrendeletében Rhodes határozottan kifejti célját :  »A britt hatalom egész világ fölötti kiterjesztése és olyan óriási erő létrehozása, ami lehetetlenné tesz minden háborút és előbbre viszi az emberiség érdekeit.«

A Hit Megvallása című végrendelet hosszasan fejtegeti ezeket az elgondolásokat.  A Jezsuita Rendet javasolja a titkostársaság mintájaként, de megemlíti a szabadkőműveseket is.”

Megjegyzendő, hogy Adam Weishaupt, a bajorországi szörnyeteg volt az efféle titkos szervezetek szellemi attya.  Weishaupt 1776 május elsején alapította a Felvilágosodás (Illuminati) Rendet, melynek közismertek a francia forradalomban véghezvitt szörnyűségei.  E borzalmak szolgáltak a későbbi kommunista forradalmak mintájaként.  Weishaupt szintén a jezsuiták felépítési rendjét vette alapul, csak átírta kőművesi nyelvezetre.

Aydelotte folytatja :  „1888-ban Rhodes elkészítette harmadik végrendeletét.  Ebben mindent Lord Rothschildra, bankárjára, hagyott.  Mellékelt hozzá egy levelet is, ami »a megbeszéltek írott anyagát« tartalmazta.  Ez nyilvánvalóan az első hagyatékra és a Hit Megvallására vonatkozott.”

Nyilván jobb megfontolásból, Lord Rothschild később visszahúzódott a mesterkedés első vonalából.  Quigley professzor elmondja, hogy Lord Rosebury váltotta fel apósát, Lord Rothschildot, és ő lett Rhodes utolsó végrendeletének megbízottja.

A titkostársaság összeesküvési körökön belüli körök rendszerével jött létre.  Quigley professzor felvilágosít bennünket, hogy a legbelső mag 1891 márciusában alakult — Rhodes pénzével.  A szervezetet a Rothschild vonalat követő Lord (Alfred) Milner irányította.  A Kerekasztal a színfalak mögüll befolyásolta az angol kormány külpolitikáját és I. világháború alatti magatartását.  Quigley írja :

„Az 1914-es háború után világossá vált, hogy a szervezetet nagy mértékben ki kell bővíteni.  E feladat megintcsak Lionel Curtisre hárult.  Ő volt az, aki Angliában és a tartományokban megszervezte a Kerekasztal csoportok fedőszerveit.  A Nemzetközi Ügyek Királyi Intézete nevű fedőszerv magját minden körzetben a már meglévő, földalatti Kerekasztal csoport képezte.  New Yorkban a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa volt e csoport neve és a kis létszámú Kerekasztal társasággal együttműködő J.P. Morgan és Társai fedőszerve volt.  Az amerikai szervezők között Morgan szakértői voltak túlsúlyban.  E szakértők résztvettek a párizsi béketárgyaláson és ott találkoztak a Milner csoport angliai szakértőivel.  Párizsban született a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetének és a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának terve.”

Joseph Kraft (KKT) a Harper's 1958 júliusi számában tudtunkra adta, hogy Mandel House volt a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa hivatalos megalapításának fő mozgató rugója.  House-t e munkájában olyan emberek támogatták mint Walter Lippman, John Foster Dulles, Christian Herter.  House látta vendégül az angol és amerikai Kerekasztal csoportok képviselőit a párizsi Majestic szállodában, 1919 május 19-én, amikor a KKT megalapításáról szóló elhatározás született.

Bár Quigley a Morgan csoport fontosságát hangsúlyozza a Külügyi Kapcsolatok Tanácsának megalapításában, a szervezet saját okmányai és House emlékiratai felfedik az "ezredes" szerepét :  mint az alapítás bábája.

A KKT 25 éves jelentése így írt a párizsi alapításról :  „Az 1919-ben, Párizsban megalapított Nemzetközi Ügyek Intézetének eredetileg két ága volt.  Egy amerikai és egy angliai.”

A terv később megváltozott és látszólagos önállóság végett a Külügyi Kapcsolatok Tanácsára és a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetére bontották a szervezetet.  Azonban ez mit sem változtatott azon, hogy mindkét szervezet csupán a Kerekasztal csoport egyik ága volt.

Quigley elmondja, hogy az I. világháború utáni legfontosabb amerikai bankházak (Rockefeller, Kuhn, Loeb, Dillon Read, Brown Brother Harriman) mindegyike képviselve volt a KKT-ben.  Paul Warburg mellett olyan nemzetközi bankárok voltak a KKT tagjai mint Jacob Schiff, Averell Harriman, Frank Vanderlip, Nelson Aldrich, Bernard Baruch.  Ezek az emberek nem azért hozták létre a KKT-t, mert nem tudtak jobbat kezdeni idejükkel és pénzükkel, hanem mert céljaik előmozdítására kívánták felhasználni.

A KKT mint az "Intézmény," a "láthatatlan kormány" és "Rockefeller külügyi iroda" vált ismertté.  E fél-titkos szervezet kétségtelenül Amerika legbefolyásosabb csoportja.

Gary Allen :  Kissinger
III. FEJEZET
KISSINGER ÉS AZ ÁRNYÉKKORMÁNY

Joseph Harsch írja :  „Kissinger a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa körül forgó külpolitikai csoportban nőtt fel.  Itt ismerkedett meg az úgynevezett "Keleti Intézmény" a pénz és az ipar legfőbb személyiségeivel, kik e csoport magját alkotják.”  Harsch úr nyilván tudta miről beszél, hiszen ő is e társaság tagja volt.

Kissinger oly sokat köszönhet a KKT-nek, hogy a szervezet egy visszavonuló tisztségviselőjének tiszteletére adott vacsorán kijelentette :  „Önök találtak fel engem”.

Fontos-e, hogy a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa találta fel Henry K-t ?  Igen, ha meg akarjuk érteni hogyan is működik voltaképpen az amerikai kormány végrehajtó osztálya.  A David Rockefeller és szárnysegédei irányítása alatt álló KKT az Egyesült Államok "árnyékkormánya".  A kormányok jönnek és mennek, de a kulcsfontosságú hivatalokba mindig KKT-tagok kerülnek.

A new yorki központú szervezet a pénzügyi és tudományos élet, a politika, a kereskedelem, az alapítványok és a tömegtájékoztatás intézményi bennfenteseinek körül-belül 1600 fős elitjéből tevődik össze.  A tagok legtöbbje közismert, de nagyon kevés amerikai tud a szervezet létéről.  És még ennél is kevesebben ismerik céljait.  Mindez annak ellenére, hogy a hírközlés nagykutyái mind a KKT tagjai.  Létezésének első ötven éve alatt a sajtó hallgatott róla, csupán a Harper's (a Christian Science Monitor fő folyóirata) írt róla egy cikket, a New York Times pedig egyszer megemlítette egy bejelentésben.  Ekkora névtelenség aligha lehet véletlen.  Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a New York Times, a Washington Post, a Los Angeles Times, a Knight lapok, az NBC, CBS, ABC, Life, Fortune, Business Week, U.S. News and World Report felső vezetői mind a KKT tagjai.

Egy maroknyi értékőrző már több éve a szervezet tevékenységének leleplezésén munkálkodik.  Az utóbbi időkig figyelem kívül hagyták ezen, egyre halmozódó erőfeszítéseket.  Négy évvel ezelőtt azonban nyilvánvalóvá vált, hogy George Vallace választási kérdéssé kívánja tenni a tanács ügyét.  Ezt bizonyára előrelátván, a New York Times és a New York magazin egy-egy cikket jelentetett meg a KKT-ról.  A terv az volt, hogy elismerik, a KKT évekig az Egyesült Államok titkos és önjelölt kormányaként működött, de fenntartják, hogy később önként visszahúzódott a háttérbe.  A Times hitegetésével ellentétben, a KKT (az amerikai politikát irányító Kissingerrel) épp ekkor jutott hatalma csúcsára.  John Franklin Campbell így fogalmazott a New York 1971 szeptember 20-i számában :

„Gyakorlatilag az utóbbi hat elnök (Roosevelttől Nixonig) külpolitikai irányvonalára hatással lévő minden jogász, bankár, professzor, tábornok, újságíró és hivatalnok töltött bizonyos időt a Harold Pratt Házban.  Ez egy palota a Park avenue-n a 68. utca sarkán.  26 évvel ezelőtt Pratt úr özvegye (egy Standard Oil örökös) adományozta a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa Kft-nek.

Ha valaki a Pratt Házba léphet (vagy vitetheti magát) az általában azt jelenti, hogy az illető egy beruházási bank vagy ügyvédi iroda társa és alkalmanként »bajmegoldó« kormány megbizatásokat kap ;  hisz a külföldnek nyújtandó segélyekben, a NATO-ban és a mindkétpárti külpolitikában ;  az elmúlt 25 évben jószerivel ő irányította az ország ügyeit, és ennek tudatában is van.”

A New York Times magazinjának 1971 november 21-i számában Anthony Lukas szintén elismerte, hogy a tanács bennfentesei voltak felelősek az elmúlt 25 év végzetes külpolitikájáért.  Lukas úr megállapította :

„1945-től a hatvanas évek végéig, tanács tagok voltak az egész Földre kitejedő amerikai tevékenység élvonalában :  az Egyesült Nemzetek san franciscoi szervezési megbeszélésein (John McCloy, Hamilton Fish Armstrong, Joseph Johnson, Thomas Finletter és még sokan mások), mint a világszervezet követei (Edward Stettinius, Henry Cabot Lodge, James Wadsworth és három kivételével az összes többi), Németország megszállásában (Lucius Clay mint katonai kormányzó, McCloy és James Conant mint főbiztos), a NATO-ban (Finletter, Harlan Cleveland, Charles Spofford).

Az elmúlt 30 évben főleg olyan személyek kezében volt az amerikai külpolitika (legtöbbjük tanács tag) akiknek a II. világháború és az azt követő újjáépítés alatt alakult ki világszemlélete.  A tanács segítségével tudtak kapcsolatban maradni a hatalom erőivel.”

A szabadított cikkíró, Joseph Kraft, maga is KKT-tag, a Harper's 1958 júliusi számában megjegyezte, a tanács „volt az alapvető kormányelhatározások melegágya, és rendszeresen magas rangú tisztségviselők toborzóhelyéül szolgált.”  Kraft mellesleg az Államférfiak Iskolája címet adta írásának.  Ezzel elismerte, hogy a tanács tagjai a Washingtonban követendő irányvonalra vonatkozó kiképzést kapnak.

A New York magazinban Campbell beszél a KKT II. világháború alatti és azutáni befolyásáról :

„1939-ben Rockefeller pénzével és Cordel Hull külügyminiszter áldásával, a tanács a háború politikai, gazdasági és hadászati gondjaival foglalkozó tervezőcsoportokat alakított, melyeket 1942-ben, személyi állományuk nagy részével együtt, a külügyminisztérium közvetlen irányítása alá vontak.  Az 1945-ös új nemzetközi intézményekben kiteljesülő tanulmányok legtöbbje (ENSZ, Világbank, Nemzetközi Fizetőeszköz (valuta) Alap) a tanács kutatási erőfeszítéseiként indúlt.”

Amikor a tanács igazgatósági elnöke volt, John McClosky személyes levelet írt a tagokhoz, melyben hangsúlyozta :  „A KKT minden külügyi szervezettől jobban segíti az állam vezető polgárait a nemzetközi gondok megértésében.  Mint az Egyesült Államok külpolitikájának végrehajtásáért felelős kormány tisztviselők, e személyek gyakran felhasználják az így nyert tudásukat.”

A KKT valójában a szövetségi kormány munkaközvetítő irodájaként szolgál, és az mit sem számit, hogy csőcselékuralmi vagy köztársaság párti kormány van-e hatalmon.  A Christian Science Monitor 1961-es jelentése megerősíti ezen következtetést :

„Az amerikai külügyi irányvonal tanulmányozásában és meghatározásában mutatott odaadásuk eredményeként azt láthatjuk, hogy a tanács tagjai folyamatosan a közszolgálatba áramlanak.  A tagok majdnem fele kapott egy vagy más alkalommal kormány hivatalt vagy tanácsadói megbízatást.”

A New York magazinban Anthony Lukas még hozzáfűzi :

„Mindenki tudja, volt diáktársak mennyire tudják egymást segíteni az életben.  Ha valaki a külügyi vonalon akar célt elérni, nincs jobb egylet amihez tartozhatna, mint a tanács.

Amikor Henry Stimson (a csoport egyik szinevirága) védelmi miniszter lett, magával vitte John McCloy-t, akit személyzeti helyettesévé tett.  McCloy elmondta :  »Ha bármikor szükségünk volt valakire, csak fellapoztuk a tanács névsorát és távbeszélőn átszóltunk New Yorkba.«

Az évek során, a McCloy által felhívottak újabb tagokat hívtak fel.  A Kennedy elnök elé terjesztett személyzeti jelöltek névsorán 63 tanácstag szerepelt.”

Az alábbi nevesebb csőcselékuralmiak voltak a KKT ügynökei :  Dean Acheson, Alger Hiss, Adlai Stevenson, John Kennedy, Edward Kennedy, Robert Kennedy, Averell Harriman, George Ball, Henry Fowler, Dean Rusk, Adam Yarmolinsky, Hubert Humphrey, Frank Church, George McGovern, John Lindsey.  A következők voltak a köztársaságiak fronttartói :  Dwight Eisenhower, John Foster Dulles, Thomas Dewey, Jacob Javits, Robert McNamara, Henry Cabot Lodge, Paul Hoffman, John Gardner, a Rockefellerek, Elliot Richardson, Arthur Burns, Richard Nixon.

Félelmetes a KKT irányvonal-meghatározó hatalma, de ennek ellenére a nyilvánosság mit sem tud róla.  1934 és 1976 között, James Byrnes-t kivéve, minden külügyminiszter a tanács tagja volt.  Minden védelmi miniszter és helyettese is tag volt.  Az 1928 és 1972 közötti köztársaság párti elnökjelöltek, egy kivételével, mind a KKT tagjai voltak.  1952 és 1972 között, Lyndon Johnson elnököt kivéve, minden elnökválasztást tanácstag nyert.  Ugyanezen két évtized alatt, a választások felében mindkét jelölt a KKT tagja volt.  Több mint 40 KKT-tag volt a san franciscoi első ENSZ tanácskozás amerikai küldöttségében.  Köztük Alger Hiss, szovjet ügynök.

A Kennedy-Johnson kormányzatban több mint 60 KKT-tag töltött be iránymeghatározó hivatalt.  Nixon a tanács 115 tagját nevezte ki kormányának különböző hivatalaiba.  Ezek között olyan megrögzött baloldaliak is voltak mint Charles Yost, Stanley Resor, Arthur Burnes, Harold Brown, Maxwell Taylor, Lincoln Bloomfield, George Lincoln, Henry Cabot Lodge, Robert Murphy, Dr. Frank Stanton, Richard Pederson, Dr. Paul McCracen, Ellsworth Bunker, Dr. Glen Seaborg, Joseph Sisco, Jacob Beam, Gerald Smith, John McCloy.

George Vallace-től ered a mondás, miszerint az elnöki szinten egy árnyalatnyi különbség sincs a csőcselékuralmi és a köztársasági párt között.  Több megfigyelő megállapította már, hogy bár a két párt különböző csábszöveget használ és a süketet a társadalom különböző rétegeihez intézi, az igen kis eltérést eredményez, hogy voltaképpen ki is nyeri a választást.  Ennek az az oka, hogy amíg a csőcseléki és a köztársasági párt széles tömegei általában nagyon is eltérő nézeteket vallanak a gazdaságról, a politikai irányról és a szövetség működéséről, ahogy a politikai piramison egyre feljebb haladunk, a két párt mindjobban hasonlóvá válik.  A különbség hiányának az az oka, hogy a demokrata és republikánus név mögött nem két világosan megkülönböztethető csoport áll, hanem voltaképpen Rock-demek és Rock-pubok.

A KKT valami 1600 tagjából 120 az ország főbb újságainak és folyóiratainak, rádió és TV hálózatainak, könyvkiadó vállalatainak a tulajdonosa vagy irányítója.  A tanács tudományos világgal való összefonódása felmérhetetlen.  A Schlafly-Ward írópáros megjegyezte :  „A Rockefeller klikkbe tartozik a 82 KKT alapítványi igazgatótanácstag és a 174 KKT tudományos igazgató, akik óriási mértékben befolyásolják a professzori és tanszéki kinevezéseket és hogy mit tanítsanak egyetemeinken.”  Ehhez tartozik még, hogy gyakorlatilag KKT tagok ellenőrzik a főbb alapítványokat, melyek adományait nagyon sokszor a tanácshoz kapcsolódó személyek kapják.  Egyszerűen bámulatbaejtőek a KKT-vel kapcsolatos véletlen egybeesések.

A Központi Hírszerző Ügynökség gyakorlatilag megalapítása óta a KKT ellenőrzése alatt áll.  Bár a szervezetet 1973-ban rövid ideig vezető James Schlesinger nem volt a tanács tagja, de KKT-ember, a "Pentagon Papírokról" híres, Daniel Ellsberg pártfogolta, és kinevezését a KKT fő intézője, Henry Kissinger egyengette.

Dean Acheson, John Foster Dulles, Dean Rusk és Henry Kissinger nemcsakhogy a KKT tagjai voltak, de kormánykinevezésük előtt a Rockefeller-ház alkalmazásában álltak.

A tanács többi tagja nagyrészt a pénzemberek felső köréből kerül ki.  A KKT 1974-es tagságának 90%-a a főbb wall streeti nemzetközi bankházakat képviselte.  Emellet az óriási vállalatok legtöbbjének elnökei és vezérigazgatói még a szervezet tagjai.

E hatalmi elit csúcsán nem más, mint David Rockefeller üldögél.  És ne feledjük, hogy Kissinger szerint e csoport találta fel őt !

Senki sem tagadhatja, hogy "kormányunkat" évek óta KKT-tagok irányítják, nagyonis valós árnyékkormányként.  A kérdés csak az, azonos-e a tagok felfogása és célkitűzése ?

Chester Ward tengernagy volt a KKT első tényleges tagja, aki hajlandó volt a szervezet ellen tanuskodni.  Mint "nagy jövő előtt álló" személy, ajánlatot kapott, hogy legyen a tekintélyes KKT tagja.  Az Intézmény nyilvánvalóan azt feltételezte hogy sok máshoz hasonlóan, Ward tengernagy is enged a belső szentélybe való meghívatás hízelgésének és személyes törekvéseinek körmönfont kihasználásával szépen sorba állíthatja.  A bennfentesek nagyon alábecsülték a tengernagy keménységét és jellemének szilárdságát.  Chester Ward a szervezet hangos ellenzőjévé vált.  A Rockefellerek nem annyira ostobák, hogy kizárják a szervezetből, de többé már nem hívják meg magán ebédekre és eligazítási ülésekre.  A tengernagy megállapítja :

„A KKT befolyásos tagjai többségének célja nem változott a szervezet 1922-es megalapítása óta.  A KKT hivatalos folyóirata, a negyedévenként megjelenő Foreign Affairs (külügyek) 50. évfordulóra megjelent, ünnepi számában Kingman Brewster Jr. írta a vezércikket Visszatekintés Nemzeti Célkitűzésünkre címmel.  Az írásban Brewster nem hátrál meg e célkitűzés meghatározásától :  »Nemzeti mivoltunk megszüntetése kell legyen nemzeti célunk«.  És valóban minden húrt megpengetett a világkormány gondolatának előmozdításáért.  Egy, fiatalságunk megbékítésére szánt, leereszkedő kifejezéssel, az »Először Amerika« jelszó hirdetőitől messzeállóként jellemezte a vietnámtól kiégett nemzedéket.  A KKT szótárában nincs még egy olyan mélyen visszatetszést hordozó kifejezés mint az »Először Amerika«.”

A KKT tagok nem robotok és kisebb kérdésekben különböző véleményt vallanak, de a tengernagy szerint legtöbbjükben kölcsönös önállóságunk feladásának kéjvágya.  „Habár a KKT belülről semmi esetre sem az a monolit, aminek néhány tag és legtöbb kívülálló feltételezi, a tagság legtöbbjét áthatja az Egyesült Államok nemzeti függetlensége feladásának vágya.  Ez kiváltképp jellemzi az egyes csoportok vezetőit.”

Ha a Rockefeller család KKT-ja az Egyesült Államok önállóságának feladását óhajtja, ki az, aki előtt a fegyvert letennünk kellene ?  Ward tengernagy elmondja, az a cél, hogy egy mindenható világkormány előtt feláldozzuk az USA függetlenségét és nemzeti önállóságát.  A tengernagy szerint a KKT tagságának 95%-a tisztában van e céllal és támogatja azt.

A világkormány ügyének előbbrevitelében a KKT a pénztröszt legfőbb eszköze.  A néhai James Warburg, a Szövetségi Tartalék felállításáért leginkább felelős bankár család sarja, 1950 február 17-én, a szenátus egy bizottsága előtt kijelentette :  „Akár tetszik Önöknek, akár nem, világkormány lesz — a kérdés csak az, hogy szépszerével vagy erőszakkal.”

A legtöbb bennfentes azonban kerüli a világkormány kifedezést, mert az elriaszthatja a madárkákat.  Inkább az "új világrend" vagy "új nemzetközi rend" elnevezést használják.  Az Associated Press 1968 július 26-i jelentéséből világosan kitűnik mit is ért Rockefeller az új világrend alatt :  „Nelson A Rockefeller, New York Állam kormányzója, elmondta, mint elnök, kelet-nyugati együttműködésre alapozott új világrend létrehozásán munkálkodna.”

A II. világháború közeledtével a Kerekasztal csoport elérte, hogy Hitler szabad utat kapjon a Rajna-vidéken, Ausztriában és a Szudétákban.  A háború óriási mértékben javította a világkormány létrehozásának esélyeit.  Adolf Hitler hatalamra finanszírozását előbb a Warburg-irányítás alatti Mendelsohn Bank intézte, később pedig a Schröder Bank.  A Sullivan és Cromwell ügyvédi iroda volt a Schröder Bank new yorki ágának jogi képviselője.  John F Dulles és Allen Dulles az iroda üzlettársa volt.

A KKT fő feladata volt, hogy beépüljön a külügyminisztériumba és biztosítsa, hogy a II. világháború után nem lesznek olyan elcsúszások mint az első után.  A 2349-es számú külügyminisztériumi kiadványban megtalálható a KKT külügyminisztériumi hatalomátvételének története.  Címe :  Elnöki Jelentés a San Franciscoi Tanácskozás Eredményeiről.  Az anyag Edward Stettinius külügyminiszter jelentése Truman elnöknek.  A huszadik oldalon ezt találjuk :

„Az európai háború kitörésével világossá vált, hogy utána az Egyesült Államoknak új és különleges gondokkal kell majd szembenéznie.  Ennek megfelelően, a KKT javaslatára, 1939-ben létrejött a Háború Utáni Ügyek Bizottsága.  A bizottság a külügyminisztérium magas rangú tisztségviselőiből állt.  Egy kutató csoport támogatta munkáját, amit 1941-ben Különleges Kutatási Osztállyá szerveztek.”

Ez a csoport tervezte meg az Egyesült Nemzetek Szervezetét, a világállam első sikeres lépését.  Hogy a kommunista párt tagjai még csak véletlenül se értsék félre az ENSZ létrejöttének jelentőségét, a párt hivatalos folyóirata, a Politikai Ügyek 1945 áprilisi számában kiadta az utasítást :

„Jól szervezett és teljesen összehangolt tömegtámogatást és lelkesedést kell kiváltani az Egyesült Nemzetek politikája iránt.  De ettől még többet is kell tennünk.  Az ellenzéket annyira lehetetlenné kell tenni, hogy képtelen legyen jelentős erőket gyűjteni a szenátusban az Egyesült Nemzetek Nyilatkozata és az azt követő megállapodások ellen.”

Az ember elgondolkodik, hogy a tagság bumburnyákjaiban vajon felvetődött-e valaha is a kérdés, hogy miért kell nekik egy olyan szervezetet támogatniuk, ami a gyűlölt wall streeti személyiségek irányítása alatt áll.  A hírverés háttérfestői túltettek magukon az ENSZ békeszervezetkénti ábrázolásával.  A valóságban nem több, mint a nemzetközi bankárok egyik fedőszerve.

A KKT-nak olyan, nyíltan balos szervezetekből is vannak tagjai, mint az Amerikai FábiAnus Szocialisták, az Ipari Demokrácia Szocialista Ligája és az Egyesült Világszövetség, ami kifejezetten egy kommunistákkal közös világkormány elképzelését támogatja.  Walter Reuther, David Dubinsky és Jay Lovestone odaadó szocialista munkásvezetők is tagjai voltak a Tanácsnak.  Elméletileg ezek az emberek és szervezeteik a bankárok és gyárosok ellenségei, de érdekes módon egyazon páholyt látogatják és ott békében megvannak egymással.

Kormányok jönnek és mennek, de a KKT marad.  Ezért van az, hogy bár a dolgok minél inkább változni látszanak, annál inkább marad minden a régiben.  A legfelsőbb körökben csalnak, mert ott mindig ugyanaz a világuralomra törekvő bennfentes klikk uralkodik.  Amint azt Quigley professzor is elismerte :

„Igen, már nemzedékek óta létezik egy nemzetközi hálózat, ami bizonyos fokig tényleg úgy működik ahogy azt a szélsőjobboldaliak a kommunistákról feltételezik.  Mi több, e Kerekasztal néven azonosítható hálózat egyáltalán nem idegenkedik a kommunistákkal vagy bármely más csoporttal való együttműködéstől.”

És valóban, a bennfentesek nem húzódoznak tőle, hogy összejátszanak a kommunistákkal, kiknek az ő elpusztításuk az állítólagos céljuk.  Mialatt a bennfentesek kastélyaikban kaviárral tömik magukat, ügynökeik népeket tesznek rabszolgává, vagy gyilkolnak halomra.  És Ön a következő ezen a listán.  A Chicago Tribune 1950 december 9-i cikke még világosabban tárja elénk :

„A Tanács tagjai jóval több mint átlagos befolyással rendelkező emberek.  Tekintélyük, vagyonuk, társadalmi helyzetük és képzettségük által nyert előnyüket arra használják fel, hogy csődbe és katonai összeomlásba juttassák az országot.  Ideje, hogy egy pillantást vessenek kezeikre, melyekhez az előző háború áldozatainak száradó vére mellé most friss vér tapad.”

Mondanunk sem kell, hogy az 50.000 amerikai katona vietnámi halálával mára már még több vér tapad kezükhöz.  A Tanácsnak sikerült hivatalos amerikai politikává tenni a kelet-európai országokkal folytatott kereskedelmet, miközben azok a fiainkat öldöső Viet Congot támogatták.

Az összeesküvés egy másik, világkormányt előmozdító szervezete a Bilderberg csoport.  Ha ezer amerikaiból csak egy hallott a KKT-ről, akkor a Bilderberg csoportról csak öt ezerből egy.  Talán ez is véletlen lenne ?

A csoport furcsa neve az 1954 májusában tartott, első találkozójának helyétől, a Hotel de Bilderberg-től ered.  A hotel a hollandiai Oostebeek városban található és a holland Bernhard herceg volt az, aki a csoportot létrehozta.  A herceg a Royal Dutch Petroleum és Societe General de Belgique fontos személyisége.  A Bilderberg társaság évente egyszer vagy kétszer ülésezik.  A tagok jelentős amerikai és nyugat-európai pénzügyi és politikai személyiségek.  Bernhard herceg nem is kísérli meg elleplezni, hogy világkormány elérése a társaság célja.  Az új világrend építése alatt a Bilderberg csoport hangolja össze az amerikai és európai hatalmi elit tevékenységét.

David Rockefeller a KKT elnöke a Bilderbergiek amerikai vezetője.  Mellette még olyan jelentős pénzügyi személyiségek a csoport tagjai mint Edmund de Rothschild, Douglas Dillon, Robert McNamara (Világ Bank), Eric Roll (S.G. Warburg & Co), Paul Schweitzer (Nemzetközi Valuta Alap), George Ball (Lehman Testvérek).

A Bilderbergiek üléseinek nem minden meghívottja bennfentes, de az általános ülés utáni megbeszélésre csak baloldali személyek mehetnek el.  Európa kifejezetten szocialista pártjai mindig jól képviselve vannak.  Ez is a bennfentesek és a proletárok vezetőinek összejátszását mutatja.  Nem a tanácskozásokon résztvevők határozzák meg a Bilderbergiek irányvonalát, hanem a bennfentesek kormányzó csoportja.  Ez 24 európaiból és 15 amerikaiból áll.  A kormányzó csoport amerikai tagjai voltak :  George Ball, Gardner Cowles, John Ferguson, Henry Heinz, Robert Murphy, David Rockefeller, Shepard Stone, James Zellerbach, Emelio Collado, Arthur Bedel.  A véletlenszerűségi elmélet hírdetői bizonyára azt mondanák, csupán véletlen egybeesés, hogy csupa KKT-tag a Bilderberg irányító csoportjának amerikai részlege.

A Bilderberg Tanácsadó Bizottság egy még belsőbb kör.  Ennek amerikai tagjai szintén a KKT-ból kerültek ki :  Joseph Johnson, Dean Rusk, Arthur Dean, John Nebolsine, John Coleman, Walter Bedell, Henry Heinz.

Az ember azt gondolhatná, hogyha a világ vezető politikusai és iparmágnásai titkos külpolitikai tanácskozásra gyűlnének össze, a TV és a sajtó nagykutyái az egekig harsognának a "demokratikus eljárás" semmibe vétele miatt.  Azonban ilyesmiről szó sincs, és a tájképfestők csendben kifestik a képből a Bilderberg csoportot.  A nép figyelmét inkább a börtönbeli viszonyokra vagy eldobott sörös dobozokra irányítják.

Napjainkig 29 Bilderberg találkozót tartottak.  A tanácskozások általában három napig tartanak, egy eldugottabb, de luxus szállodában.  Az adott helyet mindig erős őrség veszi körül.  A megbeszéléseken határozatokat fogadnak el és cselekvési terveket vitatnak meg.  A sajtó nem lehet jelen, de alkalmakként rövid tájékoztatót tartanak a tanácskozás végén, ahol az újságírók körvonalaiban felvilágosítást kaphatnak a megbeszéltekről.  Miért a nagy titokzatosság, ha nincs semmi takargatni való ?  A Rockefeller, Carnegie és a Ford alapítvány miért ad pénzt a találkozók megrendezésére, ha azoknak semmi jelentőségük ?  Igen, miért ?

A legutóbbi találkozó 1971 április 23-24-25-én volt a new yorki Woodstockban, Laurence Rockefeller egyik szállodájában.  Láthatóan egyedül a Rutland Vermont Herald című lap közölt valamirevaló jelentést az eseményről.  De ezen újság tudósítója is csak vázlatos értesüléseket tudott beszerezni a tanácskozásról.  A Herald 1971 április 20-i száma ezeket jelentette :

„Szigorú titoktartás övezi a tanácskozást.  A múlt héten zárt ajtók mögötti megbeszélést tartottak Woodstockban a helyi vezetők tájékoztatására.  Az egyik résztvevő hétfőn elmondta, hogy a találkozó egy nemzetközi béketanácskozás lesz.  Azonban megbízható források azt állítják, hogy az összejövetelen a nemzetközi pénzügyekről lesz szó.  A Woodstock Inn-t mindenbizonnyal úgy őrzik majd mint Fort Knox-ot.  Az ülés utáni hivatalos közleményt kivéve, a sajtó teljes kizárásával folyik majd le a megbeszélés.”

Amikor Bernhard herceg megérkezett a bostoni Logan repülőtérre, tudósítóknak elmondta, hogy az Egyesült Államok világ szerepének megváltoztatása lesz a megbeszélések tárgya.  Nem kedves, hogy Bernhard, Rothschild és Rockefeller dönti el, hogy Amerika milyen szerepet vállaljon a világban ?  Az utasításokat Nixon úrhoz eljuttatandó, a találkozón jelen volt Henry Kissinger, az elnök elsőszámú külpolitikai tanácsadója is.  A woodstocki megbeszélés után nem sokkal, két baljóslatú (szerep) változás történt.  Az egyik :  Henry Kissinger elutazott Pekingbe, hogy előkészítse Vörös Kína felvételét a kereskedő nemzetek családjába.  A másik :  nemzetközi pénzügyi válság tört ki és a dollár leértékelődött.  Amint azt a britt államférfi, Rothschild bizalmasa, Benjamin Disraeli, Coningsby című könyvében írta :  „Láthatja tehát kedves Coningsby, hogy a világot egészen más személyiségek irányítják, mintsem azt a színfalak mögé nem látók elképzelik”